A GotFrag-en megjelent egy cikk, ami nem másról szól, mint a számítógépes játékok és az Olimpia kapcsolatáról. Arról már régebben beszámoltunk, hogy az idei olimpia előtt igen nagy erőt fektettek bizonyos szervezetek abba, hogy a számítógépes játékokból legalább egy bekerüljön a Pekingi játékokra, amolyan bemutató státusszal, azonban ez meghiúsult. Az ok igen egyszerű volt az olimpiai szövetség nagy erőket fektet abba, hogy a fiatalokat elmozdítsa a számítógép elől és, ha most az Olimpián megjelent volna egy számítógépes játék azzal gyakorlatilag beverték volna az első szöget a hagyományos olimpia koporsójába. Ez nem történt meg pedig a GGL igazgatója szerint az Olimpiai játékok nézőinek és egykori fényének visszaszerzéséhez elengedhetetlen lenne a frissítés.
Tény, hogy a videojátékokkal való „sportolás" mostanság egyre inkább terjed, azonban a videojátékot űzök között is sokan vallják a Ed Hula, az Around the Rings gazdasági magazin főszerkesztőjének véleményét, hogy bizony nem egészséges ez a fajta sport. Persze itt rögtön jönnek a támadások, hogy az Olimpiát olyan nagy multik támogatnak, mint a McDonalds vagy akár a Coca-Cola, akik szintén nem az egészséges életmód alapkövei, így a vita nem ér véget.
2012 pedig közeledik és jön London-ba az olimpia, abba az országba, ahol az eSport egyre nagyobb teret hódít meg magának, nekünk pedig marad a remény ...
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: HeNtEs