Volt idõ, mikor a
számítógépes játékok rabjait nevetségesen egyszerû volt beskatulyázni. Nyomtuk fejbõl a kivételes és speciális tulajdonságaikat, mint a szorzótáblát, számok helyett kócos haj, vastagkeretes szemüveg és a soha el nem vesztett szüzességük csírázott. Ez volt régen, vagyis régebben, mikor a játékok nem voltak elérhetõek a nagy tömegek számára, persze akkor más számított normálisnak. Vagy nem normálisnak.
Üvegházhatásos napjainkban mindenki játszik. A haverjaink, a muterunk, a faterunk, kedves kis nagyink, a fõnökünk, az õ fõnöke,
a fõnököd fõnökének a titkárnõje. És annak még a macskája is a gombolyaggal. Mindenki találkozik a videojátékok egyik fajtájával élete során, nehezebbé is vált lekövetni a különbözõ játékos variánsokat.
Az összes embert nem lehet egyszerûen bedobálni egy címke alá, mindegyikük eltérõ úton jut el a játékok zománcozott oltára elé, szeretnének valami különlegeset, valami mást. Kizárt, hogy valakit mindössze mezei játékosként tüntessünk fel.
Meg szeretnénk ismerni közelebbrõl a friss husikat, melyeket az elmúlt évek gépezetei köpködtek szét? Naná! Akkor mélyebben kell leásnunk magunkban és a játékosokban, mivel és hogyan töltik idejüket, no meg hogyan másznak ebbõl ki.
Hogyan ismerjük fel õket? Íme! I. rész: A Prau-kényszerképzet
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: bazsowicz
A Prau-kényszerképzetben szenvedõ alany viselkedése
"NEM! Azt hagyd békén! Arra menj! Öld meg AZT az egységet! Körözve settenkedj, körözve settenkedj! UgárljurgáljugráljugráljUgráljmááár! Balta, balta! A hátsót szedd ki rakétavetõvel! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM! Nem így kellett volna csinálni. Majd én megmutatom."
Azt gondolod igazi profi vagy? Nagyon gyorsan irtsd ki magadból ezeket a kósza gondolatokat. Te nem lehetsz annyira jó, mint ez a srác. Õ egyszerûen szimbiózisban él a játékkal, így született, a fejlõdés során a végtagjai is erre az életre álltak rá. Mindent lát, mindet hall, füles és monitor nélkül persze. Bármilyen elõre programozott és szkriptelt részt megelõz. Az összes lehetséges pályát kirakja gyufából 3D-ben, egy elõre meg nem tervezett utat jár be szabályosan csukott szemmel miközben sorolja a pixelek színét.
Számára nincsenek meglepetések. Számára nincsenek kihívások. Szétröhögi magát a segítségeken és a leírásokon. Õ az, egyszerû, halálos.
Elméletben…
Ha nem játszik, akkor is mindent jobban tud. Bármilyen játékot megeszik, mindig oda kell állni, ahol õ játszik. A választható nehézségi fokozatok közül azt választja ki, ami nincs a listában, és pillanatok alatt kipörgeti az éppen aktuális cuccot. A világtörténelem eddig dokumentált leghalkabb emberi hangja is üvöltésnek számít amellett, mikor megtörténik az évenkénti csoda és kiejti a száján a „tanács” szót. Természetesen a szerverek azonnal kiürülnek, mikor meghallják a magasan kvalifikált ingame hangját.
Valójában…
Teljesen kézenfekvõ, hogy ért a játékokhoz, tudja hol vannak elrejtve a titkos csomagok és a fegyverek, pontosan tudja, hol kell ellõni a fõgonoszt, hogy az már a kattintás hangjától elszenderüljön. Azonban ez nem jelenti azt, hogy mindezt meg is tudja valósítani. Természetesen azt már mondani sem kell, hogy ez a mi hibánk mikor azt gondoljuk róla, hogy õ ezt nem tudja megcsinálni. Megmagyarázza, belédmagyarázza, õ meg tudja csinálni. Játszhatsz te bárhogyan, minden egyes lépésedet felügyeli, mint valami Nagyúr, akinek kötelessége jelenteni az alantas pórnép görcsös kis próbálkozásait. Amint elmozdulsz egy pixelnyit azonnal beleszól, nem úgy csináltad, ahogy kellene, az õ agya már kiszámított a helyes görbéket. Az irányítása alatt tilos késlekedni, ha a leugatás után egy másodperccel váltasz csak fegyvert, akkor számára egy nulla vagy, akire felkerült a FAILED felirat. Teljesíteni és sikereket elérni az instrukciói nélkül…nem is érdemes ezt a mondatot folytatni
Emiatt rettegnek tõle az emberek, online. Nem lehet elkerülni mellõle, hogyha a szerencsétlen szerencse végül úgy rendelkezik felettünk, hogy egy utolsó kis lóf*szjóska módjára kell vele együtt játszanunk. Legyünk vele vagy ellene, egy csapatban vagy nem egy csapatban. Teljesen mindegy, hogy egy egész hordát irányít vagy egy megkeseredett személyt, úgyis figyelmeztetni fog, ha valamit rosszul csinálsz (és úgy is rosszul csinálod, ezen egy percig sem lehet vele vitatkozni).
A látvány semmihez sem hasonlítható, mikor szeretett kis csapata vagy õ maga vereséget szenved. Ez csak azért következhet be, mivel a saját csapattársai szeretnék látni õt habzó szájjal, õrjöngve verni a billentyûzetet, mint valami szar horrorfilmben ami még komédiának sem megy el. Ezért is adták oda a meccset az ellenfélnek.
Ezzel tolja:
Mindennel. Nem számít. Úgy is jobb mindenben, mint te.
Hogyan bánjunk velük?
Játszunk bármivel is a Pasziánsztól egészen a Gears of War-ig, gyõzõdjünk meg róla, hogy biztos távolságban vagyunk a prau-kényszerképzetben szenvedõ játékostól. Lehetõleg egy másik szobában. Vagy egy másik házban. Egy másik országban. Igazából megéri fényévekre lenni tõle.
És soha ne legyünk vele egy csapatban, fõleg ne FPS-ekben, mivel az Lovecraft-i tébolyhoz és reményvesztettséghez vezet.
CS:GO movie starring Hungarian team 
Hiko vs. Sponsorless 
