Counter-Strike hírek

Partnereink

Kedvelt Counter-Strike fórumok

Új Counter-Strike játékosok

Kedvelt Counter-Strike cikkek

Beszéd téma

master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
Friss Counter-Strike hírek

Hazai scene 2013. július 16. 49 hozzászólás
 
Beérkezett majdnem az összes, szám szerint 4 pályázat a European Championship 2013 versenyén induló Team-Hungary kapitányi pozíciójára. A cikkben megtalálható Deep, n0Rb1, stricken és XeRox bejegyzése is, míg InZert pályázat nélkül indul. A cikk megjelenésével egy időben a szavazás is elindult, szavazni egészen vasárnap 19:59-ig lehet!

Vasárnap este 20:00-kor véget ért a jelentkezés az első Counter-Strike: Global Offensive Team-Hungary csapatkapitányi pozíciójára, ma 20:00-kor pedig már a pályázatok megírásának utolsó időpontja is lejárt. Sajnos nem mind az 5 induló készítette el saját pályázatát, de a többség belevágott, egy rövid bemutatkozással kezdték az kandidálók, ezután következtek a jelentkezések miértjei, az olvasók meggyőzése, a keret összeállításának koncepciója, valamint a végszó.

Amint elolvastátok az alábbi irományokat, máris szavazhattok kicsivel lentebb. Egészen vasárnap 19:59-ig lesz lehetőségetek voksolni. Felhasználónként egy, azaz 1 szavazat leadása engedélyezett, a duplikált szavazatokat töröljük, és csak az elsőt vesszük figyelembe. Sok sikert a versenyben az indulóknak, szavazásra fel!

Deep csapatkapitányi pályázata

Köszöntök mindenkit !

Először is hadd mutatkozzak be , aki számára ismeretlen lennék. A nevem Vörös Lajos 26 éves Debreceni lakos vagyok és Deep néven játszom immárom 13. éve. A 13 év alatt rengeteg élő és online versenyen vettem részt, kisebb- nagyobb sikerekkel és kudarcokkal. A legfigyelemreméltóbb eredményem a 2005 ös WCG volt ahol sikerült az előkelö 4.-8. helyen végeznünk az akkor a világ elitjébe tartozó Ancients nevü csapatommal. Ezután sikerült még ugyanezzel a csapattal a 2006 tavaszán megrendezett ECG SEC nevü europabajnokságon az első 4 -ben végezni.

A kapitányi pozicióra azért jelentkeztem , mert már van benne tapasztalatom a VIII CB Nations Cup Source - által. Akkoriban én és KODIAK ketten szerveztük az első Source-os válogatottat. Imádtam csinálni bár akkor még fele ennyi tapasztalattal sem rendelkeztem játék és szervezés terén mint most. Rengetegszer álltam fel a padlórol , kezdtem ujra és tudom , hogy mi kell egy győztes csapathoz. Megvannak a kapcsolataim ahhoz , hogy a lehetö legerősebb ellenfelek ellen tudjunk gyakorolni a csapattal ráadásul nagyjábol tisztában vagyok a jelöltjeim erösségeiben és gyengéiben.
Szinte minden általam jelölt játékossal kapcsolatban vagyok de legalabb játszottam mindenkivel és személyesen is ismerem a legtöbbjüket. Mivel már lassan kifelé evezek az aktiv játékból ezt a lehetöséget is megragadnám arra , hogy még igy a vége felé valami maradandót alkossak akár játékosként akár kapitányként ! A kapitánynak nem csak az a feladata , hogy összerakjon minden mapra az 5 játékost. Fel kell mérnie , hogy melyik mapon ki hol véd , ki milyen formában van , ki mennyit tesz ezért. Ki van lelkileg és motivácioban toppon ahhoz , hogy végre ujra Europa elitjébe tartozzon Magyarország ! Megmondom az őszintét, nem igazán érdekelt ennyire mostanában cs-vel kapcsolatosan ennyire valami mint ez a válogatott !

A válogatottat jelenleg általam legjobb 10 játékosból állitanám össze , ami a következő (nem sorrendben)  : gabesson foda twist vice khris hal zen nofear deep és spinner vagy motivácioként egy olyan feltörekvő csapatból választanék még 1 et mint a neverquit , a begrip vagy h2b ! 
Az , hogy ki játszana , az adott mapoktól , a klubcsapatban betöltött poziciorol , formától és természetesen morális illetve motivációs értékektől függne. Mivel kapcsolatban vagyok Europa legtöbb válogatottjának tagjaival ezért folyamatosan tudnám minőségi gyakorlásnak kitenni a csapatot. A célom a legjobb 3 -ba vezetni a csapatot , mert ugy gondolom , hogy ezek a játékosok nem maradnak el annyival az europai elit -től mint amennyire klubcsapatban le vagyunk maradva. Lehet nagyképünek tünik ez a legjobb 3 , de én ugy gondolom , hogy igenis képesek vagyunk maradandót alkotni és egy kis motiváciot nyujtani a jövö magyar CSGO elitjének !

Köszönöm , hogy végigolvastátok és remélem bizalmat szavaztok. Igyekszem a munkámat teljes odafigyeléssel és teljes tudásom szerint végezni !

Gyerünk Magyarország ! Mutassuk meg !

InZert csapatkapitányi pályázata

Pályázat nélküli induló.

n0Rb1 csapatkapitányi pályázata

Rövid bemutatkozás

A nevem Antal Norbert, 2006. tavasza óta forog a nickem az adott Counter-Strike közösségekben – természetesen nem a játékban elért eredményeimnek, vagy produkciómnak köszönhetően ismer(het)nek az olvasók, hanem 2010. óta a közösségi portálokon folytatott munkámnak köszönhetem azt, hogy néhány játékos még mindig megtűr a friends listáján…

Mint említettem, az adott játékokkal (1.6, Source, majd most már GO) sosem ápoltam olyan jó kapcsolatot, versenyek tekintetétben is több olyan LAN-on voltam, amelyen nem játékosként, hanem közvetítőként tevékenykedtem – engem inkább a játékok mögött „megbúvó” közösség érdekelt mindig is, a csapatok, a játékosok megismerése, az inszájderek begyűjtése, a community kiszolgálása hírekkel, újdonságokkal, versenyekkel… Ez az, ami még mindig ténylegesen megmozgat bennem valamit.

Hogy ne csak az online világról ejtsek szót… 2010. szeptembere óta a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának mérnök informatikus hallgatója vagyok, és csak a jó ég tudja, hogy mikor fogok végezni. Hétköznapjaimat jobbára Pécsen, hétvégéimet pedig egy Baranya megyei kis településen, Mekényesen töltöm. Kutyám van, a macskákat rühellem, élek-halok a fociért (mostanában már inkább csak nézem, de előfordul, hogy rúgom is a bőrt), ja, és a 22. életévemet fogom betölteni decemberben.

Miért jelentkeztél a kapitányi pozícióra? Miért tartod magad jó választásnak?

Már a legutóbbi két Counter-Strike: Source válogatottnál is betöltöttem egy szerepkört, melyet leginkább vízhordóként jellemeznék. Előbb a 2011-es Team-Hungary kapitányával, Kövesdi „dikioneR” Dániellel próbáltam együttműködni, majd a 2012-es Kis „bazsowicz” Balázs által vezetett magyar csapatnál voltam „konzulens”, próbáltam instrukcióimmal segíteni az adott válogatott szereplését. Tehát a nemzeti csapatoknak kiírt versenyek iránti érdeklődésem nem hirtelen jött, és a válogatottaknál legfontosabb pozíció betöltésének ötlete sem egyik napról a másikra alakult ki nálam.

Úgy érzem, hogy a válogatottak múltját tekintve is a legjobb az lenne, ha egy pártatlan személy foglalná el a szövetségi kapitányi szerepkört, aki objektíven tudná kialakítani azt a koncepciót, amivel sikeres lehet a hazai Counter-Strike: Global Offensive nemzeti együttes a szeptemberben rajtoló European Championship 2013 elnevezésű tornán. Számos karizmatikus személyiség van jelenleg is a hazai közösségben, de közülük vajmi kevés az olyan, aki az imént leírtaknak megfelelően tudna eljárni.

Azt érzem jelenleg, hogy én vagyok az egyik olyan, aki akár a keret kialakításánál, akár már a válogató elindításánál a legfontosabb szempontokat tudná figyelembe venni, és el tudna vonatkoztatni a személyes tapasztalataitól 1-1 játékossal, vagy csapattal kapcsolatosan. Elég őszintének és szigorúnak is érzem magam ahhoz, hogy csak azokat a játékosokat szerepeltessem, egyáltalán hívjam be az NT-be, akik azt valóban meg is érdemlik, hozzáállásuk és teljesítményük is csak hasznára lehet a magyar válogatottnak.

Ismerem a potenciális válogatottakat felvonultató csapatokat, ismerem a játékosokat, és úgy érzem, hogy kezelni is tudom őket. Elég rátermettnek és kompetensnek is érzem magam az első magyar CSGO válogatott szövetségi kapitányi pozíciójának betöltésére.

Milyen koncepció alapján állítod össze a majdani válogatott keretét?

Mint játékos, természetesen nem szeretnék szerepelni a válogatottban, ellenben azok, akik megkapják a lehetőséget, mindenképpen a hazai mezőny legjobbjai közül fognak kikerülni. Elsődleges célom egy olyan válogatott keret összehozása, melyben olyan játékosok szerepelnek, akik elég érettek ahhoz, hogy személyes sérelmeiket félretéve akár olyanokkal működjenek együtt, akikkel a múltban sikerült kisebb-nagyobb összetűzésbe keveredniük.

A keret kialakítása úgy érzem nem mehet egyik napról a másikra. Szinte és majdnem lehetetlen már most összeállítani akár egy öt főből álló csapatot is, akik képesek lehetnek a célkitűzések elérésére. Ennek érdekében az első lépcsőfokot feltétlenül a hazai csapatok egymásnak eresztése jelentené. Körmérkőzésekkel szeretném megállapítani, hogy kik lehetnek azok, akik a későbbi 10-es keretemben játszani fognak. Ezeket a mérkőzéseket streamelve szeretném még jobban megismerni a csapatokban, a játékosokban rejlő potenciált. Minden egyes összecsapáson TS3 recordot indítanék, melyet a mérkőzések végeztével mind a két éppen játszó csapattól begyűjtenék, hogy ezzel is elősegítsem saját magam, illetve a magam köré gyűjtött személyek munkáját, akikkel együtt a TS3 recordok és a GOTV felvételek segítségével kielemeznénk az adott mérkőzéseket.

Ezen válogató az esetleges megválasztásom utáni nagyjából 2-3 héten át tartana. Úgy vélem, hogy egy 2-3 főből álló coreteam megállapítása kulcs- és létfontosságú lesz. Ezen mag lehetőség szerint egy már meglévő felállásból lenne kiragadva, és köréjük építenék egy olyan formációt, amellyel a célok elérése nemcsak álomként lebegne a szemünk előtt, hanem ténylegesen elérhető közelségbe kerülne.

Ezen keménymag azért is fontos véleményem szerint, mert nem egy 10-es mixet szeretnék összehozni, és nem is egy hirtelen verbuvált 5-öst, hanem egy olyan nagy betűs csapatot, akik minden olyan szempontnak kielégítően megfelelnek, melyekkel sikeres lehet, és kell is legyen a nemzeti együttes. A realitás talajától lehet, és el is kell rugaszkodni, hiszen játszanak nálunk olyan játékosok, akik a tűz közelében sem égetik meg magukat.

Nálam mindenki gyakorlatilag a nulláról indul. Persze csak és kizárólag olyan játékosokkal szeretnék együtt működni, akik jelenleg is aktív csapat tagjai, akik tisztában vannak azzal, hogy mit és hogyan kell csinálniuk ahhoz, hogy az általam kigondolt koncepció valóban sikeres is legyen. A játékosok egyéni képességein, a játékosok teljesítményén kívül a legfontosabb, vagy inkább „a legfontosabb” a megfelelő hozzáállás lesz. Nem leszek rest hamar kihúzni a listámról az olyan játékosokat, akiken azt látom, hogy nem teszik oda magukat kellően a fentebb említett tesztmérkőzéseken, legyen szó akár a közösség által elismert, vagy éppen kevésbé elismert játékosokról.

Mik a céljaid a nemzeti csapattal és azokat miként szeretnéd megvalósítani?

Szinte, és majdnem biztos, hogy a magyar csapat kvalifikációra lesz kényszerülve, azaz a szervezők nem fognak kiemeltként számolni kis országunk NT-jével, tehát az első és legfontosabb cél a kvalifikációs mérkőzések megnyerése, és ezzel együtt a csoportokba való bekerülés lesz. Úgy érzem, vagy inkább fogalmaznék úgy, hogy biztos vagyok abban, hogy a majdani keretet olyan játékosok fogják alkotni, és ők olyan szintet fognak képviselni, mellyel nemcsak a kvalifikációt, hanem a csoportköröket is túl fogjuk élni, tehát a rájátszásba való bekerülés is reális célkitűzés lehet.

Nagyos sok fog múlni természetesen azon is, hogy a nemzetközi szcénát meghatározó országok mennyire fogják komolyan venni ezt a megmérettetést. A közösséget uraló svéd, francia, dán és orosz négyes jelenleg a legerősebb mindközül, ám az az érzésem, hogy nem dreamteammel fognak nekivágni a tornának, ha egyáltalán képviseltetik magukat az EC2013-on. Dobogó közelébe kerülés sem álom kategória, ha minden klappolni fog, akkor bizony ha mindenkivel nem is, de a válogatottak nagyobb hányadával fel tudja venni a versenyt a magyar nemzeti együttes.

A válogató után nagyjából 2-3 hete lesz a válogatott keretnek felkészülni a kvalifikációra, ami tehát elég szűkös időtartam, ám ezt minél hasznosabban ki kell tölteni. Azt szeretném, ha a keret legalább heti 2-3 alkalommal össze tudna ülni, taktikai megbeszélésekkel, praccokkal tudnának készülni, akár 10 fős keret egymás ellen, akár külföldi minőségi ellenfelekkel szemben. Figyelembe kell vennünk, hogy a nyár utolsó néhány hetéről beszélünk, illetve néhány csapat feltehetően szeretne kijutni például a DreamHack Bukarest versenyére is, így az ő készülésük is fontos tényező a magyar közösség megítélésében. Ám ez a 2-3 alkalom az alsó határ, ezeket az időpontokat a Team-Hungary-ben játszó játékosok csapataival egyeztetve szeretném meghatározni, és ezt a lehető legszigorúbban be is akarom tartatni mind a 10 fővel.

Csak hogy tiszta legyen: Célunk a „játékosaimmal” nem lehet kisebb, mint az első hely. A célkitűzések meghatározásánál ez alá sosem szabad adni, mi sem fogunk. Az esély adott, csak és kizárólag a befektetett munkán és a hozzáálláson múlik, hogy sikeres lesz-e az EC2013-on a magyar válogatott, avagy sem. Rajtam ez biztosan nem fog múlni, és elvárom, hogy a játékosok is beleadjanak apait-anyait - és még egy kicsit többet!

Végszóra

Objektivitás, kellő rátermettség, elegendő idő, megbízhatóság. Néhány olyan tulajdonság, melyek megléte elengedhetetlen a kapitányi pozíció betöltéséhez. Véleményem szerint ezek közül egy sem hiányzik a repertoáromból. Hogy aztán ez mire lesz elég, az már csak rajtatok múlik. A döntés a Ti kezetekben van! Szeretnék sok sikert kívánni mind a 4 kandidálónak, Deepnek, InZertnek, strickennek és XeRoxnak is!

stricken csapatkapitányi pályázata

Katona Patrik vagyok, 22 éves kecskeméti gamer, jelenleg a neverquit játékosa. Megszámlálható mennyiségű időt invesztáltam a counter-strike különböző szériáiba (durván 2004 óta), a közösségstricken-ként ismert meg. Az első komolyabb szereplésre azonban 2009-ig kellett várni, ahol a system-el (CSS) sikerült egy kis renomé-t kiharcolni magunknak a sceneben. Azóta minden magyar CSS illetve CSGO offline rendezvényen megfordultam mint játékos vagy kommentátor.

Számomra az elsődleges pont az, hogy szeretem ezt a közösséget, azonban túl sok mindent nem tudtam, mint szervező, vagy mint játékos visszaadni és úgy gondolom itt a lehetősége komolyabb feladatok vállalására. Szervezésben pedig erősnek tartom magam. Talán azért lennék a legalkalmasabbnak a posztra, mivel konfliktusom az évek során egy játékossal sem alakult ki, ezért az biztos, hogy bármiféle érzelmi töltet nélkül tudom összeállítani a keretemet kizárólag csak a játékos teljesítménye lenne a középpontban, illetve, hogy ki mennyire szolgált rá. Mivel nemzetközi porondról van szó, angol német nyelvismeretem sem lehet hátrány. Tisztában vagyok a saját képességeimmel, illetve a formámmal így jómagam biztos nem játszana egy mérkőzésen sem, viszont aki meghívást kapna a válogatottba, mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább 1 meccs erejéig, de érezhesse azt, hogy a hazájáért játszik. (ohh sablonok).

Koncepció: A lineup-ot úgy építeném fel, hogy egy csapatból legfeljebb egy meccsen csak 2 játékos vehetne részt, nagyon indokolt esetben lenne más a döntésem.

Bizonyára merész az én elképzelésem, de minden megmérettetésnek csak a győzelem lehet a célja. Kár lenne esélylatolgatásokba bonyolódni, hiszen így vagy úgy, de felesleges flame lenne belőle. 1 „játékosomnak” sem mondanám az ellenkezőjét: Csak a win!

Zárószóképp köszönöm a lehetőséget, hogy egyáltalán jelöltként megszólalhattam, amennyiben rám esik a választás, egy jól felkészített, komoly, céltudatos gárdát fogtok látni a streamen illetveGOTV-n. Sok sikert minden jelöltnek, !élkadaS

XeRox csapatkapitányi pályázata

Rövid bemutatkozás

Üdv mindenki a nevem Bikki Tamás és 28 éves vagyok (csak a jól megszokott sablon :D)

Lassan 10 éve dolgozom vendéglátásban.

A jelenben Angliai Londonban élek lassan 2 éve. Foglalkozásom (Coffee corrdinator) és Head Barista.

Mint coordinator én felelek a kávé minőségéért a kávépörkölő-től a vendég kiszolgálásáig. Kapcsolatban állok a pörkölő üzemmel és folyamatos kontrol alatt kell tartanom a minőséget. ( ami kiterjed a túlpörkölt kávébabtól a nem megfelelő páratartalomig stb.) Head Baristaként én felelek az alkalmazottak oktatásáért és a jelenlegi 3 kávézónkban. ( Itt nem starbucks és a barátairól van szó, mert ezek a multik. figyelemre se méltatnak, ha kávéról van szó J )  Magyarországon Üzletvezető voltam több helyen is köztük első osztályú étteremben is. Foglalkoztam esküvő és egyéb rendezvényszervezéssel a vendéglátáson belül.

És most picit a Cs-ről is legyen szó…

Mivel én 1.6-ban szorgoskodtam inkább és még azt is a GPS idejében, így erről szeretnék pár információt közölni. Komolyabban a játékkal 2005 ben kezdtem el foglalkozni itt kezdtem ell komolyabb csapatokban játszani egészen 2007-ig 2010 és 2011 közöt még lelátogattam pár hazai lanra ezek után kiköltöztem Londonban

Ez idő allat ezekben a csapatokban játszottam:

  • Mihu: HunT, Smk, BA, pasht, én
  • Lq: warlock, qLa, amorf, tiger, én
  • XterNET: Piki, dst, rml, tiger, én
  • Volgare, kisbalazs, huss, rcZ, én 5. re nem emlékszem…
  • addicteD: Zozo, skizo, qLa, cash, én.
  • WiLD: HunT, Smk, malibu, Sziga én
  • stYle: Zugee, nkR, drev, kHris, én

Ezt a sok minden csak azért írtam le, mert az új generáció és a source közösség nem nagyon ismer.

Hát röviden csak ennyi…

Miért jelentkeztél a kapitányi pozícióra? Miért tartod magad jó választásnak?

Nos azért jelentkeztem, hogy ha megválasztanak CSK-nak Tuti helyem legyen a kezdő 5-ös ben :D:D:D

Igazából meg még mindig kellő motivációt érzek a CS iránt így 28 évesen és ezért bátorkodtam jelentkezni. Illetve elegendő tapasztalatom van mint játékos illetve vezető szervező karakter.

Utóbbi 3 évben, folyamatosan képzem magam különböző tanfolyamokon, az USA-ban ill. Európában is.

Aminek köszönhetően tudnék csempészni olyan egyedi struktúrát és  egyéb dolgokat, ami segítené a csapat felkészülését. A játékosok között mind hitrendszeri, felfogásbeli, kor és más külső tényezőbeli különbségek vannak amit szeretnék oldani a sikeresebb eredmények érdekében.

Amit még szeretnék megemlíteni apróságként:

Hamarosan Saját bérlésű VeryGames Dedi Xtreme Pro szerverem lesz Németországban, amit természetesen felajánlok a válogatott csapat gyakorlására és meccseire. Mivel sokszor volt rá példa hogy a csapatunknak sokszor nagy ping különbséggel kellet játszaniuk. Ezt szeretném kiküszöbölni ezzel a plusz lehetőséggel.

Utolsó dolog még ide az még az én hisztim a MINŐSÉGI élő stream!!! Ezen dolgozni szeretnék, hogy legyen minőségi nézhető magyar stream hozzá értő kommentátorral.

Szeretnék magam mellé választani egy „Másod Kapitányt” hogy még hatékonyabban kivitelezhessem a terveket.

Plusz ha rám szavaztok csökkentem az adót és lesz 13.-14. havi fizetés is!!! :D

Milyen koncepció alapján állítod össze a majdani válogatott keretét?

Örülök a kérdésnek!!! Természetesen a legjobb barátaim és csakis ők kerülnének be a kezdő 5-be (vagy aki eleget nyalizik…) Na igen! Sajnos volt rá példa nem egyszer, hogy az adott CSK puszira és barira osztogatta a pozikat…

Természetesen aktív és motivált játékosokra van szükség és ezeket a szempontokat szemelőt fogom tartani. Időt szeretnék fordítani a játékosokra, annyira legalább, hogy a 8-10 választottból mindenkivel szeretnék minimum 15 percet ventrin vagy egyéb hasonló programon komolyabban el beszélgetni. Ez legyen az én heppem hogy miért. (Kisfiam edzőbának bármit elmondhatsz :D:D: )

Figyelembe fogok venni különböző eredményeket lanról és értelmesebb netcuppokról is.

A kiválasztott 10 játékos állományból szerveznék 5 vs 5 meccseket ahol jobban kielemezhetném a játékosokat minden szempontból. Később a kész 5 játékos felkészülésekor visszanézetném a különböző hibákat stb. Persze ez gyakorlatban sokkal olajozottabban fog lezajlani mint ahogy itt olvassátok.

Persze ezek koncepciók és mivel élesben sok minden változik ennek köszönhetően jó ’buli’ lesz mindenkinek.

Mik a céljaid a nemzeti csapattal és azokat miként szeretnéd megvalósítani?

Nos ezt a rész fogom a legrövidebbre. Nem fogok ígérgetni, nem fogok kifogásokat írogatni majd a jövőben, hogy mi miért történt. Amit tudok, hogy mindig is volt potencia és szikra a magyar CS-s játékosokban. Én ezt a szikrát szeretném lángra lobbantani! és ha lángra lobban az a szikra? akkor mar csak táplálni kell, hogy ne aludjon ki…

Végszóra

Itt szeretnék szólni a magyar counter-strike közösséghez! Mióta ezt a játékot játszom, játszottam mindig is álmunk volt hogy legyen végre valami áttörés a magyar e-sportban. Lehetőségeink mindig is voltak csak sajnos eddig nem éltek vele az adott emberek. Az egykori cs-s közösség három részre szakadt ami megint csak csökkenti a potenciát mindentéren. És csak toporgunk az adott sárban.

Miért van ez??? Hat ez a cikk pont nem az hogy erről beszéljünk… Viszont kérni szeretném a megmaradt közönséget, hogy vagy POZITIV megjegyzést fűzzön a jövőben az esetleges eredményekhez (független, hogy milyenek) vagy ne is pazaroljon energiát az egész leírásához.

Közösség, mint magyar szó adja magát így hat próbáljunk meg ehhez mérten hozzáállni a dolgokhoz. Az irigység és a negatív megnyilvánulásnak nincs jövője. Próbáljunk meg örülni magyar társaink kisebb akár nagyobb sikereinek, mert ez egy alap pillére az egész közösség fogalomnak. Különböző nemzetek tudnak örülni a másik sikerének és ez is csak elősegíti őket. Bőven lenne példám… Lásd NAVI kontra ukrán szurkolok!!!

De mondok ellen példát hogy érezzétek mit is szeretnék közölni nagyon csak halványan:

Valamikor visszanéztem egy videót ancients vs neophyte go4cs döntőről… Vázolom a lényeget mint kommentátor mint gotv nézőktől: Szinte el se kezdődött a meccs pár körrel vezet az ellenfél és jönnek a reakciók… „Áhh ez nem lesz elég…” „Hat még kellenének korok mert eddig kevés”

Meg a hasonló sok negatív kinyilatkoztatás és nem hogy még a meccsnek nincs vége?!?!?!?!?!? Még a felénél sem tart az egész de már leírtuk az egészet!?!?!?!?!?!

Jó öreg drev mondana: „a magyar mentalitás” És igaza van… Fu ide még lenne mit írnom de n0Rb1 épp rám írt hogy küldjem a levelet

Igy hát a végszó:

Dear is great love here for you and as allways we remain in the VORTEX!!!

n0Rb1
szerkesztő
 
Most itt vannak
 
Eddig 46 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 
medve a maci

júl. 20., 17:32
 
noavatar
igazmondókapitány  Elég nagy fejtörést okozott , hogy kire szavazzak. 2 ember jött számításba Deep és norbi. Deepet az eddigi teljesítménye   (https://www.counter-strike2.hu/hirek/altalanos/source-end-%E2%80%93-lantologia_2012-08-31/&search=lantologia) alapján nem szavaznám meg , max. úgy , hogy nem játszik csak segít az alap ötösnek (csapat managerkedésbe viszont nagyon jó lenne , mert vannak kapcsolatai és tudna jó praccokat szervezni a válogatottnak). Igaz , hogy megnyerte az ICL-t go-ba de az se rajta múlott hanem vice-on és khris-en. Szerintem bőven van nála min. 5 ember aki jobban játszik és beférne az alap ötösbe.Norbi ötlete se rossz bár nem hinném , hogy ez az egymás elleni pcw-s megoldás mennyire lenne jó.Annyiban viszont jobb Deepnél , hogy ö nem azért jelentkezett , hogy játszon.Teljesen a válogatott szempontjait nézi , hogy mi a legjobb a válogatottnak. ( Kíváncsi vagyok , hogy a 10 emberből végül hányan fognak játszani , szerintem csak 5-en) GL a válogatottnak és a csapatkapítánynak
 
Deep

júl. 19., 12:55
Tévedsz ha azt gondolod , hogy azért jelentkeztem , hogy játszak. Tisztában vagyok az erőviszonyokkal , viszont van annyi önértékelésem , hogy nevetségesnek tartsam azt , hogy vice és khris miatt nyertünk icl-t. A több hónapon át tartó munkámat fikáztad ezzel le. Eleve csapatjatek , ráadásul most a hasadra ütve mondtal 2 nevet mert szerintem pont nem ez volt az erősorrend. Egyedül cmn logott ki a csapatbol mindenki más jatektudasa szerint jatszott. Lehet jobb lenne ha nem reagálnék egyáltalán , de vmiért úgy érzem , hogy ki kell állnom azért amit képviselek és azokért a játékosokért akik sokkal többet tettek ebbe bele mint azt te gondolnad. De ettöl függetlenül köszönöm a válogatott támogatását attol függetlenül , hogy ki is lesz végül a befutó ! 
 
noavatar

igazmondókapitány

júl. 19., 12:33
Elég nagy fejtörést okozott , hogy kire szavazzak. 2 ember jött számításba Deep és norbi. Deepet az eddigi teljesítménye   (https://www.counter-strike2.hu/hirek/altalanos/source-end-%E2%80%93-lantologia_2012-08-31/&search=lantologia) alapján nem szavaznám meg , max. úgy , hogy nem játszik csak segít az alap ötösnek (csapat managerkedésbe viszont nagyon jó lenne , mert vannak kapcsolatai és tudna jó praccokat szervezni a válogatottnak). Igaz , hogy megnyerte az ICL-t go-ba de az se rajta múlott hanem vice-on és khris-en. Szerintem bőven van nála min. 5 ember aki jobban játszik és beférne az alap ötösbe.Norbi ötlete se rossz bár nem hinném , hogy ez az egymás elleni pcw-s megoldás mennyire lenne jó.Annyiban viszont jobb Deepnél , hogy ö nem azért jelentkezett , hogy játszon.Teljesen a válogatott szempontjait nézi , hogy mi a legjobb a válogatottnak. ( Kíváncsi vagyok , hogy a 10 emberből végül hányan fognak játszani , szerintem csak 5-en) GL a válogatottnak és a csapatkapítánynak
 
gbk^.

júl. 18., 13:41
közben megvan szlovákia,dánia és csehország lu-ja is. Nem rosszak...
 
Pene  időközben a bolgár line-up már napvilágra is került. és a legviccesebb, hogy ZEN-t hiányolja egy arc a hltv.org-on a keretükből :D

http://www.hltv.org/news/10980-bulgaria-first-to-announce-ec-roster#r4294776

dennis

júl. 17., 15:20
Eléggé rajta van a téman az arc :DDDD
 
noavatar
SULTINO  Még csak konszenzus sem kell. Mindjárt elmondom miért.

n0Rb1 - nagyon okosan egyébként - nem nevezett meg lehetséges lineupot, hiszen ha alapvetően egy megmérettetés során szeretné kiválasztani a jelölteket, akkor honnan is tudhatná, kik lesznek azok. :D

Egyébiránt, amiről itt sokan beszélnek, alapvetően megvalósítható, sőt több mint valószínű, hogy meg is valósul. Pl ha norbi nyerné, világosan látszik, hogy külső, objektív szemlélő maradna. Ebbe még akár az is beleférhet, hogy deep-et választja csk-nak. Akár. Ha tetszik neki.

Egyetértek Penével, effektíve alacsony a pályázatok színvonala. Kiemelném xeroxot, aki egy kapitányi pályázatnál arról beszél, hogy még februárban neware meg norbi hogyan kommentált egy meccset... :D mivan??? :D

Inzert meg lőtt egy öngólt.

Strickenről meg nem beszél senki. Ménem?
 
Pene

júl. 17., 15:03
természetesen a pozitív oldalát is látom a hírnek. 2001-ben még fórumos szavazással döntöttünk az éppen aktuális vélogatott line-upjáról is, majd utána évekig a csk-ról, válogatott vezetéséről is hasonlóan szavazgattunk a fórumban. ez, hogy egyáltalán több ember pályázattal indul, egy pár éves "evolúciós csoda" :D az mindenképpen jó jel, ha már az első pillanattól kezdve így működik a dolog mind a válogatott vezetője, mind a csk szintjén.
 
noavatar
ToMMo  A pályázatot írt jelentkezőknek köszönet, hogy vették a fáradtságot a scene kedvéért, jó volt olvasni ezeket. Sőt helyenként el is gondolkoztatott egy-egy iromány megmondom őszintén. Azonban mivel mi még csak épp most térünk vissza ebbe az új CS-be, és a rálátásom közel sem tökéletes még a scene-re, így bízom abban, hogy a jövendőbeli kapitány kihasználja majd a segítségnyújtásokat akár a többi pályázótól, akár ha más személyekben látja a HELP-et önmaga számára. Szerintem ideális lehet, ha a kapitány áll mindenek felett, de létezik számára egy úgymond Team - Hungary Staff vagy Crew, akik mindenben segítik munkáját.
A leírt indoklásom alapján pedig már nem lehet kérdéses a szavazatom, hogy kinek kellene ezúttal a legtetején állnia a piramisnak.
Sok sikert LALI és csináld meg mint régen!!!    ... de okossannn :)
 
Deep

júl. 17., 14:14
Köszi puszi ! Mindenkinek köszi aki megtisztel a szavazatával ! Ha ugy érzem , hogy szükségem lesz rá , akkor fogok kérni segítséget. De egyelőre képesnek tartom magam ahhoz , hogy egyedül is ellássam ezt a feladatot ! 
 
noavatar
SULTINO  Még csak konszenzus sem kell. Mindjárt elmondom miért.

n0Rb1 - nagyon okosan egyébként - nem nevezett meg lehetséges lineupot, hiszen ha alapvetően egy megmérettetés során szeretné kiválasztani a jelölteket, akkor honnan is tudhatná, kik lesznek azok. :D

Egyébiránt, amiről itt sokan beszélnek, alapvetően megvalósítható, sőt több mint valószínű, hogy meg is valósul. Pl ha norbi nyerné, világosan látszik, hogy külső, objektív szemlélő maradna. Ebbe még akár az is beleférhet, hogy deep-et választja csk-nak. Akár. Ha tetszik neki.

Egyetértek Penével, effektíve alacsony a pályázatok színvonala. Kiemelném xeroxot, aki egy kapitányi pályázatnál arról beszél, hogy még februárban neware meg norbi hogyan kommentált egy meccset... :D mivan??? :D

Inzert meg lőtt egy öngólt.

Strickenről meg nem beszél senki. Ménem?
 
Deep

júl. 17., 13:58
Attol ne féljetek , hogy nem leszek magammal szemben teljes mértékben elfogulatlan. Nem tervezem azt , hogy többet játszak mint 1 meccs , viszont ha ugy érzem , hogy jobb formában leszek és mondjuk az ICL-es eredményem és formám megengedi , 1-2 mapon én is ott leszek az 5 ösben. Sok fog mulni az ICL en mutatott teljesitményektől ! És ez mindenkire vonatkozik. Lehet viccesen hangzik , hogy futtatom az ICL-t de most pont jókor lesz az NT-t figyelembe véve ! 
 
noavatar

kHRIS

júl. 17., 13:36
szerintem is legyen inkább egy Team-Hungary staff crew norbi, deep és xerox személyében :) hármukat összegyúrva csak jó sülne ki a dologból :D
 
noavatar

Pene

júl. 17., 13:18
időközben a bolgár line-up már napvilágra is került. és a legviccesebb, hogy ZEN-t hiányolja egy arc a hltv.org-on a keretükből :D

http://www.hltv.org/news/10980-bulgaria-first-to-announce-ec-roster#r4294776

noavatar
dennis  Még mindig nem sikerült megértened az EGYKORI szo jelentését.

De ez mar kb. halottal imadkozni kategoria, tehat innentöl a téma offos szamomra.

Sok sikert a palyazoknak, remélem jol fognak elsülni a dolgok!

vapour

júl. 17., 13:05
Lassan már 1 éve, hogy kijött a játék. Hidd már el, hogy abból körből, akiknek van esélye az NT-be kerülni mindenki ismer már mindenkit, legyen az source-os vagy 1.6os. Ami nem is csoda egyébként, hiszen 2 hetente cserélgetik egymás között az embereket :)
 
Szoke  Még mindig nem sikerült felfognod hogy nem CSS, meg 1.6 van hanem CSGO. Aki nem váltott az maradjon a sajátjába és ne határozza meg mások lehetőségeit.

Penevel viszont abban egyetértek hogy csak 1 rendes kidolgozott pályázat érkezett (habár nem tudom hogy ő melyikre gondolt :D) ami sztem Norbi-é, a többiekét ha egy állásjenétkezéshez kellene hasonlítanom kb egy motivációs levélnek felelne meg.

dennis

júl. 17., 12:47
Még mindig nem sikerült megértened az EGYKORI szo jelentését.

De ez mar kb. halottal imadkozni kategoria, tehat innentöl a téma offos szamomra.

Sok sikert a palyazoknak, remélem jol fognak elsülni a dolgok!

dennis  Igen, a kerettagok egy kicsit erös volt igy vissza gondolva, én arra a 10-15-20 emberre gondoltam, akiknek esélyük van a valogatottba kerülésre, vagy valamilyen formaba oda is kerülnek. És mivel maximum 3-4-5 értékelhetö csapat van Magyarorszagon, ezért ebbe nem nagyon kéne belekötni, mert mindenki pontosan tudja hogy ezalatt kikre gondoltam. 

Még véletlenül sem azt probaltam hangoztatni, hogy csak az 1.6 létezik, nem értem sok source jatékosnak miért olyan kényes ez az 1.6 téma, és miért érzik ugy hogy ebbe egyböl bele kell kötniük. Mivel Deep a source közösséget erösiti, ezért mar alapbol megdölt az, amit itt sokan nehezményeznek, épp ezért gondoltam ugy. hogy az egykori source és 1.6os közösségböl kéne 1-1 "kapitany" mivel sajnos a CSGO közösség 2 közösségböl all, az egykori source és az 1.6os közösségböl, ezért aki régen a source közösségben tevékenykedett, az ismeri a sourceosokat, aki pedig az 1.6al jatszott, az ismeri az 1.6os scenet, igy esetleg talan a felkészülés soran minden napra talalnanak 1-1 minöségibb ellenfelet, és legalabb a 2 egykori scene is egy kicsit közelebb kerülne egymashoz. Mar varom a szép replydet DNKW0wL0rd1gb0yg4bban42.5g! :) 

Szoke

júl. 17., 12:24
Még mindig nem sikerült felfognod hogy nem CSS, meg 1.6 van hanem CSGO. Aki nem váltott az maradjon a sajátjába és ne határozza meg mások lehetőségeit.

Penevel viszont abban egyetértek hogy csak 1 rendes kidolgozott pályázat érkezett (habár nem tudom hogy ő melyikre gondolt :D) ami sztem Norbi-é, a többiekét ha egy állásjenétkezéshez kellene hasonlítanom kb egy motivációs levélnek felelne meg.

SULTINO

júl. 17., 12:23
Még csak konszenzus sem kell. Mindjárt elmondom miért.

n0Rb1 - nagyon okosan egyébként - nem nevezett meg lehetséges lineupot, hiszen ha alapvetően egy megmérettetés során szeretné kiválasztani a jelölteket, akkor honnan is tudhatná, kik lesznek azok. :D

Egyébiránt, amiről itt sokan beszélnek, alapvetően megvalósítható, sőt több mint valószínű, hogy meg is valósul. Pl ha norbi nyerné, világosan látszik, hogy külső, objektív szemlélő maradna. Ebbe még akár az is beleférhet, hogy deep-et választja csk-nak. Akár. Ha tetszik neki.

Egyetértek Penével, effektíve alacsony a pályázatok színvonala. Kiemelném xeroxot, aki egy kapitányi pályázatnál arról beszél, hogy még februárban neware meg norbi hogyan kommentált egy meccset... :D mivan??? :D

Inzert meg lőtt egy öngólt.

Strickenről meg nem beszél senki. Ménem?
 
noavatar
dennis  Igen, a kerettagok egy kicsit erös volt igy vissza gondolva, én arra a 10-15-20 emberre gondoltam, akiknek esélyük van a valogatottba kerülésre, vagy valamilyen formaba oda is kerülnek. És mivel maximum 3-4-5 értékelhetö csapat van Magyarorszagon, ezért ebbe nem nagyon kéne belekötni, mert mindenki pontosan tudja hogy ezalatt kikre gondoltam. 

Még véletlenül sem azt probaltam hangoztatni, hogy csak az 1.6 létezik, nem értem sok source jatékosnak miért olyan kényes ez az 1.6 téma, és miért érzik ugy hogy ebbe egyböl bele kell kötniük. Mivel Deep a source közösséget erösiti, ezért mar alapbol megdölt az, amit itt sokan nehezményeznek, épp ezért gondoltam ugy. hogy az egykori source és 1.6os közösségböl kéne 1-1 "kapitany" mivel sajnos a CSGO közösség 2 közösségböl all, az egykori source és az 1.6os közösségböl, ezért aki régen a source közösségben tevékenykedett, az ismeri a sourceosokat, aki pedig az 1.6al jatszott, az ismeri az 1.6os scenet, igy esetleg talan a felkészülés soran minden napra talalnanak 1-1 minöségibb ellenfelet, és legalabb a 2 egykori scene is egy kicsit közelebb kerülne egymashoz. Mar varom a szép replydet DNKW0wL0rd1gb0yg4bban42.5g! :) 

Pene

júl. 17., 12:09
szerintem Deep, ha máshogy nem, a mostani aktív kapcsolatain keresztül (boe és tsai) ismeri/el tudja érni az 1.6 scene javát (ha épp akarná).

más: egy igazi pályázat van, a többi elég igénytelen. ez alapján elég egyértelmű, hogy kit "lehet" választani. viszont azzal ki tudnék békülni, hogy ha nem egy, hanem két embert választana a scene, akik konszenzussal döntenének a jövőben a dolgokról. játékos csapatkapitányunk már volt sok, kevés sikerrel. lehet, hogy pont ezen a koncepción kéne változtatni.

dennis

júl. 17., 11:46
Igen, a kerettagok egy kicsit erös volt igy vissza gondolva, én arra a 10-15-20 emberre gondoltam, akiknek esélyük van a valogatottba kerülésre, vagy valamilyen formaba oda is kerülnek. És mivel maximum 3-4-5 értékelhetö csapat van Magyarorszagon, ezért ebbe nem nagyon kéne belekötni, mert mindenki pontosan tudja hogy ezalatt kikre gondoltam. 

Még véletlenül sem azt probaltam hangoztatni, hogy csak az 1.6 létezik, nem értem sok source jatékosnak miért olyan kényes ez az 1.6 téma, és miért érzik ugy hogy ebbe egyböl bele kell kötniük. Mivel Deep a source közösséget erösiti, ezért mar alapbol megdölt az, amit itt sokan nehezményeznek, épp ezért gondoltam ugy. hogy az egykori source és 1.6os közösségböl kéne 1-1 "kapitany" mivel sajnos a CSGO közösség 2 közösségböl all, az egykori source és az 1.6os közösségböl, ezért aki régen a source közösségben tevékenykedett, az ismeri a sourceosokat, aki pedig az 1.6al jatszott, az ismeri az 1.6os scenet, igy esetleg talan a felkészülés soran minden napra talalnanak 1-1 minöségibb ellenfelet, és legalabb a 2 egykori scene is egy kicsit közelebb kerülne egymashoz. Mar varom a szép replydet DNKW0wL0rd1gb0yg4bban42.5g! :) 

GeRy  Nem akarom nagyon felkavarni a vizet, de máshol azt írjak hogy a szervezők döntik el a csapatkapitányok személyét, a NEKIK beküldött jelentkezések alapján. Ez pedig szerintem annyit jelent jelen esetben, hogy ami a szavazósdink most teljesen felesleges, mert attól hogy mi eldöntjük kit szeretnénk, a szervezőknek még bárki beküldheti a jelentkezést és lehet hogy simán azt fogjak elfogadni
 
n0Rb1

júl. 17., 11:04
Elég csúnya világ lenne, ha nem az adott nemzet döntené el, hogy ki képviseli őket, hanem a szervezők. :D

Nem kell aggódni, már felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, tudnak erről a szavazásról is, és így tőlünk csak és kizárólag a győztes fog jelentkezni a HLTV.org-on olvasható cikk alapján.

GeRy

júl. 17., 10:57
Nem akarom nagyon felkavarni a vizet, de máshol azt írjak hogy a szervezők döntik el a csapatkapitányok személyét, a NEKIK beküldött jelentkezések alapján. Ez pedig szerintem annyit jelent jelen esetben, hogy ami a szavazósdink most teljesen felesleges, mert attól hogy mi eldöntjük kit szeretnénk, a szervezőknek még bárki beküldheti a jelentkezést és lehet hogy simán azt fogjak elfogadni
 
ToMMo

júl. 17., 10:48
A pályázatot írt jelentkezőknek köszönet, hogy vették a fáradtságot a scene kedvéért, jó volt olvasni ezeket. Sőt helyenként el is gondolkoztatott egy-egy iromány megmondom őszintén. Azonban mivel mi még csak épp most térünk vissza ebbe az új CS-be, és a rálátásom közel sem tökéletes még a scene-re, így bízom abban, hogy a jövendőbeli kapitány kihasználja majd a segítségnyújtásokat akár a többi pályázótól, akár ha más személyekben látja a HELP-et önmaga számára. Szerintem ideális lehet, ha a kapitány áll mindenek felett, de létezik számára egy úgymond Team - Hungary Staff vagy Crew, akik mindenben segítik munkáját.
A leírt indoklásom alapján pedig már nem lehet kérdéses a szavazatom, hogy kinek kellene ezúttal a legtetején állnia a piramisnak.
Sok sikert LALI és csináld meg mint régen!!!    ... de okossannn :)
 
noavatar
DNK  te nagyon buta vagy.. milyen 1.6os scene?

ez CSGO játék ember NINCS se source se 1.6 scene ez egy KÖZÖS scene aminek a neve CS:GO!

tudod mekkora butaságot mondtál ezzel?

Newavee

júl. 17., 10:18
Nem szoktam DNKval egyet érteni de tényleg hülyeséget irsz  és inkább tartsd meg magadnak
 
ozy_

júl. 17., 02:37
amit én személy szerint hiányoltam azok az lu.-k voltak, nem tudok, úgy emberre szavazni, hogy nem tudom miből akar "főzni". még így is elgondolkodtam, mert Norbi tényleg ott van a szeren, mint szervező és rengeteg órát öl bele ebbe az egészbe, úgy, hogy sokszor köszönet sem jár érte, és szerintem mivel közel van a tűzhöz ő is hasonló vagy akár pont ugyan ezt a keretet rakná össze, de nálam így deep lett a befutó. azért gl mindenkinek!
 
DNK

júl. 17., 01:24
mielőtt el kezdjük :

https://www.youtube.com/watch?v=_QyYaPWasos

____

júl. 17., 01:23
kezdődik
 
dennis  Mivel csak 2 jatékost ismerek ezekböl, igy kizarolag ezt a 2 palyazatot olvastam el, de én mar most azt mondom, hogy ha azt akarjuk hogy el is érjünk valamit, akkor egyértelmüen Deepet kéne megvalasztani, és erröl nem "népszavazas" alapjan kéne dönteni, hanem aszerint hogy a valogatott "kerettagok" eldöntsék hogy kivel "dolgoznanak" legszivesebben. Mivel Deepnek ugye elég nagy ismerettsége van, ezért nyilvan több minöségibb csapattal tudna össze hozni a csapatot, xerox ötlete azért rossz, mert az egymas elleni jatékot ugy sem vennék komolyan az adott jatékosok.(Mar az 1.6os jatékosokbol kiindulva 1000% hogy nem).

Deep mellé pedig egy olyan segitö kéne, aki ismeri az 1.6os scenet, top invite csatikon is ismert, hisz ezt a jatékot nem csak a source csapatok jatszak, és ugye az 1.6os csapatok joval a source csapatok felett allnak ezért a masik jatékos pedig az 1.6os sceneböl tudna minöségi ellenfeleket szerezni. 

Ezért amire én gondoltam az egyszerü: Deep ugye adott, és segitönek én leginkabb niukot tudnam ajanlani (mar ha él még). Egyébként boenek véleményem szerintem semmi köze nincs ehez a szinthez. Remélem azért fontolora veszitek az ötletemet. :P

DNK

júl. 17., 01:22
te nagyon buta vagy.. milyen 1.6os scene?

ez CSGO játék ember NINCS se source se 1.6 scene ez egy KÖZÖS scene aminek a neve CS:GO!

tudod mekkora butaságot mondtál ezzel?

dennis  Mivel csak 2 jatékost ismerek ezekböl, igy kizarolag ezt a 2 palyazatot olvastam el, de én mar most azt mondom, hogy ha azt akarjuk hogy el is érjünk valamit, akkor egyértelmüen Deepet kéne megvalasztani, és erröl nem "népszavazas" alapjan kéne dönteni, hanem aszerint hogy a valogatott "kerettagok" eldöntsék hogy kivel "dolgoznanak" legszivesebben. Mivel Deepnek ugye elég nagy ismerettsége van, ezért nyilvan több minöségibb csapattal tudna össze hozni a csapatot, xerox ötlete azért rossz, mert az egymas elleni jatékot ugy sem vennék komolyan az adott jatékosok.(Mar az 1.6os jatékosokbol kiindulva 1000% hogy nem).

Deep mellé pedig egy olyan segitö kéne, aki ismeri az 1.6os scenet, top invite csatikon is ismert, hisz ezt a jatékot nem csak a source csapatok jatszak, és ugye az 1.6os csapatok joval a source csapatok felett allnak ezért a masik jatékos pedig az 1.6os sceneböl tudna minöségi ellenfeleket szerezni. 

Ezért amire én gondoltam az egyszerü: Deep ugye adott, és segitönek én leginkabb niukot tudnam ajanlani (mar ha él még). Egyébként boenek véleményem szerintem semmi köze nincs ehez a szinthez. Remélem azért fontolora veszitek az ötletemet. :P

gbk^.

júl. 17., 01:08
ja és hol lennének az 1.6-osok a source-osok nélkél, és a source-osok 1.6-osok nélkül.
 
júl. 17., 01:06
És milyen válogatott kerettagok? Nincs is még 'válogatott'. Akkor kik a kerettagok?
 
dennis  Hello, akkor olvasd végig mégegyszer amit leirtam mielött hülyeségeket replyzel :)
 
gbk^.

júl. 17., 01:05
nem-nem. itt kb azt irod, hogy csak 1.6 létezik.
 
dennis  Hello, akkor olvasd végig mégegyszer amit leirtam mielött hülyeségeket replyzel :)
 
____

júl. 17., 01:05
Tényleg bele lehet kötni abba amit írtál, csak fölösleges volt szerintem.

Amúgy érdekes, hogy szívesen bízná az ember a kapitányságot Deep-re mert játékon belüli tapasztalata tényleg kiemelkedő, én mégis félek azok után amit Szőkével leműveltek. Még érdekesebb, hogy a pályázat amit írt abszolút nem tükrözi azt ami akkor volt... jól meg lett szerkesztve és korrekt. Kíváncsi vagyok mi lesz vasárnapra, Norb1 vagy Deep, de szerintem édes mindegy kit választanak meg, Norb1 úgyis be fog szerintem segíteni ha Deepet választják és fordítva. 
Hajrájhajafkh
 
Szoke  Helló, CSGO- ról van szó nem 1.6 ról.
 
dennis

júl. 17., 00:57
Hello, akkor olvasd végig mégegyszer amit leirtam mielött hülyeségeket replyzel :)
 
GeRy

júl. 17., 00:14
Hajrá, hajrá!
 
dennis  Mivel csak 2 jatékost ismerek ezekböl, igy kizarolag ezt a 2 palyazatot olvastam el, de én mar most azt mondom, hogy ha azt akarjuk hogy el is érjünk valamit, akkor egyértelmüen Deepet kéne megvalasztani, és erröl nem "népszavazas" alapjan kéne dönteni, hanem aszerint hogy a valogatott "kerettagok" eldöntsék hogy kivel "dolgoznanak" legszivesebben. Mivel Deepnek ugye elég nagy ismerettsége van, ezért nyilvan több minöségibb csapattal tudna össze hozni a csapatot, xerox ötlete azért rossz, mert az egymas elleni jatékot ugy sem vennék komolyan az adott jatékosok.(Mar az 1.6os jatékosokbol kiindulva 1000% hogy nem).

Deep mellé pedig egy olyan segitö kéne, aki ismeri az 1.6os scenet, top invite csatikon is ismert, hisz ezt a jatékot nem csak a source csapatok jatszak, és ugye az 1.6os csapatok joval a source csapatok felett allnak ezért a masik jatékos pedig az 1.6os sceneböl tudna minöségi ellenfeleket szerezni. 

Ezért amire én gondoltam az egyszerü: Deep ugye adott, és segitönek én leginkabb niukot tudnam ajanlani (mar ha él még). Egyébként boenek véleményem szerintem semmi köze nincs ehez a szinthez. Remélem azért fontolora veszitek az ötletemet. :P

Szoke

júl. 17., 00:07
Helló, CSGO- ról van szó nem 1.6 ról.
 
lemusz

júl. 16., 23:32
Deep vagy Norbi, Norbi vagy Deep? 

Játékost vagy Menedzsert? Ez itt a kérdés.

dennis

júl. 16., 23:22
Mivel csak 2 jatékost ismerek ezekböl, igy kizarolag ezt a 2 palyazatot olvastam el, de én mar most azt mondom, hogy ha azt akarjuk hogy el is érjünk valamit, akkor egyértelmüen Deepet kéne megvalasztani, és erröl nem "népszavazas" alapjan kéne dönteni, hanem aszerint hogy a valogatott "kerettagok" eldöntsék hogy kivel "dolgoznanak" legszivesebben. Mivel Deepnek ugye elég nagy ismerettsége van, ezért nyilvan több minöségibb csapattal tudna össze hozni a csapatot, xerox ötlete azért rossz, mert az egymas elleni jatékot ugy sem vennék komolyan az adott jatékosok.(Mar az 1.6os jatékosokbol kiindulva 1000% hogy nem).

Deep mellé pedig egy olyan segitö kéne, aki ismeri az 1.6os scenet, top invite csatikon is ismert, hisz ezt a jatékot nem csak a source csapatok jatszak, és ugye az 1.6os csapatok joval a source csapatok felett allnak ezért a masik jatékos pedig az 1.6os sceneböl tudna minöségi ellenfeleket szerezni. 

Ezért amire én gondoltam az egyszerü: Deep ugye adott, és segitönek én leginkabb niukot tudnam ajanlani (mar ha él még). Egyébként boenek véleményem szerintem semmi köze nincs ehez a szinthez. Remélem azért fontolora veszitek az ötletemet. :P

Deep  Ismerem rape-t és nem hiszem , hogy az ő magatartása előrébb vinné ezt az egészet. Annyira nem jo jatekos mint amennyire jonak gondolja magát. Ráadásul a kommunikacioban is problémás. 100x inkább ráveszem Guardiant h jöjjön hozzánk minthogy rape jatszon. Egyébként meg ha hiszitek ha nem nem pajtizás szerint választottam sőt boe-t elutasitottam pedig a sceneben talán ö vele vagyok a legjobba és azért valljuk be ha formában van és játszik bőven itt lenne a helye. 
 
ReSeTANK

júl. 16., 22:52
Én nem ismerem a srácot de hiszek neked. Ha viselkedésnél tartunk akkor volt olyanra példa hogy valakit behívtak válogatottba és telibe szarta meg flegmult meg rusholgatott. Nem írok nevet/neveket mert nem akarok flame háborút csak ha ezek a nevek bekerülnek valamelyik kapitány keretébe. :)
 
gbk^.  xerox-ot, norbi-t és deep-et összekéne gyurni és ugy lenne a legjobb szerintem.
 
XeRox

júl. 16., 22:51
Igazabol amikor elolvastam a deep és n0rb1 levelet, nekem is az jutott eszembe hogy harman eleg utos lenne a managment. Én még benne is lennék mivel ez a csapat érdekeit szolgalna!!! Magasan!!! Egységben!!! Csak az a kérdés mennyire jon ki a hatalom vagy valakinel? vagy a tobbi emberi tenyezo (nem pozitiv) hajrá
 
gbk^.  xerox-ot, norbi-t és deep-et összekéne gyurni és ugy lenne a legjobb szerintem.
 
ReSeTANK

júl. 16., 22:48
Valami ilyesmire gondoltam én is. 3an "Leülnének" és kitalálnának valami közös dolgot vagy legalább is megpróbálnák és úgy alakítanák az egész dolog sorsát.
 
ReSeTANK  Hmm. Érdekes. Kíváncsian várom a vasárnapot. :) Miközben olvastam őket az jutott eszembe , hogy szerintem ezt a szerepet nem 1 embernek kéne betöltenie mivel túlságosan "Nagy" hatalom és nálunk ez valahogy sosem működött , hogy a legjobb formációt küldjük játszani. Az lenne a legjobb ha legalább 2, max 4 ember lenne a "főnök" és döntene minden kérdésben illetve norbi által megfogalmazott előszűrés után összeraknák a keretet minden meccsre. :) Illetve , hogy semmiképpen se játszanak a kapitányok az ötösbe! :/ Másrészt pedig remélem , hogy nem "pajtik, öribarik, puszipajtások" lesznek a keretbe hanem tényleg hozzáállás, aktivitás, skill és egyéb dolgok alapján kiválasztva kerülhet be bárki is. Hajrá!

gbk^.

júl. 16., 22:44
xerox-ot, norbi-t és deep-et összekéne gyurni és ugy lenne a legjobb szerintem.
 
noavatar
ReSeTANK  Ja és:

http://www.hltv.org/news/10973-snajdan-returns-in-new-blank-team

A srácot se hagynám ki a keretből. :))))

Deep

júl. 16., 22:23
Ismerem rape-t és nem hiszem , hogy az ő magatartása előrébb vinné ezt az egészet. Annyira nem jo jatekos mint amennyire jonak gondolja magát. Ráadásul a kommunikacioban is problémás. 100x inkább ráveszem Guardiant h jöjjön hozzánk minthogy rape jatszon. Egyébként meg ha hiszitek ha nem nem pajtizás szerint választottam sőt boe-t elutasitottam pedig a sceneben talán ö vele vagyok a legjobba és azért valljuk be ha formában van és játszik bőven itt lenne a helye. 
 
noavatar

gabesson

júl. 16., 22:22
nalunk a demokracia sem mukodik :D
 
ReSeTANK  Hmm. Érdekes. Kíváncsian várom a vasárnapot. :) Miközben olvastam őket az jutott eszembe , hogy szerintem ezt a szerepet nem 1 embernek kéne betöltenie mivel túlságosan "Nagy" hatalom és nálunk ez valahogy sosem működött , hogy a legjobb formációt küldjük játszani. Az lenne a legjobb ha legalább 2, max 4 ember lenne a "főnök" és döntene minden kérdésben illetve norbi által megfogalmazott előszűrés után összeraknák a keretet minden meccsre. :) Illetve , hogy semmiképpen se játszanak a kapitányok az ötösbe! :/ Másrészt pedig remélem , hogy nem "pajtik, öribarik, puszipajtások" lesznek a keretbe hanem tényleg hozzáállás, aktivitás, skill és egyéb dolgok alapján kiválasztva kerülhet be bárki is. Hajrá!

Szoke

júl. 16., 22:21
+1
 
Hozzászólások betöltése...
 
Counter-Strike videók

CS2HU Steam csoport

1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

Ajánló

Counter-Strike képekben

kép 5079
 
2507
 
kép 6019
 
1582
 
kép 5676
 
2297
 
kép 1240
 
1535
 
Counter-Strike Hírlevél

Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

A Counter-Strike hírei

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu