A tegnapi nap folyamán jelentették be a SNOGARD Dragons csapatánál, hogy változtatnak felállásukon. Tették mindezt annak ellenére, hogy kiválóan szerepeltek az ESL Pro Series német versenyén. Az EPS új szezonjának tehát már új felállással vágnak neki, mely változás nyomán Mario „mT" Trzensky távozik a csapatból, helyét a Team SPEEDLINK korábbi játékosa, Kai „Kai" Schäfer veszi át.
Ezzel viszont még nem ért véget a „tranzakció". A gamed!de csapatának egyik meghatározó játékosa, Michael „MistsauDelux" Pöschick is érkezett, a jövőben a hatodik játékos szerepét fogja betölteni a SNOGARD gárdájánál.
A csapat menedzsere, Jan Grothaus a Cadred oldalának a következőket mondta:
Először is szeretném leszögezni, hogy Mario kiváló teljesítménye nem befolyásolta a problémákat, melyek vele voltak a szezon kezdetén. Mario nem kommunikált a mérkőzéseken kívül a csapattársaival, és a menedzsmenttel sem. Semmilyen „társasági" tevékenységben nem vett részt, mely a hivatalos mérkőzéseken kívül zajlott. Játékon belül is néha elszállt a motivációja, ami nagyban befolyásolta a csapat teljesítményét. Ezen dolgok miatt döntöttünk a csere mellett.
Mint minden csapat, mi is arra törekszünk, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk, amelyhez néha elengedhetetlen a változás. Három játékost teszteltünk, és végül a 3 játékos közül Kai-ra esett a választás, aki megfelel minden elvárásunknak. Boldogok vagyunk, hogy a fedélzeten tudhatjuk.
Új rendszer lép életbe a következő EPS Summer névre hallgató versenyen. Úgy gondolom, hogy sok szoros mérkőzést fog hozni a megmérettetés. Szerintem az EPS17 versenyén már nem lesz olyan nagy a George & Co. dominanciája, és úgy érzem, hogy számos meglepetés eredmény fog születni.
A SNOGARD Dragons újdonsült felállása:
Jakob „Scorplein" Munz
Alexander „dynr" Stöhr
Manuel „mnL" Oberlein
Tugay „TuGuX" Keskin
Kai „Kai" Schäfer
Michael „MistsauDeluxe" Pöschick (6. játékos)