A mai este folyamán megtelik az éter reményekkel teli Counter-Strike:Source csapatokkal, méghozzá 128-al, hogy 64 meccsen döntsék el a GameShadow Battle első körében ki az erősebb. Mi az egész torna alatt kimondottan a magyar csapatok menetelésével foglakozunk a csoportkörök alatt, íme mérkőzések fogadással és némi előrejelzéssel.
A 4Players Pro sorozat harmadik helye után a német COREPLAY szervezete úgy döntött hogy két divíziót is leigazoltat, amelyek egyébként külön versenyeken is indulnak majd. Az egyik team kimondottan a EPS következő szezonjára szerződött míg a másik a 4PL soron következő tornáján indul majd első sorban.
A BECUP 2012-ről egyelőre semmi információ, viszont az ország legfrissebb LAN-ja az Alienware Gameshow megnyitotta kapuit, ami a hivatalos oldalt illeti. Ezzel együtt tehát meg is kezdődött a nevezés többek között a Counter-Strike:Source versenyszámra is.
Ahogy azt ígérték a a múlt héten a Counter-Stirke: Global Offensive is kapott egy frissítést, amiben a legnagyobb változtatás, hogy immáron már oldalanként 15 spawn helyet tartalmaznak a beépített pályák, hogy akár 30-an is lehessen játszani rajtuk. A másik igen fontos frissítés, hogy felkerültek a csirkék az Infero pályára. A frissítések listáját angolul itt a hírben megtalálhatjátok.
Ezekben a percekben érkezett egy frissítés kedvenc játékunkhoz a Counter-Strike:Source-hoz. A februári frissítés óta a Valve leginkább a CSGO fejlesztésével van elfoglalva, ezért érthető hogy a CSS kicsit el lett hanyagolva most viszont jött 12 pontos update. Íme a részletek.
Ahogy arról nemrég beszámoltunk a Tt. Dragons felszámolta a teljes nemzetközi csapatát, az elmaradt teljesítmények miatt, most pedig a teljes német felállását megújította, a választás pedig az ország legjobb játékosára esett.
A Tt eSPORTS egy viszonylag új márka a piacon, amely ahogy a neve is mutatja a Thermaltake alvállalata. Kizárólag e-sporthoz szükséges termékeket gyártanak, az innováció legmagasabb fokán. Ennek az innovációnak köszönhetően született meg a Black Element Cyclone Gaming Mouse, beépített hűtéssel.
A múlt héten kettő mérkőzés kivételével lejátszották az ESL Major Series harmadik játékhetének mérkőzéseit. Elvileg vasárnapig már a negyedik hétnek kellett volna lezajlania, azonban nagyjából egy hetes csúszásban vannak a mérkőzések. Lássuk, hogy a harmadik körben milyen eredmények születtek és hogyan állnak a csoportok.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik a Source MOD a Counter-Strike: Global Offensive alá, de szinte biztos, hogy lesz, így fellélegezhetünk ha valami nem raknak bele a játékba, vagy rossz lesz benne, azt pluginekkel kompenzálni lehet majd.
Úgy néz ki visszatér az egykoron szebb időket is megélt LAN sorozat a Cyberathlete Professional League, vagy ahogy többen emlékeznek rá a CPL. A torna pontosan 2007 óta nem kerül megrendezésre, de előtte a legnívósabb Counter-Strike versenyek egyikeként tartották számon.
Alig két hónapja ért véget a Copenhagen Games 2012, ami Európa legnagyobb és legnívósabb LAN-jává nőtte ki magát és, amelynek szervezői nem bíznak semmit a véletlenre. Bejelentették a jövő évi esemény pontos dátumát.
Ahogy azt a mai beharangozás után tudhatja mindenki elkezdődött az OGC Invite második játékhete, ahol az ország 8 legjobb csapata méri össze tudását. Ahogy az első héten úgy most is fogadással csaphatjátok el az unalmas meccsekre várakozós perceiteket!
A ClanBase nem egészen úgy alakul, ahogy azt a szervezők megálmodták. Az OpenCup Spring 2012- négy csoportjának ugyanis ma este van az utolsó mérkőzésük. Hogyan? Úgy hogy a kezdeti 32 team helyett már csak 15 játszik köztük kitartóan 3 magyar, akik ha elég sokáig húzzák potya dobogós helyezéseket zsebelhetnek be.
A héten hiába is várna bárki Counter-Strike: Global Offensive frissítést, most nem lesz. Az ígérik, hogy a jövő hét elején lesznek újítások, de addig senki ne számítson rá, az okokól egyelőre semmit nem lehet tudni, tehát marad a várakozás.
Bár sokban nem változott a régiekhez képest a HUN LAN Rulebook, viszont mindenképp érdemes átolvasni mindenkinek, akik valaha itthon LAN-ozni menne, mert a nagyobb eseményeken (ICL, BECUP, Alienware) nagy valószínűséggel a következő szabályzat szerint kell viselkedünk
Van fogalmatok arról, hogy kik haltak meg a legtöbbször cs_office és cs_italy pályákon a Counter-Strike létezése óta? Nincs? Természetesen a csirkék és a túszok! De most visszavágnak és minden eddigi sérelmüket nagyon durván megtorolják a következő videóban!
Eltelt lassan 15 év, mióta a Microsoft 1997-ben piacra dobta az IntelliMouse 1.1-es szériát. Az akkori összes kritériumnak megfelelt minden szempontból, majd miután a gamer szegmens is felfedezte magának ezt a kétkezes egeret, onnantól vált igazi legendává. Azóta számtalaszor próbálták meg letaszítani a trónjáról, de eddig senkinek sem sikerült. Mostani tesztünk alanya, a Roccat Kova [+] is megpróbálkozik a lehetetlennel, lássuk sikerül-e neki.
Mint talán már észre is vettétek általános közvélemény kutatást indítottunk az oldalon, továbbá egy modullal lehetőséget adunk, arra hogy ötleteiteket, hibákat elmondjátok a fórumon túl témakörökbe szedni. Mindenkinek nagyon köszönjük, az eddigi bizalmat, reméljük, a válaszokkal tovább javíthatunk az oldal színvonalán!
Az eltávolított Copenhagen Games Counter-Strike: Source osztályának segélye érkezett. A szervezet áprilisban menesztette a srácokat és azóta a Yournamee? név alatt játszottak. Megvan az új szponzor és ezzel a csapat új neve is, ami a kR.Management, de azért a történet nem ilyen egyszerű és nem is olyan tartós
A tegnapi nappal megkezdődött a beköltözés a The Blast LAN,ra amelynek eredményeiről folyamatosan olvashattok majd itt a CS2HU hasábjain is. A hétvégén 46 CSS csapat fog megküzdeni egymással, hogy eldöntsék ki Dánia legjobb csapata.
május 20.
Az eredményeket frissítettük köszönjük, hogy velünk tartottatok. Ez volt a CS2HU The Blast LAN 2012 közvetítése.
május 20.
A döntőben kikapott az
epsilon eSports a
Copenhagen Games csapatától, így mostantól bár új felállással de ismét a farkasok számítanak a legjobbnak a Dániában!
május 20.
Ezekben a pillanatokban is zajlik a The Blast nagydöntője az
Epsilon és a
Copenhagen Woves között! A meccset a streamen nézhetitek végig!