A brit sceneben nagy a zűrzavar, sőt elég sok játékos csere van mostanság. Lehet ennek köszönhetően alakult meg egy új csapat, akik hamarosan odaérhetnek az európai elitbe, ez a csapat nem más mint a
Már tegnap futótűzként terjedt a hír a közöségen belül a változásokról, de ma a Team-Dignitas is megerősítette a híreszteléseket.Kevesebb, mint egy hónapja csatlakozott újra a csapathoz Stuart
A női csapatok között méltán elismert SK.Ladies is változtatásokra kényszerült, mivel néhány játékosuk inaktív lett (pár hetente adtak életjelet magukról - a szerk.), és a csapatjáték sem volt a
Jó ideje már, hogy a H2k-nak nincs Counter-Strike:Source csapata, de ezt a problémát most orvosolták.A BooYa lenyűgöző eredményeket prudukált, jó néhány elit együttest sikerült legyőzniük. Legutóbb a
Az "öreg rókák" számára ez a három betű egykor sokat jelentett, hiszen az ismeretlenség homályból törtek elő a Counter-Strike színterébe, és sokáig meghatározóak is maradtak.Még az év elején
A szebb napokat is megélt wNv GM úgy döntött, hogy egy tagcserével próbálja meg frissíteni és jobb eredmény elérésére sarkalni csapatát.Az idei év ott folytatódott, ahol a tavalyi abbamaradt. A
A finnek úgy gondolták, hogy rég volt már hír kedvenc tevékenységükről, az emberek csere-beréjéről, ezért a korábbi Crack Clan és astralis játékos, Tino "tihOp" Puumala váltotta fel a rootz
Nem ért véget az angol csapatok kálváriája. Amint azt néhány hete már megpendítettük, nagy a mozgás a szigetországi színtéren, és nem valószínű, hogy egyhamar megálljt parancsolnak neki.A királyok
A mai nappal a jól ismert esport szervezet, a Team CoolerMaster (TCM) bejelentette, hogy megválik a Counter-Strike:Source csapatától. A híresztelések már előre jelezték ezt a lépést, de a szerződésbontásra
A kiábrándító LAN79-es teljesítmény után úgy döntött a Fragmasters - ismertebb nevükön FM Toxic -, hogy felrázza kicsit a csapatot. Frank "FrankstaH" Rini korábban a Dignitas-t gyarapította, de miután
A portugál k1ck eSports multigaming Counter-Strike: Source ötöse elhagyta a csapatot, mivel az utóbbi hónapokban megrendezett nagy lanok költségeit (LAN79, i-Series) teljes egészében a játékosok állták, a
Sajnos egy újabb példa a videójátékok ellenzőinek, amit majd hangoztathatnak, amikor gyűlölettől habzó szájjal fröcsögik, hogy mennyire károsak az ilyen játékok a társadalomra.Egy orosz fiatal megölte
Újra frissítette a MYM kitessékelése óta hat szervezetet tömörítő szövetség Counter-Strike 1.6-os listáját. Február óta sok minden történt, ami beleszólt a rangsorba, de csak most aktualizálták a
Hétfőn kezdetét veszi az ESWC Asia Masters, ahol 16 csapat küzd majd meg egymással a dobogós helyekért. Az időeltolódás miatt hajnaltól délutánig láthatjuk majd a meccseket.
A rendezvényen biztosan ott
Már több, mint öt éve ismerjük az Evil Geniusest úgy, mint egy kanadai Counter-Strike gyökerekkel rendelkező szervezetet. A World Cyber Games nemzeti döntőjét zsinórban ötször nyerték meg 2003-2007
Alig egy hónapja számolhattunk be nektek arról, hogy a dán ROCCAT csapata visszatért a Source scene-be. Azóta, sokak bánatára nem tudtak kiemelkedő eredményeket elérni a srácok, így kénytelenek voltak a
Ismét elkészült a múlt hónapra vonatkozó, európai elitet összegyűjtő lista. Nagy meglepetésre nem kell számítani, a redLine és a Fragmasters.Toxic visszatért a nagyok közé, míg a Czech it Out és a
A Fnatic hivatalosan is bejelentette az új Counter-Strike:Source csapatát. A szervezet nemrégiben indított el egy tornát, ahol az volt a céljuk, hogy a nyertes csapatnak a pénzdíjazáson kívül egy féléves
Az Esl Pro Series-ben domináló KomaCrew életében változások történtek. Már a következő EPS szezon kezdete előtt meg kellett válniuk két alapemberüktől, globe-tól és robzn-tól. A két, egykori evoplay
A német WICKED nem sokkal azután, hogy magába olvasztotta a korábbi fnatic.WC3, WE Are Go nevek alatt futó Warcraft III játékosokat, most újabb csapatot igazoltak le. Nem is olyan rég még az is elképzelhető