Ma este elvileg három mérkőzést is játszanak a kupa keretein belül, de HLTV-t egyelőre csak kettőhöz találtunk.
Először két olyan csapat összecsapását láthatjátok, akik az előző szezonban nagyon rossz teljesítményt nyújtottak. A finnek egyetlen egy mérkőzést sem nyertek, míg a britek annyival voltak jobbak, hogy a szlovákokat sikerült megverniük. Egyelőre az idei év sem kecsegtet számukra több eséllyel, Finnország a hollandoktól kapott ki első körben 12-18-ra, pedig a névsorra ránézve ez a csapat többre lenne hivatott. Az egyesült királyságbeliek szintén a fentebb említett brigádtól kaptak ki, ők egy nappal hamarabb buktak 13-17-re. Lassan nem ártana egyik együttesnek sem összekapnia magát, ha idén jobban szeretnének szerepelni a kupán, és most adott is a lehetőség mindkettejüknek, hogy behúzzák a meccset. A fogadóirodák szerint nyelvrokonaink az esélyesebbek, és a szerkesztőségünk nem vitatkozik ezzel, hiszen mi is hasonlóképp látjuk a helyzetet.
Ha már szerencsénkre nem tört ki sem háború, sem olyan egyéb nyavalya, ami rossz lett volna ránk és Európára nézve, akkor itt a lehetőség a két ország elött, hogy a gázvitát barátságosabb keretek között rendezzék le. A mérkőzés esélyesei egyértelműen az oroszok, az előző évadban második helyen végeztek, míg az ukránok a rájátszás első körében a svédekkel szemben elvéreztek. Ha már a fogadóirodákat emlegettük, ott szintén az oroszok az esélyesek, és mi szintén nem vitatkozunk velük.