Ki ne hallotta volna már azt a nevet, hogy fnatic? Talán az egyik leghíresebb esportal foglalkozó szervezetről beszélünk, akik olyan dolgokkal büszkélkedhetnek, mint a G7 tagságuk, vagy az 1.6-os csapatuk, akik jelenleg is a világ legjobbjai közé tartoznak. De talán itt CS:S berkekben nem ezek a dolgok azok, amik miatt felkapják az emberek a fejüket, ha valahol ezzel az öt betűs mozaikszóval találják magukat szemben. Ha valaki régebb óta foglalkozik ezzel a játékkal, az bizonyára emlékszek arra a bizonyos 2007.-es esztendőre és arra a bizonyos csapatra, akik a fnatic égisze alatt játszva, nagyobb tornákon egy teljes évig nem találtak legyőzőre. Majd ezek után következet a 2008-as CGS draft, ahol is a Berlin Allianz managere az egész csapat leigazolása helyett, csak 2 ember szerződtetése mellett döntött, így szétzilálva az addig verhetetlennek tűnő csapatot. Ezek után a fnatic úgy döntött, hogy nem építi újra a CS:S csapatát, hanem egyszerűen megszűntette ezt a részleget, mivel meglátásuk szerint, amíg a CGS létezik, egy szervezetnek sem érdemes pénzt és energiát fektetni abba, hogy ütőképes Source csapatot hozzon létre. Ám az idők változnak, a CGS bedobta a törölközőt, a fnatic pedig úgy döntött, hogy itt az ideje ismét megjelenni CS:S fronton is, ezt a visszatérést pedig az eddigi szokásoktól eltérő módon képzelik el.
És hogy mindezt hogyan képzelte el? Lássuk:
Nos a fnatic szervezete úgy döntött, hogy egy új módszerrel próbálja megtalálni az ideális CS:S squad-ját, ezért meghirdetett egy kupát, mely a Game Idol nevet kapta. Innentől kezdve már a megszokott formában haladnak a dolgok, csoportmérkőzések után single elimination következik, a mérkőzések pedig a BO3-as rendszer alapján fognak lezajlani, majd végül a győztes mindent visz. Övé lesz egy lemezszerződés, egy autó... Jah ez nem az a műsor, szóval a győztes jutalma egy fél éves szerződés a fnatic szervezetével, melyhez az alábbi járulékos dolgok kapcsolódnak:
Ám üröm az örömben, hogy sajnos nem minden csapatnak van esélye pályázni erre a megtisztelő helyre, hiszen a szervezet egy pár feltételt támasztott azokkal szemben, akik nevezni szeretnének a selejtező tornára. Ezek a feltételek pedig: