A DICE 2009-en ezúttal
Gabe Newell (Valve) tartott beszédet a héten, amelyből igen sok érdekes dologra fény derült. Most ezeket próbáljuk meg összefoglalni, kiemelve azokat a részeket, amelyek tényleg igen fontosak voltak a sajtó tájékozatón. Megtudhatjátok, hogy a legutolsó Left 4 Dead 50%-os kedvezmény mekkora sikerrel járt, illetve, hogy a TF2 Meet sorozat tagjai dolgoznak-e valami újon számunkra. Betekintést nyerhettek a Steam világába illetve, az azon zajló akciók hihetetlen sikerébe. Kellemes olvasgatást. Számos érdekesség Gabe Newell-től
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: HeNtEs
Az előadás témája amelyet Gabe Newell a Valve Software egyik alapítója tartott nem más volt mint a „Szórakozás, mint szolgáltatás" címet kapta. Ez nem is meglepő, hiszen a Valve az a cég, amely több mint 10 éve van jelen a piacon, és bár kicsit háttérbe szorulva mégis olyan nagy neveket maga mögött tudva, mint a Half-Life széri a Portal, az újra élesztett team Fortress vagy akár a Left 4 Dead.
De ez még mind semmi, hiszen a Valve nevéhez fűződik a világ immáron legnagyobb disztribúciós rendszere a Steam is, amihez jelenleg több mint 20 millióan csatlakoznak. Ezzel maguk mögött hagynak olyan hasonló szolgáltatásokat, mint a Games for Windows Live, Direct2Drive, iPhone App Store, vagy a Stardock Impulse. De vajon mi lehet a siker titka?
Gabe szerint ez igen egyszerű, figyelnek a régi ügyfelekre és nem minden áron próbálják meghódítani az újakat. Emellett a nap 24 órájában elérhető a hálózat és a játékok mellett olyan extra szolgáltatásokat is képes nyújtani, amire az embereknek maximálisan szükségük van (chat, voice chat, anti-cheat, stb). Egy rendszer, amely védi a adatokat, de mégis bármikor elérhetővé teszi azokat a játékos számára.
Természetesen az üzleti terv része, a folyamatos DLC (letölthető tartalmak) közzététele, amelyre példaként a Team Fortress 2-őt hozta fel, amelyhez a megjelenés óta 63 frissítés érkezett és ezzel a játék még mindig foylamatos magas eladási adatokat produkál. A PC-s verzió a Steam-nek köszönhetően gy jobb is mint az XBOX-os, arról nem is beszélve, hogy az egyes update bejelentések után a vásárlások rendre megemelkednek és nem csak az online piacon, hanem a boltokban is. Minden egyes bejelentés után 100-105%-os növekedést számolt el eddig a Valve az eladások tekintetében és ez minden várakozást felül múl.
Mint ahogyan a legutolsó Left 4 Dead akció is tett. Hihetetlen, de a játék 3000%-os bevétel növekedést ért el és ezzel több példányt vettek, meg mint az első napon, amikor a játék megjelent. Ezek után nem kell kételkednünk abban, hogy a Valve tudja, mit csinál, de lássuk, hogy általánosságban mekkora bevétel eladás növekedéssel számolna a Steam-en egy akció folyamán.
• 10% sale = 35% növeli a az eladást (igazi dollárban)
• 25% sale = 245% növeli a az eladást
• 50% sale = 320% növeli a az eladást
• 75% sale = 1470% növeli a az eladást
Ezek az adatok az átlagos Holiday akciókból jöttek ki és ha jól megnézzük, akkor bizony még egy 10%-os kedvezmény is 25%-os hasznot tud hozni a játék fejlesztői számára.
És, hogy mi lesz a következő akció a Steamen? Arról egyelőre nem kívánt Gabe nyilatkozni, azonban egy ötletet elmondott, miszerint minden 25. Left 4 Dead vásárló ingyen megkapna egy Valve-s játékot! Na az már nem semmi, ezt mind egy pszichológus találta ki számukra, ugyanis egy idő után bekövetkezhet az a probléma, hogy a vásárlók inkább megvárják a Steam-es akciókat minthogy a folyamatos lineáris vásárlás mellett döntenének. Ennek megakadályozása képen lehetne bevezetni ezt az új stratégiát, amivel gyakorlatilag minden 5. játékos kapna úgy mond kedvezményt.
De ezen kívül is szeretnének még meglepetést okozni, hiszen a The Meet sorozat készítői a méltán híre rajzfilmjeik után újabb alkotásba vágták bele fejszéjüket, azonban ezt a projektet is még teljes homály fedi.
Röviden és tömören ennyi kett volna Gabe Newell felszólalása a DICE 2009-en, most pedig nincs más dolgunk, mint hátradőlni és várni!