Az este ismét pályára lép legismertebb csapatunk, az ex-OBI-t felvonultató iNFiNiTY.SKiLLS.
Az ellenfél a PinCho, akik saját honlapjuk szerint sem erőltették meg túlzottan magukat nemzetközi szinten. Ahhoz, hogy idáig eljussanak, csupa orosz csapatot kellett elverniük. Azért, hogy mégis legyen némi fogalmunk arról, milyen erőt is képviselnek ellenfeleink, érdemes megemlíteni, hogy a fnatic Game Idol első körében a nameless gárdájával kerültek össze, akkor 16-4-re győzték le a mieinket. Sokáig azonban ők sem örülhettek, a k1ck egy laza 2-0-val megálljt parancsolt nekik. Ismertebb orosz csapatokkal összevetve eredményeiket elmondható, hogy az erősebbek közé tartoznak, a Rush3D felett sikerült már győzelmet aratniuk, az EYE ellen pedig döntetlent elérniük, bár az is igaz, hogy azóta történtek változások a felállásukban.
Számunkra nem kezdődtek jól a csoportmérkőzések, a második legerősebb francia csapattal, a redLine-al akasztottuk össze a bajuszt. Az eredmény nem lett túl szép, 5-25-re kaptunk ki a de_tuscan pályán, ami kis hazánkban nem örvendett túl nagy népszerűségnek ez idáig. Keseregni viszont nincs idő, itt a lehetőség, hogy javítsunk a statisztikánkon. Az ESL-ben mi is találkoztunk azzal az orosz csapattal, akikkel a PinCho is , az eredmény is hasonló lett, így nyugodtan bizakodhatunk a nekünk kedvező eredmény elérésében. Ha Res1st és a többiek kellőképpen felkészülnek, akkor minden esély megvan arra, hogy az oroszok első csoportmérkőzése hasonlóképpen alakuljon a miénkhez.
Sok szerencsét kívánunk hazánk fiainak, és reméljük, hogy sikerül kiszolgálni rajongóikat!