Counter-Strike hírek

 

Partnereink

 

Kedvelt Counter-Strike fórumok

 

Új Counter-Strike játékosok

 

Kedvelt Counter-Strike cikkek

 

Beszéd téma

 


master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
 

Friss Counter-Strike hírek

 
E-sport 2012. július 17. 21 hozzászólás
 

Az ESWC szervezői által közölt információk hallatán többekben megmozdult valami. Valami, amit talán már sejteni is lehetett. Valami, ami talán összehozhatja a közösségeket. A Team VeryGames klasszisa, Nathan „NBK” Schmitt facebook oldalán osztotta meg gondolatait a nagyérdeművel.

Nemcsak a Counter-Strike 1.6 és a Counter-Strike: Source van haldokló félben, hanem maga az FPS kategória is – állítják a laikusnak éppen nem mondható szakértők. Tény és való, a korábbi évek FPS uralmát megtörték az olyan játékok, mint a Starcraft 2, a League of Legends vagy éppen a DotA 2, mely játékok közösségei nagyobb létszámban képviselik/képviseltetik magukat minden fronton, legyen szó akár az adott versenyen való részvételről vagy éppen csak a streameken való „csüngésről”. Talán a Counter-Strike: Global Offensive jelenthet kiutat az FPS közösségeknek a jelenlegi gödörből, mely játék az előzetes jelek szerint egyesítheti az FPS rétegeket.

Kicsivel bővebb írás várta facebookon a Nathan „NBK” Schmitt rajongóit, a Franciaország Team VeryGames játékosa szerint…

Üdv mindenkinek!

Az ESWC bejelentése után, mely szerint sem CS1.6, sem pedig CSS nem fog szerepelni idén a versenypalettán, helyüket pedig a CS:GO veszi át, úgy vélem, hogy itt az idő beszélni róla és létrehozni egy új versenyképes mozgalmat, egy új közösséget a korábbi profi CS és CSS közösségből.

A történetet azzal kezdeném, hogy a megfelelő helyre helyezem a CS-t és a CSS-t is az eSportban: A Starcraft 2 és a League of Legends szerepel jelenleg a tápláléklánc csúcsán, legyen szó bármilyen ligáról, kupáról vagy tornáról a világ bármely pontján, míg a CS és a CSS helyzete kezd kilátástalanná válni. Az optimistáknak, akik szerint mindkét Counter-Strike játék képes továbbra is működőképes maradni és túl fogja élni ezt a krízishelyzetet is, a következőket mondanám: Saját véleményem az - mely teljesen elfogulatlan, nem befolyásolnak sem a szponzorok, sem pedig a menedzserek stb. -, hogy játékok dobbantásának oka elég ésszerű – MINDKÉT JÁTÉK HALOTT.

A Counter-Strike: Source már csak az EMS-en, a Copenhagen Games-en és az i-Series-en (a 46. Insomnia LAN lesz valószínűleg az utolsó, melyen még szerepelni fog a CSS) szerepel és eleddig csak egyszer szerepelt az ESWC-n, melyet én a szerencsének tulajdonítok. Közben a CS1.6-ot törölték az IEM-ről, az ESWC-ről, míg a WCG teljes mértékben elzárkózik a PC-s játékok támogatásától. Nincs már igazi, nagy esemény, melyen szerepelhetnének a két játék legjobbjai.
Ezzel szemben a Starcraft 2 például felkerült az IEM játékai közé, illetve az NASL-en és a GSL-en is jól szerepelt, és ez csak néhány volt a legnagyobbak közül – jelenleg az SC2 szerepel minden verseny középpontjában. Az imént említett játékkal csapatszinten összehasonlítani maximum a League of Legends-et lehetne, amely szintén szerepel az IEM-en, az MLG-en és minden olyan versenyen, melyeken őrülten magas pénzek forognak kockán.

A következő pont jelen írásomban az alábbiakról fog szólni: Miért nem szerepel a játékunk ezeken a listákon? Egyáltalán miért lett levéve onnan?

Egyikünk sem merné bizton állítani, hogy miért is alakultak így a dolgok, de van egy ötletem: A Starcraft 2-nek és a League of Legends-nek is van JELENTŐSEBB közössége, akik ÖSSZETARTÓAK és TÁMOGATJÁK a játékot – saját érdekeiket tartják szem előtt, nem versengenek olyan közösségekkel, akik hasonlóak a sajátjukhoz. Az emberek nyomon követik a legnagyobbakat, a „versengő szcénát”, együtt élnek a mérkőzésekkel és alig várják, hogy elkezdődjön a közvetítés a különböző stream csatornákon, ők megmutatják, hogy miként is kell támogatni és szeretni kedvenc csapataikat és játékosaikat.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a CS és a CSS szcéna nem ilyen, de a közösségeik tagjaiból általában 10-ből 1 az, akire rá lehet húzni a fentebb leírtakat, mind a CS1.6, mind pedig a CSS közösség olyan, hogy szereti tépni egymás haját, még úgy is billentyűzetet ragad a legtöbb, hogy bármilyen érdemi dolog állna megnyilvánulása hátterében.

Azt hiszem, eljött az idő a CS és CSS közösségek számára, hogy egyesüljenek egy új zászló alatt, itt az ideje megmutatni, hogy nem halott az FPS kategória, még mindig él és virul. Itt az idő megmutatni, hogy vissza tudjuk állítani az FPS régi eSport dominanciáját, segítenünk kell egymást a haladásban, melynek egy fő tényezője van: CSGO. Ha le tudnám írni a „CSGO”-t csupa nagybetűvel, 46-os mérettel, rózsaszínen villogó betűtípussal, megtenném, higgyetek nekem.

Bizonyára sokatoknak már volt szerencséje kipróbálni a játékot, és – sajnos – sokat kritizálták is már, mielőtt még esélyt kapott volna, hogy kimutassa a foga fehérjét. „A CSGO annyira gagyi, maradok a CSS-nél!”, ami véleményem szerint nem egy helytálló gondolat, sem jó hozzáállás, mely elősegítheti a CSGO fejlődését, mint versenyszerű eSport játék; továbbá nem fogja elősegíteni sem a CS, sem pedig a CSS jelenlegi helyzetének javulását. Többen közületek csak nehezítik a CSGO kibontakozását a nemzetközi eSport scene-ben, az egész FPS közösséget pedig úgy ábrázoljátok, mint tudatlan és arrogáns p*csfejek gyülekezetét.

Persze, a CSGO egy teljesen más játék. Persze, modern kinézetű grafikája van és kevésbé letisztult köszönhetően a pálya minden szegletében megtalálható szemétrakatnak, mely új hangulatot kölcsönöz a pályáknak. Persze, hogy nem úgy néz ki, mint a CS vagy a CSS. A játék-mechanika, mint például a mozgás és a recoil is teljesen más. Pont ez volt a cél – létrehozni egy új játékot, nem számít, hogy hasonlít-e a korábbi Counter-Strike-okra, ez egy játék, mely képes lehet visszahelyezni az FPS kategóriát az őt megillető pozícióba.

Hiszem, hogy a játékmenet a határán fekszik a CS és a CSS mechanikájának illetve játékmenetének. A játékmenet valójában teljesen új, ami MÉG FEJLESZTÉS ALATT ÁLL, nekünk, mint a versenyszerű eSport közösség tagjainak, alkalmazkodnunk kell a játékunkhoz, és nem pedig fordítva!
Mi vagyunk azok, akiknek meg kell mutatni azt, hogy ez a játék képes hihetetlenül szórakoztató mérkőzéseket is hozni, mi vagyunk azok, akiknek együtt kell működnie és segítenünk kell egymást, hogy létrehozzunk egy tiszteletre méltó, szerethető és befolyásos eSport közösséget. Meg kell értenünk azt is, hogy a játék jövője rajtunk áll, ahogy állt korábban az SC2 és a LoL közösségeken is…

A CSGO egy új játék, amely a jövőben nagy hatással lesz az FPS-re a jelenlegi eSport környezetben és szintén hatással lesz az FPS kategória népszerűségére a versenyeken. Persze, azt hiszem, hogy sokan kritizálni fognak a választásomért, amit meghoztam, de a választásom teljesen átgondolt – és a tiéd az volt? Nem jobb, nem élvezetesebb nyomon követni az MLG-t, vagy akció közben látni az ESWC-t, mint nézni olyan LAN-t, ami igazi FPS játék nélkül maradt?!
A CSGO képes részt venni az összes ilyen ligán, képes részt venni az összes eseményen, de a játék és annak fejlesztői nem tudják ezt elérni egyedül! A közösségnek meg kell bíznia a fejlesztőkben, bíznunk kell saját magunkban és elfogulatlannak, figyelmesnek kell lennünk a visszajelzéseink illetve saját véleményünk megosztása során. A közösségnek továbbá bíznia kell a profi játékosokban és csapatokban, adnotok kell a véleményünkre – figyelembe véve azt, hogy mi vagyunk azok, akik ismerik szeretett játékaitokat – a CSGO-ban óriási potenciál rejlik a jövőre nézve.

Nem szeretnénk konzervatívnak tűnni, sem puritánnak – láttuk a jövőt és készek vagyunk látni az FPS fejlődését, készek vagyunk arra, hogy az FPS mind játékmenetben, mind tartalmilag átalakuljon, és készek vagyunk arra is, hogy az FPS kategória újra az őt megillető helyen szerepeljen; ez a jövő, amit egyedül nem tudunk elérni.

Ahhoz, hogy ez a látomás valósággá váljon, minden közösséget megkérnék arra, hogy reagáljon a leírtakra, minden játékos és csapat vegyen részt ebben, mindenkire szükségünk van ahhoz, hogy a CSGO-nak adjunk egy esélyt, mielőtt beletoljuk a szakadékba, amit egyébként nem is érdemelne meg, még úgy is, hogy megértjük az aggályaitokat azzal kapcsolatosan, hogy sikeres lesz-e a játék avagy sem. A valaha volt első CSGO mérkőzést már több mint 1.2 millióan látták YouTube-on. A lelkesedés tekintetében ezt a játékot tovább kell fejleszteni, segítenünk kell a fejlesztőket és mindazokat, akik támogatják a játékot akár anyagi, akár más szempontot figyelembe véve, motiváltnak kell lennünk, hogy ez egy mérföldkő lehessen az eSport történelmében és az FPS-ében is úgy általában.

Nemcsak a CSS nagyjai támogatják a mozgalmat, de CS1.6-ból is jelen vannak többen (elég csak GeT_RiGhT-ot, Xiztet, Neo-t, LoordB-t vagy Delpant megemlítenem), és ez azt mutatja, hogy valódi változást hozhat ez mind mentalitásban, mind játékszellemben a versengő közösségben, ami egyébként ezzel együtt erősebb és még fejlődőképesebb lesz!

Nagy jövő előtt áll az FPS kategória és az eSport is, egyesítenünk kell a lelkesedésünket és a felkészültségünket, hogy ebben a jövőben szerepet játszhassunk – a casualtől kezdve egészen a hardcore játékosokig, a lányoktól kezdve a fiúkon át, a kisebb támogatótól kezdve egészen egy Wall Street-i óriásvállalatig; MINDENKINEK adnia kell egy esélyt a CSGO-nak, igazán megérdemli, csak akkor fogjuk látni álmaink valóra válását.

Remélem, hogy értitek a fent leírtakat, remélem, számíthatok rátok abban, hogy a CSGO fejlődése a legjobb ütemben haladhasson. Mutassuk meg, hogy milyen flame-elők is vagyunk mi igazából, mutassuk meg, hogy mekkora erőnk is van, miután összefogtunk – hogy elérjük célunkat, amellyel megszületik a legnagyobb egységes versenyjáték az FPS történelmében: Counter-Strike: Global Offensive.

 

 
n0Rb1
szerkesztő
 
 
 
Most itt vannak
 
Eddig 19 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 
noavatar

NascarNSX

júl. 31., 16:43
Varhato volt SC2 es a LoL mellett 1.6 + Source kb semmi. Ideje tovabb lepni es megprobalni megint az fps jatekokat visszahozni melto helyere. Bar szereny velemenyem szerint eselytelen tul szarnyalni az elobb emlitett 2 jatekot.

SC2 annyi tamogatoval bir es egyenisegekkel akik segitik a jatekot (lasd Totalbiscuit). LoL-t pedig Riot tolja de nem is kicsit, nagyon nehez lesz, en tuti megveszem ha nem is fogok vele sokat jatszani, de mar csak azert is, hogy a Valve kapjon egy kis bevetelt amibol fejlesztheti a kov HL-t
 
 
 
 
TWER  Jó,de van 1 pár ember, aki ki szeretné próbálni. én is az a pár ember közé tartozok éppen :D
 

Szoke

júl. 31., 07:26
Kipróbálod majd ha megjelenik.
 
 
 
 
Szoke  Sztem nem lesz Open Beta... amúgy is mi értelme lenne? Kb semmi már így is túl nagy a zaj a visszajelzésekbe semmi szükségük még több tesztelőre.
 

TWER

júl. 20., 12:45
Jó,de van 1 pár ember, aki ki szeretné próbálni. én is az a pár ember közé tartozok éppen :D
 
 
 
 
quick  Megvan már 2  hónapja a béta kulcs de még nem nyomtam vele, emiatt a  cikk maitt kipróbálom :D
 

TWER

júl. 19., 11:41
Kapd be, Boti :DDDD
 
 
 
 

quick

júl. 19., 07:14
Megvan már 2  hónapja a béta kulcs de még nem nyomtam vele, emiatt a  cikk maitt kipróbálom :D
 
 
 
 

Szoke

júl. 18., 22:19
Sztem nem lesz Open Beta... amúgy is mi értelme lenne? Kb semmi már így is túl nagy a zaj a visszajelzésekbe semmi szükségük még több tesztelőre.
 
 
 
 

sbK

júl. 18., 17:43
Remélem nem lesz Open Beta (De csak mert jó fej vagyok ^^)
 
 
 
 

wazzzup

júl. 18., 17:31
Én úgy tudtam, hogy július 21, de nem bánnám, ha 20 lenne :)
 
 
 
 
TWER  CSGO-t lehet amúgy még valahonnan szerválni?  :DDDD
 

asasaad

júl. 18., 15:45
Július 20. Open beta elvileg!
 
 
 
 
M1LLR  az megvan hogy már bőven július közepe van és egy rohadt update nem jött 1 hónapja. Csodálkoznék ha kiadnák augusztusban
 

TWER

júl. 18., 15:32
Akkor, lesz ami lesz :D
 
 
 
 
RuSTy  Július közepétől egészen agusztusig nyitott lesz,ha minden igaz..
 

M1LLR

júl. 18., 15:29
az megvan hogy már bőven július közepe van és egy rohadt update nem jött 1 hónapja. Csodálkoznék ha kiadnák augusztusban
 
 
 
 

RuSTy

júl. 18., 15:25
Július közepétől egészen agusztusig nyitott lesz,ha minden igaz..
 
 
 
 

TWER

júl. 18., 15:23
CSGO-t lehet amúgy még valahonnan szerválni?  :DDDD
 
 
 
 

sq

júl. 18., 13:43
NBK :DD
 
 
 
 

иucleaя

júl. 18., 13:29
zseniális játék lett a GO.
 
 
 
 

asasaad

júl. 18., 11:17
Biztos hogy van jövője, még az Intel vezérigazgatója is beszélt róla hogy támogatják ezt a játékot ha megvan a közösség hozzá! Jó kis játék ez!
 
 
 
 

ToMMo

júl. 18., 06:42
Királyság! Jó a fordítás is, a gondolatok meg természetesen jóók. :)
Külön öröm, hogy akkor bizony csak nem írtam én sem hülyeséget e-téren! :D :D
 
 
 
 

SancheZsnz

júl. 17., 23:14
elso hir amit kedveltem, kurva jo interju, a forditas is kreativ , koszi n0Rb1 :DDD remelem jovore nezve lesz erteke ennek az interjunak
 
 
 
 
  
 

M1LLR

júl. 17., 22:25
Nagyon hangulatosra sikerült lefordítani, +1 neked +sok NBKnak
 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Counter-Strike videók

 

CS2HU Steam csoport

 
1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

 

Ajánló

 

Counter-Strike képekben

 
 
kép 3427
 
1714
 
 
 
kép 327
 
2067
 
 
kép 73
 
1578
 
 
 
kép 6184
 
1390
 

Counter-Strike Hírlevél

 
Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

 

A Counter-Strike hírei

 

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu