Nem tartott túl sokáig a románc, minap jelentették be hivatalosan is, hogy az SK Gaming megvált Counter-Strike: Source együttesétől. Először merészkedett be a Counter-Strike 1.6-ban világhírű szervezet a CSS scene-be, amiből ők jöttek ki rosszabbul. Augusztus elején szerződtették a WILD LIONS (korábbi Hoorai) ötösét, és úgy tűnt, hogy ez egy sikerekben gazdag, mindkét fél számára kielégítő együttműködés lehet.
Már a DSRack LAN #3 rendezvényén is látszott, hogy valami nem klappol a csapatnál, aminek a végül egy nem várt rossz szereplés (9-12. hely) és egy távozás lett a vége: Robert "TORNADOTONI" Radosevic távozott, persze nem önszántából. A keletkezett űrt hamar betömték Florian "puRit" Dobberphullal, ám az eredmények ennek ellenére nem jöttek. Bár az EPS szezont kiválóan zárták, hiszen csak 1 vereséget szendvedtek el a német ESL Pro Series versenyén, ám az offline döntők "által" csak a dobogó második fokát sikerült megkaparintaniuk az mTw mögött. Ezen információk tudatában is azt kell mondjuk, hogy a csapat távozásának okai nem tisztázottak. A CSS csapattal együtt távozott a CS1.6 női szekció is, mondván, kevesebb squadra több időt és energiát tudnak fektetni.
Timothy "merusame" Ellersiek a következőket nyilatkozta az SK Gaming hivatalos oldalán:
Egy újabb év ért véget az SK Gaming történetében. Mindenkit meglepetésként érhetett, hogy megváltunk a Counter-Strike női felállásunktól, illetőleg a Counter-Strike: Source csapatunktól egyaránt.
A fő ok a Counter-Strike női együttesünk elküldése mellett a bizonytalan felállásnak tudható be. Sajnos a világ legjobb női CS1.6 játékosai nem tudták orvosolni a belső problémákat, amely dominó-effektusként hatott a teljesítményükre is. Egy hét hosszas gondolkozás után arra a következésre jutottunk, hogy megszűntetjük a tevékenységeinket a Counter-Strike female csapatunk felé, amely a világ valaha volt legjobb női ötöse volt.
Hasonló okok miatt kellett távoznia a CSS gárdánknak is, amellyel egyben elzárkózunk a további Source együttesek invitálástól. Néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy beleássuk magunkat a Source scene-be, és egy nagyon tehetséges német együttest veszünk fel szervezetünkbe. Ez a csapat bebizonyította, hogy Németország legjobbjai között is a legjobbak. Sajnos az 17. EPS versenye után az együttes "oszlásnak" indult, mivel nem találták meg a korábbi önmagukat.
Szeretném megköszönn mindkét együttesnek az erőfeszítésüket és az eredményeiket, amelyet az SK Gamingben eltöltött időszak alatt értek el, és szeretnék sok sikert kívánni nekik a jövőben.
Az SK Gaming CSS felállása a következő volt:
Christoph "disruptor" Doelger
Patrick "mEiJinp" Kriebus
Florian "puRit" Dobberphul
Christian "Rak" Hermenau-Puhlvers
Nico "sYrox" Strott