Viszlát floppy!

Idén végleg lekerülhetnek a számítástechnikai szaküzletek és áruházak polcairól a XX. század utolsó évtizedeinek legnépszerûbb adathordozói, a mágneslemezek, vagy ismertebb nevükön floppyk. A 3,5”-os mágneslemez azon adat ordozók közé tartozik, mely léte során rengeteg konkurenciával nézett szembe, de mégis születésétõl fogva szinte változatlan formában képes volt fennmaradni és uralkodni. Szerintem egy olyan felhasználót nem tudnánk mutatni, aki nem ismerné a jó öreg kis fekete lemezeket. Volt idõ amikor még két-három játékot is eltárolhattunk rajta, de ez a korszak már nagyon régen elmúlt, ami hatással volt a kis mágneslemezekre is. Mégis a végzetét igazán a XXI. Században megjelent technikai újításoknak köszönheti. De amiben igazán egyedülálló, az nem más, mint az 50 éven át tartó fennmaradása. Nézzünk egy kis történelmet...
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: Izsu

---

Nagyon sokan el sem hiszik, hogya ma használt 3,5"-os, kazettás, cserélhetõ mágneslemez õsét a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban Jánosi Marcell "magnótechnikai fõkonstruktõr" találta fel és fejlesztette ki. Ez a kazetás floppy egység 3”-os méretben jelent meg és felépítését tekintve nem sokban tért el a napokban még forgalomban lévõ 3.5”-os lemezektõl. A meghajtó motorja egy fémmag segítségével hajtotta meg a mágneslemezt. A meghajtó fejével pedig egy kis nyíláson keresztül volt kapcsolata a mágneses réteggel. Méretet Jánosi valószínûleg takarékosságból választotta 3"-osra, talán így tudta a drága, importált mágnes fóliát leggazdaságosabban kivágni. A floppy diszkek története körülbelül a 60-as évektõl kezdõdik. A BRG cég akkoriban spulnis, kazettás magnetofonokat gyártott. A mechanikus hatásoktól kényes szalagot egy mûanyag „házzal” védték a sérülésektõl. Jánosi Marcellnek a kazettás magnetofonnal elért számítástechnikai sikere és a lyukkártyás adatbeviteltõl való irtózata adta az ötletet, hogy az akkor már forgalomban lévõ, amerikai, papírtasakos, 8"-os floppy helyett - 1972-ben - egy kazettás, tehát kemény mûanyagházban elhelyezett forgó mágneslemezt alkalmazzon. Az ötletbõl elõször találmány majd termék született, hamar elkészült az elsõ, MCD-1-es, "kazettás információrögzítõ berendezés". Jánosi nagyszerû konstruktõr volt és egyáltalán nem elégedett meg, hogy az ötletét megvalósította, egy olyan "floppy" memóriát akart kifejleszteni, ami technológiában szorosan túltett minden addigi, létezõ floppy memória konstrukción. Az akkor forgalomban lévõ 8"-os amerikai gyártású floppy sokkal több helyet foglalt el a számítógépben és 250 kBájt volt a kapacitása. Jánosinak az állandóan finomított konstrukciója - ugyanabban az idõben 3"-os lemezt használt, az MCD-1-es meghajtó térfogata pedig alig haladta meg az 1 litert, miközben a memória kapacitása ugyancsak 250 kBájt volt. A hetvenes években, floppy technológiában a BRG-nek - a világgal szemben, a magyar floppy javára - 1:10 arányú technológiai elõnye volt, amit a versenytársa elismertek.
Sajnos a gyár nem engedte szabadalmaztatni a találmány így a floppy-t a külföldiek valósították meg és terjesztették el.
A mágneses tárolóegységeknél két szabványról beszélhetünk. Az egyik az 5.25”-os lemezek, melyeket leginkább a Commodore 64 korszakból, vagy a 286-386-os korszakokból ismerhetünk. A másik szabvány a 3.5-ös mágneslemezek. Ezekkel még napjainkban is találkozhatunk.
A fejlesztések következtében a kezdeti tároló kapacitás 1.44 MB-ra növekedett. Ekkoriban megjelentek az ellenfélnek számító írható és újraírható CD lemezek is, melyek 470-szer nagyobb kapacitással rendelkeztek, ennek ellenére nem tudták komolyan veszélyeztetni a floppy bebiztosított pozícióját. Ez köszönhetõ volt annak is, hogy kezdetekben horribilis összegekért lehetett hozzájutni egy CD íróhoz, illetve a hozzávaló lemezekhez. Valamint az évek során születtek olyan technológiák, melyek segítségével külön erre a célra írt alkalmazás nélkül lehetett CD-re adatot másolni (ilyen volt például a Mt Rainer rendszer), ezek soha nem terjedtek el szélesebb körben, így az USB port teljes térhódításáig a floppy maradt az egyetlen olyan adathordozó, melyet garantáltan írt és olvasott a PC-k 99%-a. . A floppyt végül sem a mágneses és optikai fejet egyaránt tartalmazó LS-120-as egységeknek sem a Zip meghajtóknak nem sikerült kiszorítaniuk a piacról, így az 1981-ben létrehozott 3,5” diszk még születése után csaknem két évtizeddel is rendkívüli népszerûségnek örvendhetett (1998-ban például világszerte kétmilliárd floppylemezt használtunk fel).
Az 1998-as év az õs kontinenssel ellentétben a tengerentúlon a leépítés éve volt. Ebben az évben ugyanis bejelentette az egyik legnagyobb tengerentúli PC gyártó cég az Apple, hogy nem kíván többé mágneses meghajtókat szerelni iMac névre keresztelt konfigurációiba. Ennek következtében egyre több gyártó is igyekezett eltekinteni a jó öreg meghajtó forgalmazásától.
A végsõ döfést mégis a napjainkban leginkább elterjedté vált USB-s pendrive-oknak köszönheti. Ezen techikai újítások kisebbek egy mágneslemeznél, mégis kapacitásuk napjainkban már 10-15 GB körül mozog. Mindazonáltal a kisebb kapacitású pendrive-ok már fillérekért elérhetõek bárki számára és 5-6 éves PC-ken is használhatóak, amelyeken mégsem, azok pár hónapon, illetve éven belül eltûnnek a felhasználók közelébõl, akárcsak a mágneses lemezek. Ennek köszönhetõen ebben az évben lekerülnek Európa nagyáruházának polcairól is a floppy-k ezzel lezárva a számítástechnika leghosszabb ideig szinte változatlanul megmaradt találmányának korszakát.