A Counter-Strike-ot sokan még a mai napig inkább férfisportnak tartják, mint nőinek, de még azon emberek száma is kevés, akik úgy gondolják, hogy mindkét nem képviselői nyugodtan űzzék a játékot. Ennek ellentmondanak azok a tények, hogy egyre több hölgy játszik, ráadásul professzionális szinten is egyre több női csapatot láthatunk. Ma már kimondottan nők számára is indulnak ligák, de sorolhatnánk még azokat a dolgokat, amik azt bizonyítják, hogy a gyengébb nem képviselői egyre nagyobb teret nyernek ebben a játékban (is).
Mostani hírünk szintén a szebbik nemről szól. A német SNOGARD Dragons szervezete történelmet írt. Az eddigi 14 EPS-ben csak fiúcsapatok vettek részt, viszont az előbb említett szervezet nem félt nagyot álmodni. Most már biztosra vehető, hogy az EPS.de XV. szezonjában a sok-sok hím között néhány lány is megpróbál helyt állni. Ehhez pedig a korábbi ALTERNATE női tagozatát hívták segítségül. Eddig ez a "bravúr" egyedül Julia "crunsher" Numbergernek sikerült, aki elsőként és ezidáig utolsóként is szerepeltaz EPS-ben.
A lányoknak olyanokkal szemben kell majd helyt állniuk, mint a mousesports, az aTTax, a faculty, hoorai, mTw, és még lehetne sorolni a listát. A linkek menüpontra kattintva pedig ismét meggyőződhettek annak a tévhitnek a helytelenségéről, ami szerint ebben a sportban csak csúnya lányok játszanak.
Snogard Dragons: