A Counter-Strike: Global Offensive megjelenésével egy olyan hullám indult útjára, mely az mTw szervezetét is magával ragadta. Ez a bizonyos hullám maga mögött egy halom Counter-Strike: Source eredményt és emléket hagyott, maga előtt pedig a jövő nagy kérdéseit „görgeti”.
A belga felmenőkkel rendelkező szervezet kissé megreformálta korábbi Counter-Strike 1.6 felállását – így lett a WinFakt.CSGO.
Folytatódjon a sorozat, amiben elhozzuk nektek a Counter-Strike: Global Offensive pályáit és bemutatjuk videóval, hogy mely részeken lehet ezeket a pályákat átlőni és ezzel talán előnyre szert tenni meccseken. A mostani pálya a közismert warmap a de_inferno SE verziója.
Újabb két név tűnt fel a COunter-Strike: Global Offensive nemzetközi porondon és bár így elsőre lehet, hogy nem mond senkinek túl sokat ez a két név, azonban a felállások önmagukért beszélnek majd.
Ismét dán bejelentés és ismét egy jól ismert dán CSS név. A Blight Gaming számos hullámvölgyön van túl az utóbbi időszakban, azonban most újult erővel, új ötössel vágnak neki ezúttal már a CSGO-nak.
Az SGL is beállt a sorba és meghirdették az Counter-Strike: Global Offensive one night sorozatukat illetve a teljes első szezonjukat. A Get up and GO és a theSGL Season 1 tehát megnyitotta kapuit és ezzel az SGL is elkezdett ráhangolódni az új CS verzióra. További információk az egy estés kupákról és az első szezonról a hírben
Az eddigiektől eltérően változott a következő rendezvény időpontja. A tovább után fizetési információk, fejlesztések illetve a végleges időpont...
Ismét egy Counter-Strike: Global Offensive tornára szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Ezúttal egy ingyenes regisztrációjú, de pénz és tárgynyereményekkel kecsegtető CSGO tornát mutatunk be, ahol még egyelőre van hely szabadon.
Hivatalosan is bejelentette a VeryGames a CSGO-ra átállásának pontos dátumát. Európa legjobbnak tartott Counter-Strike: Source csapata szeptember közepén játssza le az utolsó CSS mérkőzését, aztán GO!
Az hogy megint egy pálya került terítékre kivételesen külső nyomás okán történhetett. Az ESL úgy döntött a de_mirage lesz az első közösség által nagyon kedvelt pálya, ami bekerül a hivatalos pálya körforgásba, ha Ti is úgy akarjátok. Ja, és még egy szavazás az ESL-en a gárnátok számáról! Részletek a cikkben!
Egy hete számoltunk be róla, hogy a fnatic csapata még hezitál a CSGO-ra való váltással, egyik játékosuk ugyan kilépett és elkezdte a CSGO-t űzni, de a többiek egyelőre még két verziót játsszák. Most végre kiderült ki lesz az ötödik a svéd csapatban.
A Valve igazán tudja, hogyan kell időzíteni. Szorította az idő őket, hiszen az Észak Amerikai ESWC órákon belül elkezdődik és, hogy nézhetőbbek legyen a játék kiadtak egy új Spectator felületet, ami valóban szép és jó lett, de vajon a játékosok mennyire fognak örülni, az egyébként kellően terjedelmesre sikeredett CSGO frissítésnek így a LAN előtt?
Egy pálya van, amit talán senkinek nem kell bemutatni. Soha nem volt hivatalos, de mégis töretlen népszerűégnek örvendett sokak körében már a CS1.6 óta. A neve is mutatja egyetlen dologra lett kitalálva és az nem más, mint a célzás gyakorlása. Nos, CSGO alá is megérkezett végre.
Megint szerda, és megint egy újabb ICL... de várjunk csak egy kicsit!
Bár a ClanBase szebb időket is megélt , most a CSGO érkezésével új lendületet kaphat az amúgy valljuk be őszintén működő történet. Régi, de legalább van és játszható, most pedig indult egy petíció, hogy hivatalos magyar CSGO Ladder startolhasson el a jövőbe! Tessék belépni és petíciót aláírni!
Szépen lassan minden kontinens minden országából jön egy hír, hogy egykori TOP csapat visszatér köszönhetően a Counter-Strike: Global Offensive terjedésének. Ezúttal Portugáliába kalauzolunk el benneteket.
Péntektől vasárnapig szintem mindenki az ICL+-on szereplő csapatokért izgult, de azért ne feledjük a föld forgása sem állt meg. Volt SteelSeries torna, i46 és egy igazán érdekes CSGO LAN Szingapúrban. Ez volt az Armageddon, igen kevés csapattal, de brutális díjazással.
Nemcsak külföldön döntenek úgy az élmezőnyhöz tartozó csapatok (legyen szó akár CSS-ről vagy CS1.6-ról), hogy új vizekre eresztik csónakjukat, hanem kis hazánk legjobbjai is a CSGO mellett teszik le a voksukat. Az [OBi] visszatérése után az iNcentive is úgy döntött, hogy engednek az újdonság varázsának.
A hétvégén került megrendezésre a SteelSeries CS:GO tornája ahol elsőként láthatta a nagyközönség a nemrégiben átdebütált sztárcsapatot játszani. A menet egyszerű volt a NiP számára jöttek,láttak, győztek akadály nélkül.
A CSGO sikerének legjobb mércéje, hogy sorra jelentik be egykori nagy Counter-Strike legendák a visszatérésüket, most a braziloknál is történt egy bejelentés. Egy olyan játékos tért vissza, aki a CGS összeomlása után még megpróbált CS1.6-ban alkotni majd inaktivitásba vonult.