Új hónap, friss statisztikák. A Cadred.org is megjelentette legfrissebb listáját, ahol az általuk vélt legjobb 10 európai csapatot találhatjuk meg. Mivel az elmúlt hónap eléggé vérszegény volt a source scene számára, így nem volt könnyű dolga az öt tagnak, akik részt vettek az összeállításban.
Utolsó helyen a
Roccat csapata tanyázik, ők ide-oda vándorolnak a listán, januárban még harmadikok voltak, februárban még listán sem. Az utóbbi időkben ők is csere-berélték az embereket, igaz, nem kedvtelésből. Talán a dán nemzeti válogatott csapatkapitányával tartósabb ideig sikerül majd az elitben maradniuk.
Az
mTw csapata mutatta be a legnagyobb mélyrepülést, őket már csak a
redLine tudta túlszárnyalni olyannyira, hogy ők meg sem álltak a listáig, még annál is tovább zuhantak.
Nyolcadik helyen ismét egy új csapat, akiktől nagyon sokat várnak nemzetközi szinten. Egyelőre még három hellyel van lemaradva sneixx és WT_^ régi csapatától, a
Reasontől, a kérdés már csak az, hogy meddig marad ez így?
A britek szép lassan kúsznak felfelé. Januárban még nem jegyezték a Királyokat, februárban a tízedik helyen debütáltak, most pedig három helyet javítottak. A következő hónapban a dobogó közelébe kerülnek?
Az alsó házat az egy helyet javító
TCM zárja. Ők januárban voltak tízedikek, az elmúlt hónapban hetedikek. Most pedig majd küzdhetnek, hogy a Négyek előtt tudjanak maradni.
A felsőház leggyengébb gárdája a szlovákoké. Ők is megsínylették cseh "rokonaik" kiválását, nemzetközi szinten megrendült a csapatba vetett bizalom, melyet még nem sikerült visszaszerezniük. Most "nyertek" még egy hónapot, hogy bebizonyítsák, az új felállás is van olyan jó, mint a régi.
Épp csak lemaradt a dobogóról a
crack! csapata. Talán nem is bánják ezt annyira, hiszen kárpótolhatja őket az a tudat, hogy e hónapban ők ugrottak a legnagyobbat, hiszen négy helyet is sikerült javítaniuk. Ha hozzák az elmúlt hónapok teljesítményét, akkor következő hónapban legalább a dobogó középső fokát kell megkaparintaniuk.
A harmadik és a második helyezett helyet cserélt aktuális ranglistánkban. Mivel nem sok említésre méltó történt márciusban, így itt is csak valami töltelékszöveget tudnánk írni. Maradjunk annyiban, hogy az ex-fnaticos srácoknak jobban össze kellene kapniuk magukat, ha a
Dignitast újra maguk mögé szeretnék utasítani.
Immár harmadik hónapja az első helyen a
VeryGames. Nem csak rivális honfitársaikat, a
redLine-t sikerült tartósan maguk mögött tudni, hanem az egész európai elitet. Így most sokaknak arra fáj a foguk, hogy egy jó nagy falatot kiharapjanak a francia csigából.
TOP10
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: Abdul Mohamed
1 |
|
Verygames |
|
|
130 points |
2 |
|
Dignitas |
1 |
|
98 points |
3 |
|
LowLandLions |
1 |
|
95 points |
4 |
|
Crack Clan |
4 |
|
88 points |
5 |
|
Reason Gaming |
2 |
|
77 points |
6 |
|
Team Coolermaster |
1 |
|
58 points |
7 |
|
Four Kings |
3 |
|
38 points |
8 |
|
Czech it Out |
|
|
33 points |
8 |
|
mTw |
4 |
|
33 points |
8 |
|
Roccat |
|
|
33 points |