Ezúttal teljesen más szemszögből kerül bemutatásra a CSGO, hiszen olyan valaki kapta keze közé egy alapos tesz erejéig, aki megjárta már a hazai top csapatok krémjét így láthattuk többek között az ancients és az Obi színeiben is. Tehát most egy ízzig-vérig esportoló szemmel jöjjön a Counter-Strike: Global Offensive, íme ToMMo mindenre kiterjedő írása. Hidegélelem kötelező!
Végre megtalálta új hazáját a Yournamee? felállása, akik ugye két ember csere után ugye,de az egykori Copenhagen Wolves csapatából tevődnek össze és jó ideje már a dán TOP3-ban találhatóak folyamatosan. Az új otthonuk nem más mint a 3DMAX, amely pont a hetekben vesztette el frissnek mondható felállását.
Az infernalis csapatát nem kell talán senkinek bemutatni. A srácok már egy ideje aktív szereplői a hazai Counter-Strike: Source Scene-nek és jelenleg is számos tornán méretik össze tudásukat más csapatokkal, most viszont változás állt be egy ember csere formájában.
Sorra indulnak a CSGO tornák Európában is, most éppen a német 4Players döntött úgy, hogy beszáll a bizniszbe és meghirdette az első nemzetközi CSGO 1on1 ladderjét.
Bár a nyár lassan elkezdődik és jön némi uborka szezon, azért még egyelőre bőven vannak megmérettetések a hazai és a külföldi Counter-Strike:Source csapatok számára, íme a legújabb ingyenes, de pénzdíjas torna a Tt.eSportsés az eSports Republic jóvoltából.
Elérkezett az ötödik héthez az Online Gaming Championship Invite sorozata, ahol az ország nyolc legjobb csapata méri össze tudását. A torna néhány meccsel ugyan csúszásban van, de a nagy könyvben leírtak szerint alakul.
Jövő hét hétfőn veszi kezdetét Németország legjobb nevű online versenysorozata az EPS ezúttal természetesen a nyári szezonnal. A csapatokon látszik a készülődés, hiszen bár az utóbbi időben volt pár csere minden komolyabb team teljes felállással várja a következő szezont.
A GameShadow csoportmérkőzéseknek vége, igen meglepő módon szinte minden meccs lejátszásra került, azonban számos csoportban előállt a nagy helyzet, hogy a második helyen ugyanúgy teljesítő csapatok lettek, tehát nem lehetett konkrét győztest hirdetni.
Miután kénytelen volt elhagyni az ESL Pro Series-t a SNOGARD Dragons egy EAS felállással örvendeztette meg magát, amelynek célja a lehető legrövidebb időn belül visszazárkózni a nagyok közé az EPS-be.
Vészesen közeleg az ICL következő állomása Vác-on, pontosan ezért kicsit összefoglaltuk, mik is történtek az ICL13 háza tájékán, mely Counter-Strike:Source csapatok lesznek már biztosan ott a nyár első nagy LAN Party-ján.
Az ESL már februárban próbálkozott egy meghívásos CS:GO tornával, azonban az befuccsolt, noha igen szép pénznyeremény is fel volt ajánlva. Most a Cooler Master-el közösen indítanak egy bárki számára nyitott tornát, ahol minden nevezett csapat játékosa ingyen CSGO béta kulcsot kap.
A játékos világot egyértelműen a tegnap véget ért E3 Expo mozgatta a leginkább a napokban. Természetesen tucatnyi játékok között ott volt a Conter-Strike: Global Offensive is a Valve műhelyéből, és nem is lenne E3 dögös csajok nélkül, őket is összeszedtük nektek.
Ma estétől tovább folytatódnak a küzdelmek a Gameshadow Battles Counter-Strike: Source tornáján, ahol egyelőre továbbra is csak a magyar csapatok menetelésével foglalkozunk, értelemszerűen fogadással egybe kötve.
Ahogy ígértük ezúttal egy kicsit a hardcore felé indulván heti CSGirl-ünk az Angliából jött és már ránézésre sem az jut az eszünkbe róla, hogy egy szende kis szűz. Íme Brooke C a Heti Csaj rovatban, aki bizony mellbedobással győzött a héten.
A SteelSeries jó szokásához híven máris készül a legújabb játékok megjelenésére, köztük a Counter-Strike: Global Offensive-re. Bejelentették, a kimondottan CSGO színekbe öntött termékeiket.
Eddig nem volt túl nagy kihívás az Enemy Down Challenge Cup 14 a magyar iNcentive és az infernalis számára, hiszen ellenfeleik meg sem jelentek a meccseken, ma viszont újra ringbe szállnak, további pontokért a srácok. Természetesen fogadhattok most is.
A Tt. Dragons nemzetközi divíziójának elpaterolásakor májusban még úgy volt, hogy az ott maradt maLeK építi újra a CSS divíziót. Ez azonban nem így lett. Összeállva a napokban menesztett 3DMAX!-os srácokkal alapítottak új csapatot.
Ahogy az várható volt az Epsilon eSports a napokban lejárt szerződéses Counter-Strike: Source csapata máris megtalálta új otthonát méghozzá a Tt.Dragons International szárnyai alatt.
Minden várakozáson túl mutat a Counter-Strike:Global offensive megjelenési dátuma. A Relase egészen pontosan 2012. augusztus 21-én lesz. Természetesen az összes platformon egyszerre fog megjelenni a CSGO.
A tragikus állapotok ellenére a ClanBase CS:Source Open Cup Spring 2012 torna adminjai, ahogy arról korábban beszámoltunk végig viszik a tornát. Sajnos a rájátszásban is volt linkelés, de azért hamarosan bajnokot hirdethetünk a CB-n is, viszont az már biztos, hogy az a bajnok nem magyar csapat lesz.