Counter-Strike hírek

 

Partnereink

 

Kedvelt Counter-Strike fórumok

 

Új Counter-Strike játékosok

 

Kedvelt Counter-Strike cikkek

 

Beszéd téma

 


master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
 

Friss Counter-Strike hírek

 
Hazai scene 2012. október 08. 56 hozzászólás
 

Egy újabb hazai csapatról van szerencsénk beszámolni nektek, mely’ a játékosokat tekintve sokra lehet hivatott. A BP Lycans formációjának összetételét követve egy újabb 4-1 arányú Counter-Strike 1.6 győzelem alakult ki. De az az 1 most nem állt ellen!

Amellett, hogy a Counter-Strike: Source közösség szinte teljes egészében úgy döntött, hogy nyit az új játék felé, a Counter-Strike 1.6 szcéna egy bizonyos része is érdeklődik a Global Offensive iránt. Mindenképpen lehet abban valami, ami szerint az augusztus 21-én megjelent játék egyesítheti azt a két játékos közösséget, amely az évek során nem mondhatni, hogy különösképpen szívlelte egymást.

A fent leírtak – már ami az 1.6-osok váltását taglalta CSGO-ra – ékes példája a Hungary Budapest Lycans, akikről az előző héten számoltunk be nektek, ám a napokban, illetve inkább az elmúlt hetekben ment a mozgolódás a háttérben egy másik csapatnál is. A Hungary volgare sem egy már meglévő felállással indított globális támadást, ám az, amit hosszas megbeszélések nyomán kialakítottak, mindenképpen bizakodásra adhat okot azon magyar szurkolóknak, akik szeretnének egy vagy több hazai együttest a legjobbak között látni.

A történet egyik fele Kovács „boE” Richárddal kezdődik, aki bár pályafutása nagyobb részét az 1.6 közösség „ölelésében” töltötte (Hungary ConcussioN illetve Hungary gNu), azért többször is feltűnt a Source-mezőnyben 1-1 offline esemény erejéig – például Török „KODIAK” Balázs oldalán az Hungary ancients-ben a 2010-es BECUP-on. Ahol egyébként az „anci” színeiben ott volt Maczkó „nkRRRR” Máté (Hungary teamwork és Hungary stYle) is, aki boE mellett az első szál másik láncszeme. Kicsit még vájkálva a múltban, az említett BECUP után a Hungary Team TotalGaming nkRRRR-t is a felállásában tudva kezdte el a felkészülést a közelgő DSRack LAN-ra – ám néhány késés miatt végül kikerült abból a bizonyos felállásból (Beny, kuLi, Raul, Res1st, majd SESSA). Visszatérve a jelenbe (vagy inkább a nem olyan távoli múltba) boE és nkRRRR karöltve a BP Lycans csapatkapitányával, Hudi „huss” Viktorral kezdték el szövögetni a szálakat, ám azok a szálak végül nem voltak alkalmasak egy csapat létrehozására. Ahogy nkRRRR fogalmazott, hussnak „kellett egy konkurencia”, illetve nem akarta a szószban hagyni azokat, akik jelenleg is a „fővárosiak” felállását erősítik: „Nem igazán örültünk neki, meg egyáltalán nem is értettük magát az indokot sem, sem pedig a lineupot. De jól van, az Ő döntése, ámen”.

A negatív történések után végül a dolgok pozitív fordulatot vettek, hiszen két volgare-os, név szerint Kancsev „rmL” Alexander - aki egykoron az ancients és a gNu színeit is erősítette - és Németh „spinner” Ádám – aki pedig a volgare mellett a teamwork csapatában is szerepelt pályafutása során - keresték fel a fenti párost a csapatozás gondolatával (ha csak ezt a kvartettet nézzük, boE az egyetlen, akinek még nem adatott meg a nemzeti lobogó alatt szolgálni – természetesen szigorúan az online játékteret figyelembe véve). Ezzel a négyes meg is alakult, már csak egy irányítói kvalitásokkal rendelkező játékost kellett keríteniük, akivel teljes lehetett volna az 5 fős keret. Több név is szóba került a megbeszélések folyamán, míg végül arra jutottak, hogy mindenképpen az „egykori” CSS közösségből szeretnének valakit maguk mellé csábítani. Nagy „BIGTOMI” Tamás játéka egy mix folyamán meggyőzte a srácokat arról, hogy jó választás lehet a korábbi Hungary RG.Enuzi játékos, aki a múltban már betöltötte aktuális csapataiban az irányítói szerepkört, így akár két legyet is üthettek volna vele egy csapásra. Ám a „közös foglalkozások” során nem működtek flottul a dolgok, illetve „Tomi” egyetemi elfoglaltságai sem tették lehetővé azt, hogy fejlesszék a fejlesztenivalókat, így végül a volgare és BIGTOMI útjai kettéváltak.

A megüresedett pozícióra nagyon hamar sikerült megtalálni a tökélete személyt – jobban mondva inkább a személy találta meg a számára tökéletes csapatot. Ám ez a valaki egy már meglévő és talán nagy álmokat szövögető együttest volt kénytelen elhagyni. Gáspár „Res1st” Péterről van szó, akinek kiválásával egyelőre kérdéses, hogy miként alakul az Hungary [OBi] jövője, ám az már biztos: Res1st fogja betölteni a volgare-ben az ötödik játékos szerepét és az irányítói feladatokat is ő fogja ellátni.

A továbbiakban az nkRRRR-rel készült villáminterjút olvashatjátok:

Szervusz nkRRRR, üdvözöllek a Counter-Strike2.hu hasábjain! Új közösség, új arcok – első ízben arra kérnélek, hogy mutatkozz be az olvasóinknak!

Maczkó Máté a becsületes nevem, a 22. életévemet töltöm, Budapesten tengetem napjaimat. A szabadidőmet az edzésekre és a barátnőmre fordítom, illetve a munkámra. De azért néha napján a főiskolára is benézek.

Talán nem én vagyok az egyedüli, akinek biza’ tágra nyíltak a szemei a volgare újdonsült felállására pillantva. Még mielőtt rátérnénk a jelenlegi ötös aktualitásaira, tegyük helyre BIGTOMI-s időszakot és távozásának miértjeit!

Bevallom az őszintét, nem úgy állt össze a dolog, ahogy mi gondoltuk. És ez nem 100%-ban a Tomi hibája volt. Nem készültünk egyáltalán semmit, nem voltak köreink, csak skillből hoztuk a warokat, köröket. Amiket a Tomi mondott, azok jók VOLTAK Source-ba, de itt már teljesen más a „követelmény”. Itt sokkal jobban kijön az, hogy ki 1.6-ozott „profi” szinten vagy éppen ki nem. A CS:GO már nem arról szól –amit megszoktak a Source playerek-, hogy nem kell tudni lőni, mert elég az „agyon taktikolás” és minden el van füstölve és flashelve és majd valahogy lelövöm.

De igazából emberileg semmilyen negatívum nem szólt ellene. Nem is ezért ért véget a dolog „köztünk”, hanem azért, mert a Tominak nem maradt elég ideje az egyetem mellett. Tehát mondhatni egy picit megkönnyítette a dolgunkat.

Még egy picit visszakanyarodva a „kezdetekhez”, említetted, hogy az 5. játékos kilétét illetően több játékos is felmerült, ám volt, aki ezért, és volt, aki azért nem vált be, vagy éppen nem tudott eleget tenni a felkérésnek. Lehet kicsit kényes a kérdés, de én mégis felteszem: Kik voltak ők?

Az elvárásaink nagyon magasak voltak, nem véletlen. Mindenféleképpen nagyobb múlttal rendelkező játékos kellett nekünk. Megemlítek pár játékost, akik megfordultak a fejünkben, de vagy nem tudtok elérni vagy másik csapatban játszott, vagy egyszerűen a végén mégis elvetettük az ötletet: NOFEAR, BIGTOMI, V1CE, West, hal.

Ezek után jöjjön hát Res1st. Mit gondolsz, miért döntött úgy, hogy az [OBi]-t hátrahagyva végül Titeket választ? Egyáltalán miként jött ő a képbe?

Az indokai nagyon egyszerűek voltak és mellette nagyon reálisak is: A legjobb akar lenni. Ő tudta azt, hogy velünk elérheti a céljait. Tudja nagyon jól, hogy velünk elérheti azt, hogy Magyarország legjobb csapata legyünk. De természetesen nemcsak Magyarország van a terveink között, külföldön akarjuk inkább képviselni magunkat. De félreértés ne essék, mi meg nagyon jól tudjuk, hogy mi meg VELE érhetjük ezt el, nélküle nem.

Hogy jött a képbe? Egy poén beszélgetés, egy mi lenne HA után végül, „valóra” vált.

volgare - Maczkó 'nkRRRR' Máté

Minden csapat életében, már a kezdetektől fontos tényező, hogy a tagok mindnyájan ugyanazokért a célokért küzdjenek. Azt már tudjuk, hogy magasra emeltétek a mércét, de mégis milyen magasra? Hol láthatunk Titeket élesben is?

Pár netes kupát tudok neked megemlíteni így hirtelen, ahol képviseltetjük magunkat a külföldi top csapatok között: ESL Major Series, Go4CSGO és a 4Players.

Később meg egy nagy európai lanra mindenképpen ki akarunk jutni.

Kicsit érdekes kérdés lehet így még az elején, de mégis mit vársz el saját magatoktól? Mit gondolsz, mire lehettek képesek az említett megmérettetéseken? Hogy ne legyen könnyű dolgod, ide még egy kérdést beiktatnék: Azt csiripelték a madarak, hogy az ICL úgy, ahogy van, kimarad a Ti életetekből. Miért döntöttetek így?

Tudjuk, mire vagyunk képesek, mindnyájan számos magyar LANt nyertünk már, ami persze nem 8-12 csapatos LAN volt vagy éppenséggel olyan LAN, ahol nem volt erős csapat, mert már az egész "scene kihalt" és így olyan embereknek volt lehetősége dobogóra állni, akiknek amúgy semmi keresnivalója nincs ott. A legrosszabb ebben az egészben, hogy sajnálatos módon, ezekre az eredményekre (csúnya szóval) "veri magát" nem egy, nem két játékos. A netes megmérettetéseken pedig úgy fogunk teljesíteni, ahogy a felkészülésünk éppen áll.

Igen, nagyon jól csiripelték a madarak, nem fogunk részt venni az ICL-en. Indok megint csak nagyon egyszerű, nincs elég csapat ahhoz még jelenleg, hogy legyen értelme lemenni. Illetve a csapaton belül is vannak olyan személyek, akik nem tartják az ICL-t egy normálisan megszervezett, igényes LAN-nak. Röviden és tömören ennyi.

Mit gondolsz, mi lehet a kulcsa a sikereknek?

Erre szerintem sokan tudják a választ, csak nem mindegy, hogy meg is teszik-e.

A rengeteg készülés, egyénileg való felkészülés (DM, gránátozás üres szerveren pl.), nem a mennyiségi, hanem a minőségi játékok. Szerencsére ezt nekünk Res1st tudja biztosítani, mert eddig is csak külföldi top csapatok ellen játszottunk.

Illetve – ami mondjuk a legfontosabb - a motiváltság és az elszántság. Ennél fontosabb dolgot szerintem nem lehet felmutatni a siker eléréséhez.

Nem maradt más hátra, minthogy megköszönjem, hogy az elmúlt napokban a rendelkezésemre álltál és meséltél nekem a volgare-ról. Én szeretnék sok sikert kívánni Nektek! Az utolsó szó joga Téged illet!

Köszönöm a jó kívánságokat a csapat nevében is, illetve köszönöm a lehetőséget is.

Megpróbáltam visszaemlékezni minden egyes dologra a csapat alakulásával kapcsolatban, de szerintem sikerült mindent leírni.

Ha bármilyen szervezet/szponzor érdeklődését felkeltettük, keressenek meg minket a ricsione@gmail.com címen. Köszönjük.

A volgare dobbantott, majd robbantott – az alábbi felállás az övék:

Hungary Kovács „boE” Richárd
Hungary Maczkó „nkRRRR” Máté
Hungary Gáspár „Res1st” Péter
Hungary Kancsev „rmL” Alexander
Hungary Németh „spinner” Ádám

 

 
n0Rb1
szerkesztő
 
 
 
Most itt vannak
 
Eddig 49 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 

____

ápr. 04., 00:15
van baj, illetve volt, de ezt élvezettel olvastam végig :D
 
 
 
 
noavatar

django_R

okt. 20., 15:49
GL faszlámák és Res1st
 
 
 
 
medve a maci  "nem kell tudni lőni"...csak visszavennék
 

Tx

okt. 13., 19:30
+1
 
 
 
 

XeTroN

okt. 11., 23:23
Egyébként sok sikert a csapatnak ! (:
 
 
 
 
Nick  Engem abszolút nem érint a dolog, és eszem ágában sincs az én véleményemet ráhúzni senkire. De azért azt lássuk be, a css közösség nem azokból áll akikkel te tartod a kapcsolatot, nem abból a pár "pro" játékosból.
Szép dolog vállalni a véleményed, de szerintem okosabb ha az ilyen típusúakat megtartod magadnak, mert nem árt ha szimpatizál veletek a jövőbeli "szurkolótáborotok".

Ja és még egy apróság, nekem aztán nem vagy unszimpatikus azért mert azt mondtad egy játékra amivel régebben játszottam, hogy könnyű. Én mindössze jó szándékkal írtam amit írtam.

 

XeTroN

okt. 11., 23:21
"De azért azt lássuk be, a css közösség nem azokból áll akikkel te tartod a kapcsolatot, nem abból a pár "pro" játékosból."

Ennyi azért lássuk be igaza van !!! Ez nem 1.6 :) ( persze ez csak az én véleményem )
 
 
 
 

brest

okt. 11., 20:39
flameflameflameflameflameflameflameflameflameflameflame
 
 
 
 
nkRRRR  Lesznek még itt történések, nem kell félni :DDD
 

Hunner

okt. 11., 14:52
Amíg kulturált körülmények között megy ez a dolog végül is nem is baj, attól függetlenül, hogy mindketten 100%-ig biztosak lehettek benne hogy nem fogjátok egymást meggyőzni. :D
 
 
 
 
noavatar
Hunner  Az első olyan cikk, amiben magyar viszonylatban is szóba kerül az 1.6 és a CSS, és egyből pörög a flame :DDD 
De szép látni az új egyesült scenet ami azért jött létre hogy CS:GO-val játsszon :')

Olyan jó hogy nem estek egymásnak azért, hogy ki mit csinált a régi játékában.
PS: JA DE!
 

nkRRRR

okt. 11., 14:39
Lesznek még itt történések, nem kell félni :DDD
 
 
 
 
noavatar
Nick  Engem abszolút nem érint a dolog, és eszem ágában sincs az én véleményemet ráhúzni senkire. De azért azt lássuk be, a css közösség nem azokból áll akikkel te tartod a kapcsolatot, nem abból a pár "pro" játékosból.
Szép dolog vállalni a véleményed, de szerintem okosabb ha az ilyen típusúakat megtartod magadnak, mert nem árt ha szimpatizál veletek a jövőbeli "szurkolótáborotok".

Ja és még egy apróság, nekem aztán nem vagy unszimpatikus azért mert azt mondtad egy játékra amivel régebben játszottam, hogy könnyű. Én mindössze jó szándékkal írtam amit írtam.

 

nkRRRR

okt. 11., 14:38
A "szurkolótábor"-unk nem emiatt a 2-3 mondat miatt fog "elpártolni", szerintem. Természetesen tudom, hogy nem csak a "felső rétegből" áll a scene :) De eddig szerencsére senkivel nem volt gondom akivel beszélgettem :)

Köszi szépen akkor a jó szándékot, de mindenre gondoltam, amikor leírtam ezeket a mondatokat :)
 
 
 
 

Hunner

okt. 11., 13:48
Az első olyan cikk, amiben magyar viszonylatban is szóba kerül az 1.6 és a CSS, és egyből pörög a flame :DDD 
De szép látni az új egyesült scenet ami azért jött létre hogy CS:GO-val játsszon :')

Olyan jó hogy nem estek egymásnak azért, hogy ki mit csinált a régi játékában.
PS: JA DE!
 
 
 
 
noavatar
nkRRRR  A CSS scene eddig is ismert, és sosem volt gondom senkivel :) Mindenki pontosan jól tudja a véleményem a dologról, de ha ezért "támadható" vagyok, akkor vállalom. De ha azért lettem unszimpatikus, mert elmondtam a véleményem, úgy hogy ismerem az érem mindkét oldalát, akkor legyen :)

És a saját véleményedet (unszimpátia) ráhúzni az EGÉSZ scenere, az azért elég erős húzás.
 

Nick

okt. 11., 09:48
Engem abszolút nem érint a dolog, és eszem ágában sincs az én véleményemet ráhúzni senkire. De azért azt lássuk be, a css közösség nem azokból áll akikkel te tartod a kapcsolatot, nem abból a pár "pro" játékosból.
Szép dolog vállalni a véleményed, de szerintem okosabb ha az ilyen típusúakat megtartod magadnak, mert nem árt ha szimpatizál veletek a jövőbeli "szurkolótáborotok".

Ja és még egy apróság, nekem aztán nem vagy unszimpatikus azért mert azt mondtad egy játékra amivel régebben játszottam, hogy könnyű. Én mindössze jó szándékkal írtam amit írtam.

 
 
 
 

TheOzi

okt. 11., 00:33
" Érik a szőlő hajlik a vessző "

" Trololol lololol lololol " 

xD
 
 
 
 
noavatar
Nick  Teljesen mind1, hogy igaz-e amit az interjúban mondtál vagy nem, de akkor is hiba, mivel így most nagyjából az egész css scene-nek unszimpatikus lettél és ezáltal a csapat is egy kicsit, ami azért nem egy jó indulópont.
 

nkRRRR

okt. 10., 22:38
A CSS scene eddig is ismert, és sosem volt gondom senkivel :) Mindenki pontosan jól tudja a véleményem a dologról, de ha ezért "támadható" vagyok, akkor vállalom. De ha azért lettem unszimpatikus, mert elmondtam a véleményem, úgy hogy ismerem az érem mindkét oldalát, akkor legyen :)

És a saját véleményedet (unszimpátia) ráhúzni az EGÉSZ scenere, az azért elég erős húzás.
 
 
 
P4TR1K  Ezt úgy mégis hogyan gondoltad, hogy itt gl hf-ezel? 
 

okt. 10., 21:00
nagyon vicces kisfiú vagy ám
 
 
 
 
Daffi  Nagyon félve (még vlki leharapja a fejem itt :D), de azér bedobnék egy gl hf-et :)
 

P4TR1K

okt. 10., 20:52
Ezt úgy mégis hogyan gondoltad, hogy itt gl hf-ezel? 
 
 
 
 

Daffi

okt. 10., 20:18
Nagyon félve (még vlki leharapja a fejem itt :D), de azér bedobnék egy gl hf-et :)
 
 
 
 
noavatar
nkRRRR  Megbántottalak?
 

Nick

okt. 10., 20:07
Teljesen mind1, hogy igaz-e amit az interjúban mondtál vagy nem, de akkor is hiba, mivel így most nagyjából az egész css scene-nek unszimpatikus lettél és ezáltal a csapat is egy kicsit, ami azért nem egy jó indulópont.
 
 
 
 

RuSTy

okt. 10., 20:06
kicsit feleslegesnek érzem a vitát egy olyan cikknél ami elég egyértelmű és vitathatalan...egyébként szerény véleményem,hogy nkr-nak igaza van pár dologban,lássuk be ő már több mindent "megélt" a CS-ben.
 
 
 
 
noavatar
medve a maci  "nem kell tudni lőni"...csak visszavennék
 

nkRRRR

okt. 10., 19:33
Megbántottalak?
 
 
 
 
noavatar
Szoke  Persze hogy nem tudok mit irni mert nemtudom mit fog fel a pici agyacskád. habár lehet jobban tudtad volna értelmezni ha teleszórk XD-kel meg egyébb divatos beépült idegen mozaikszavakkal.


Persze hogy nem értek hozzá csak telehetsz helikopter mindenki más kiskocsi.

 

nkRRRR

okt. 10., 19:33
Most akkor ki beszél magas lóról pajtás? :) És nem, nem kell lemenni 12 éves szintre, csak olyat írj, aminek van értelme. Míg te a publicon látott dolgokról beszélsz, én tapasztalatból és "éles" helyzetekről. Nem ugyanaz.
 
 
 
 

medve a maci

okt. 10., 18:47
"nem kell tudni lőni"...csak visszavennék
 
 
 
 
nkRRRR  De látod erről beszéltem, nem értesz hozzá kb., nem tudsz már mit írni és akkor ide írsz ilyen 15 éve lejárt "oltást".

....
 

Szoke

okt. 10., 17:15
Persze hogy nem tudok mit irni mert nemtudom mit fog fel a pici agyacskád. habár lehet jobban tudtad volna értelmezni ha teleszórk XD-kel meg egyébb divatos beépült idegen mozaikszavakkal.


Persze hogy nem értek hozzá csak telehetsz helikopter mindenki más kiskocsi.

 
 
 
 

Madmax

okt. 10., 15:48
szépen elbeszéltek egymás mellett.

Az egyik azt mondja, hogy a flesh meg a füst szart sem ér, a másik meg azt, hogy lehozza vele az egész wart...

vicces.. ..az igazság vhol félúton van:)

 
 
 
 
noavatar
Szoke  Látom az értelmező olvasásnál még nem tartotok a suliban, így én asszem befejeztem a további magyarázatokat.
 

nkRRRR

okt. 10., 13:37
De látod erről beszéltem, nem értesz hozzá kb., nem tudsz már mit írni és akkor ide írsz ilyen 15 éve lejárt "oltást".

....
 
 
 
 
noavatar

Nick

okt. 10., 11:04
Tényleg nem szeretnék beszállni a vitába, főleg úgy h 1.6-tal alig játszottam, szóval nagy rálátásom nincs arra. Csak annyit mondanék, hogy CSS-ben a füst tényleg csak patch óta ér vmit, de még így is érnek meglepetések, ugyanis nem tudhatod, hogy a másik csapatban hány emberke használ nvidia kártyát. Mert ha már egynek is az van akkor a füst nem ér semmit. Régen játszottam már CSS-el is, szóval ha ezt azóta javították, akkor storno a hozzászólásom.
 
 
 
 
nkRRRR  Nem fogok mindenre reagálni, mert teljesen felesleges, buta vagy ehhez, nagyon.

Most leírom tényként, amit te leírtál "szépen" megfogalmazva:
- a flash használhatatlan, a füst detto CSS-ben
- nem tudunk gondolkodni

;DDDDDDD

Ha már ennyire benne vagy a dolgokba és mindent nyomon követtél, akkor tisztában kéne lenned, hogy kikkel játszottunk együtt CSS-be csak úgy "fun"-ból :)

De ezt hanyagoljuk, mert képtelen vagy megérteni amiről most itt szó van, és nem is ez a lényege az interjúnak. De azért sejtettem, hogy 1-2 CSS majd magára ismer és fel fogja venni amit írtam, nagyon helyes.

További szép estét kívánok neked. De azért ha lehet, ne érd el a Valve-nál, hogy teljesen kivegyék a faltunkokat a kedvedért, mert nekem annyira nem tetszene :/

puszi
 

Szoke

okt. 10., 07:25
Látom az értelmező olvasásnál még nem tartotok a suliban, így én asszem befejeztem a további magyarázatokat.
 
 
 
 

M1LLR

okt. 09., 23:47
nem csalódtam :D
 
 
 
 
noavatar

p*ityokA.!

okt. 09., 21:30
Már csak ezért a "fórumfájtért" érdems volt ellátogatni erre az oldalra:D

am meg +nkr

 
 
 
 

P4TR1K

okt. 09., 21:14
/ kinke za apukája erősebb effektust felesleges továb ragozni./ én meg kerestem h milyen kínai gyereknek az apjával mi van :DDD

 
 
 
 
noavatar
Szoke  Dejó, tkp leírtad magad és így nem kell ezt nekem megtennem :) Ezért köszi. Időt spóroltál nekem.


Azt azért tisztázzuk, azért mert te prónak képzeled magad attól még fikarcnyi betekintésed sincs a fejlesztésekbe, én meg már nem 1x kb elmondtam mi lesz a következő lépés CSS -nél illetve CSGO nál is, de ha érdekelt volna 1.6 ra figyelhettem volna, mivel van nem 1-2 dev csatorna aminek tagja vagyok, és azt elkönyvelheted hogy a falon át lövések nagy része vagy javítva lesz vagy tovább fog csökkenni a dmg amit bead (erre a csökkentésre is volt nemrég példa). Persze hogy maradni fog, olyan elemeknél amiknél úgy ítélik meg a fejlesztők hogy ez még nem gáz. Taging is volt kb olyan mint az 1.6 ban azon is változtattak hogy még 1 példát felhozzak.


Ha okosodtok az nem gond, az amúgy se árt így az interjúból és a hszből ítélve nálatok.


Igazából nem bírjátok felfogni hogy a 2 játék más ezért más hozzáállás kell, nem pedig több vagy kevesebb skill, de ezt a kinke za apukája erősebb effektust felesleges továb ragozni.


Mivel magyar játékos vagy így magyar példát mondtam, de ha már külföld az a VG szerintem kb árnyéka önmagának szóval számomra az nem mérvadó, de ettől függetlenül szép win a NIP nek.


Gondolom ha már így megkérdezte Boe hogy van e közöm a CSGo hoz én is megkérdem hogy neked volt e közödd CSS-hez és játszottál-e tényleges vele és nem cska ugy kipróbálod fun ból. Csak mert ha jól csináltad a flash szart sem ért, füstről meg ne is beszéljünk az kb azóta használható amióta patchelték.


Nem az én reszortom eldönteni hogy megengedheted magadnak e a magas lóról való szónoklást , csak annyit mondhatok hogy magasabbról nagyobbat lehet pofára esni.


Egyébként ha el tudnál vonatkoztatni a piros és kék csatájától akkor látnád hogy ugyanaz a kettőben csak az időzítés más, de ehhez már gondolkodni is kellene amit meg te magad ismersz be hogy nem sikerül.


@ SBK: ha jól emlékszem előbb volt olyan rendezvény amiről az 1.6 került le csak és CSS volt még a közelmúltban de most nem ugrik be de az is lehet hogy rosszul emlékszem.

 

nkRRRR

okt. 09., 20:46
Nem fogok mindenre reagálni, mert teljesen felesleges, buta vagy ehhez, nagyon.

Most leírom tényként, amit te leírtál "szépen" megfogalmazva:
- a flash használhatatlan, a füst detto CSS-ben
- nem tudunk gondolkodni

;DDDDDDD

Ha már ennyire benne vagy a dolgokba és mindent nyomon követtél, akkor tisztában kéne lenned, hogy kikkel játszottunk együtt CSS-be csak úgy "fun"-ból :)

De ezt hanyagoljuk, mert képtelen vagy megérteni amiről most itt szó van, és nem is ez a lényege az interjúnak. De azért sejtettem, hogy 1-2 CSS majd magára ismer és fel fogja venni amit írtam, nagyon helyes.

További szép estét kívánok neked. De azért ha lehet, ne érd el a Valve-nál, hogy teljesen kivegyék a faltunkokat a kedvedért, mert nekem annyira nem tetszene :/

puszi
 
 
 
 

TheOzi

okt. 09., 20:14
nkRRR ne süllyedj le ide  jobban jártok hogy ha valahonnan egy PRO-t hívtok valahonnan , mondjuk "Wylert" na jó csak hülyéskedtem de tényleg valaki PRO-t xD

Wyler TROLOLOLOL LOLOLOL LOLOLOL xD xD xD xD xD
 
 
 
 
nkRRRR  Úgy voltam, hogy nem nagyon akarok majd hozzászólni, de mégis meg kell tennem, mert ez a komment valami förtelem.

Annyit azért tisztázzunk, hogy ez a CS:GO "elvileg" az 1.6 és a CSS keveréke. Magyarán, falon átlövés volt, van és lesz is. Nem, nem fogják kivenni belőle, szal a koppanást hagyjuk máskorra ha lehetséges.

Igen, megnéztük a neten lévő videókat, szal azért okoskodunk egy picit ha nem baj kedves Szoke, ki hatalmas múlttal és játék tapasztalattal rendelkezik.

Azért a tényekkel vitatkoznék, mert te azt is tényként veszed, hogy ki lesznek javítva a falon átlövés, nicetrybtw;>

OHHHH, szóval a CS2HU kupán nyert egy CSS csapat. Öregem ez nem semmi :/ Egy nívós, telis tele jó csapattal, gondolom én...
Amugy meg, nyugi, nem a NiP verte szét a VG-t, nem nem.

Akár tetszik _nektek_ akár nem, az 1.6-hoz sokkal több skill kell. És elhiszem, hogy mindenki nagyon védi a saját kis játékát, DE: amikor olyan emberek adnak igazat ezzel a témával kapcsolatban -most, hogy van CS:GO-, akik a CSS top scenehez tartoznak, és azt mondják: "Lassan olyan durván lövök mint egy 1.6-os". Akkor légy szíves, szerintem megengedhetem magamnak ezt a fajta "magas lóról" való beszédet.
Illetve, ide még annyi tartozik, hogy míg CSS-be a flash és a füst is "isten" volt, azaz: 7-8 seces vakulás, sípolás = azt se tudtad merre vagy arccal (és ismétlen, ez csak EGY flash) Míg 1.6-ba csak 1-2 mp előnyt jelentett. A füstről ne is beszéljünk, 1-2 füst, és bármelyik lerakót be lehetett támadni gond nélkül, mert a füstből nem találtál ki/nem láttál át, jött 1 flash és véged van. 1 embernyi gránátokkal - ha jól csináltad persze - be lehetett menni egy lerakóra, és innen jön a mondatom: "és majd valahogy lelövöd".
És ezt én tapasztaltam, nem csak a levegőbe beszélek magas lóról. Honey.

Nem, nincs taktikunk, sorry.

Ha már itt tartunk, boe helyett keresünk egy olyan embert, akinek van rálátása a dolgokra illetve anno a CS:GO a betát is megkapta. Tudsz ilyen embert?

hf
 

Szoke

okt. 09., 20:12
Dejó, tkp leírtad magad és így nem kell ezt nekem megtennem :) Ezért köszi. Időt spóroltál nekem.


Azt azért tisztázzuk, azért mert te prónak képzeled magad attól még fikarcnyi betekintésed sincs a fejlesztésekbe, én meg már nem 1x kb elmondtam mi lesz a következő lépés CSS -nél illetve CSGO nál is, de ha érdekelt volna 1.6 ra figyelhettem volna, mivel van nem 1-2 dev csatorna aminek tagja vagyok, és azt elkönyvelheted hogy a falon át lövések nagy része vagy javítva lesz vagy tovább fog csökkenni a dmg amit bead (erre a csökkentésre is volt nemrég példa). Persze hogy maradni fog, olyan elemeknél amiknél úgy ítélik meg a fejlesztők hogy ez még nem gáz. Taging is volt kb olyan mint az 1.6 ban azon is változtattak hogy még 1 példát felhozzak.


Ha okosodtok az nem gond, az amúgy se árt így az interjúból és a hszből ítélve nálatok.


Igazából nem bírjátok felfogni hogy a 2 játék más ezért más hozzáállás kell, nem pedig több vagy kevesebb skill, de ezt a kinke za apukája erősebb effektust felesleges továb ragozni.


Mivel magyar játékos vagy így magyar példát mondtam, de ha már külföld az a VG szerintem kb árnyéka önmagának szóval számomra az nem mérvadó, de ettől függetlenül szép win a NIP nek.


Gondolom ha már így megkérdezte Boe hogy van e közöm a CSGo hoz én is megkérdem hogy neked volt e közödd CSS-hez és játszottál-e tényleges vele és nem cska ugy kipróbálod fun ból. Csak mert ha jól csináltad a flash szart sem ért, füstről meg ne is beszéljünk az kb azóta használható amióta patchelték.


Nem az én reszortom eldönteni hogy megengedheted magadnak e a magas lóról való szónoklást , csak annyit mondhatok hogy magasabbról nagyobbat lehet pofára esni.


Egyébként ha el tudnál vonatkoztatni a piros és kék csatájától akkor látnád hogy ugyanaz a kettőben csak az időzítés más, de ehhez már gondolkodni is kellene amit meg te magad ismersz be hogy nem sikerül.


@ SBK: ha jól emlékszem előbb volt olyan rendezvény amiről az 1.6 került le csak és CSS volt még a közelmúltban de most nem ugrik be de az is lehet hogy rosszul emlékszem.

 
 
 
 
nkRRRR  Úgy voltam, hogy nem nagyon akarok majd hozzászólni, de mégis meg kell tennem, mert ez a komment valami förtelem.

Annyit azért tisztázzunk, hogy ez a CS:GO "elvileg" az 1.6 és a CSS keveréke. Magyarán, falon átlövés volt, van és lesz is. Nem, nem fogják kivenni belőle, szal a koppanást hagyjuk máskorra ha lehetséges.

Igen, megnéztük a neten lévő videókat, szal azért okoskodunk egy picit ha nem baj kedves Szoke, ki hatalmas múlttal és játék tapasztalattal rendelkezik.

Azért a tényekkel vitatkoznék, mert te azt is tényként veszed, hogy ki lesznek javítva a falon átlövés, nicetrybtw;>

OHHHH, szóval a CS2HU kupán nyert egy CSS csapat. Öregem ez nem semmi :/ Egy nívós, telis tele jó csapattal, gondolom én...
Amugy meg, nyugi, nem a NiP verte szét a VG-t, nem nem.

Akár tetszik _nektek_ akár nem, az 1.6-hoz sokkal több skill kell. És elhiszem, hogy mindenki nagyon védi a saját kis játékát, DE: amikor olyan emberek adnak igazat ezzel a témával kapcsolatban -most, hogy van CS:GO-, akik a CSS top scenehez tartoznak, és azt mondják: "Lassan olyan durván lövök mint egy 1.6-os". Akkor légy szíves, szerintem megengedhetem magamnak ezt a fajta "magas lóról" való beszédet.
Illetve, ide még annyi tartozik, hogy míg CSS-be a flash és a füst is "isten" volt, azaz: 7-8 seces vakulás, sípolás = azt se tudtad merre vagy arccal (és ismétlen, ez csak EGY flash) Míg 1.6-ba csak 1-2 mp előnyt jelentett. A füstről ne is beszéljünk, 1-2 füst, és bármelyik lerakót be lehetett támadni gond nélkül, mert a füstből nem találtál ki/nem láttál át, jött 1 flash és véged van. 1 embernyi gránátokkal - ha jól csináltad persze - be lehetett menni egy lerakóra, és innen jön a mondatom: "és majd valahogy lelövöd".
És ezt én tapasztaltam, nem csak a levegőbe beszélek magas lóról. Honey.

Nem, nincs taktikunk, sorry.

Ha már itt tartunk, boe helyett keresünk egy olyan embert, akinek van rálátása a dolgokra illetve anno a CS:GO a betát is megkapta. Tudsz ilyen embert?

hf
 

sbK

okt. 09., 17:44
:D:D
 
 
 
 

silEnt

okt. 09., 17:26
akárhogy is, 1.6 szerintem tovább volt külföldön is palettán mint a source, és akkor szerintem ez lehet a záró mondat :D
 
 
 
 
noavatar
Szoke  

El kell hogy szomorítsalak, de igen volt (január eljén kaptam betat)  és van is közöm a játékhoz (mivel megvettem), habár a munka miatt már kevesebb időm van rá mint anno CSS -re vagy még előtte a hőskorszakból számrazó 1.6-ra (az nekme kb megmarad a haverokkal lanozuk kategóriába), így nem vagy pro belőle de speciel nekem mégis megy a rota ha figyelek, és nekem meg feltűnt hogy nagyon is lehet falon át darálni. Nagyon jó példa a régi új (szeirntem szar) kedvenc mirage map lerakó feletti erkély mögötti részt szarrá lehet túrni, d2 őn fakapuknál sokkal jobban beadja a dmg-et de falon átlövésekről van jópár videó a neten nézd inkább meg azokat okoskodás helyett.

Nem volt semmi próbálkozás a hsz-emben mivel ezek tények, de majd cska kinövöd ezt a "nicetry meg izé smájlicska szarságot".

Az előző hsz-nke is kb annyi a lényege hogy az 1.6 nak nem kellene ilyen magas lóról szónokolnia, főleg nálunk nem (lásd CS2HU kupát ott is kiakpott az 1.6 csapat a CSS től CSGo ba). Egyikhez se kell több vagy kevesebb skill mivel másabbba játékok mechanikája.

 

Végülis lehet másképp is értelmzni azt a kiragadott részt, pl az 1.6 játékosok buták és nem tudnak taktikolni inkább erőből oldják meg azt mait a CSS -ben észel. Ha incs taktikotok ebben a játékban jobba szarrá szopathatnak pont a flashek és füstök miatt, de akkor ezek szerint neked nincs rálátásod a játékra és nem nekem.

 

nkRRRR

okt. 09., 13:46
Úgy voltam, hogy nem nagyon akarok majd hozzászólni, de mégis meg kell tennem, mert ez a komment valami förtelem.

Annyit azért tisztázzunk, hogy ez a CS:GO "elvileg" az 1.6 és a CSS keveréke. Magyarán, falon átlövés volt, van és lesz is. Nem, nem fogják kivenni belőle, szal a koppanást hagyjuk máskorra ha lehetséges.

Igen, megnéztük a neten lévő videókat, szal azért okoskodunk egy picit ha nem baj kedves Szoke, ki hatalmas múlttal és játék tapasztalattal rendelkezik.

Azért a tényekkel vitatkoznék, mert te azt is tényként veszed, hogy ki lesznek javítva a falon átlövés, nicetrybtw;>

OHHHH, szóval a CS2HU kupán nyert egy CSS csapat. Öregem ez nem semmi :/ Egy nívós, telis tele jó csapattal, gondolom én...
Amugy meg, nyugi, nem a NiP verte szét a VG-t, nem nem.

Akár tetszik _nektek_ akár nem, az 1.6-hoz sokkal több skill kell. És elhiszem, hogy mindenki nagyon védi a saját kis játékát, DE: amikor olyan emberek adnak igazat ezzel a témával kapcsolatban -most, hogy van CS:GO-, akik a CSS top scenehez tartoznak, és azt mondják: "Lassan olyan durván lövök mint egy 1.6-os". Akkor légy szíves, szerintem megengedhetem magamnak ezt a fajta "magas lóról" való beszédet.
Illetve, ide még annyi tartozik, hogy míg CSS-be a flash és a füst is "isten" volt, azaz: 7-8 seces vakulás, sípolás = azt se tudtad merre vagy arccal (és ismétlen, ez csak EGY flash) Míg 1.6-ba csak 1-2 mp előnyt jelentett. A füstről ne is beszéljünk, 1-2 füst, és bármelyik lerakót be lehetett támadni gond nélkül, mert a füstből nem találtál ki/nem láttál át, jött 1 flash és véged van. 1 embernyi gránátokkal - ha jól csináltad persze - be lehetett menni egy lerakóra, és innen jön a mondatom: "és majd valahogy lelövöd".
És ezt én tapasztaltam, nem csak a levegőbe beszélek magas lóról. Honey.

Nem, nincs taktikunk, sorry.

Ha már itt tartunk, boe helyett keresünk egy olyan embert, akinek van rálátása a dolgokra illetve anno a CS:GO a betát is megkapta. Tudsz ilyen embert?

hf
 
 
 
 
phobiq  nem tudom játszottál-e már a GO-val, de nyilván nem mert neked is feltűnt volna, hogy nem igazán lehet rotálni és a falon átlövések sem mérvadóak:) amúgy nice try;>


 

Szoke

okt. 09., 13:19

El kell hogy szomorítsalak, de igen volt (január eljén kaptam betat)  és van is közöm a játékhoz (mivel megvettem), habár a munka miatt már kevesebb időm van rá mint anno CSS -re vagy még előtte a hőskorszakból számrazó 1.6-ra (az nekme kb megmarad a haverokkal lanozuk kategóriába), így nem vagy pro belőle de speciel nekem mégis megy a rota ha figyelek, és nekem meg feltűnt hogy nagyon is lehet falon át darálni. Nagyon jó példa a régi új (szeirntem szar) kedvenc mirage map lerakó feletti erkély mögötti részt szarrá lehet túrni, d2 őn fakapuknál sokkal jobban beadja a dmg-et de falon átlövésekről van jópár videó a neten nézd inkább meg azokat okoskodás helyett.

Nem volt semmi próbálkozás a hsz-emben mivel ezek tények, de majd cska kinövöd ezt a "nicetry meg izé smájlicska szarságot".

Az előző hsz-nke is kb annyi a lényege hogy az 1.6 nak nem kellene ilyen magas lóról szónokolnia, főleg nálunk nem (lásd CS2HU kupát ott is kiakpott az 1.6 csapat a CSS től CSGo ba). Egyikhez se kell több vagy kevesebb skill mivel másabbba játékok mechanikája.

 

Végülis lehet másképp is értelmzni azt a kiragadott részt, pl az 1.6 játékosok buták és nem tudnak taktikolni inkább erőből oldják meg azt mait a CSS -ben észel. Ha incs taktikotok ebben a játékban jobba szarrá szopathatnak pont a flashek és füstök miatt, de akkor ezek szerint neked nincs rálátásod a játékra és nem nekem.

 
 
 
 
Szoke  

"A CS:GO már nem arról szól –amit megszoktak a Source playerek-, hogy nem kell tudni lőni, mert elég az „agyon taktikolás” és minden el van füstölve és flashelve és majd valahogy lelövöm."

Szeretem az ilyen értelmes 1.6-os megnyílvánulásokat. De azért én is szólnék hogy a túrjunk szarrá mindent hozzáálás is kevés lesz ám ide mert már nem megy át mindenütt a golyó (habár jelenleg van 1-2 ilyan tekintetbe bugos része a mappoknka de nagy koppanás lesz a volt 1.6-osok körében amint kijavítják őket.

 

phobiq

okt. 09., 12:22
nem tudom játszottál-e már a GO-val, de nyilván nem mert neked is feltűnt volna, hogy nem igazán lehet rotálni és a falon átlövések sem mérvadóak:) amúgy nice try;>


 
 
 
 

TheOzi

okt. 09., 11:54
azé nem xD  de Hajrá a csapatnak
 
 
 
 

TheOzi

okt. 09., 11:53
Hajrá rml te vagy a jobb a többi elmehet a búsba :D
 
 
 
 

Szoke

okt. 09., 11:22

"A CS:GO már nem arról szól –amit megszoktak a Source playerek-, hogy nem kell tudni lőni, mert elég az „agyon taktikolás” és minden el van füstölve és flashelve és majd valahogy lelövöm."

Szeretem az ilyen értelmes 1.6-os megnyílvánulásokat. De azért én is szólnék hogy a túrjunk szarrá mindent hozzáálás is kevés lesz ám ide mert már nem megy át mindenütt a golyó (habár jelenleg van 1-2 ilyan tekintetbe bugos része a mappoknka de nagy koppanás lesz a volt 1.6-osok körében amint kijavítják őket.

 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Counter-Strike videók

 

CS2HU Steam csoport

 
1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

 

Ajánló

 

Counter-Strike képekben

 
 
kép 3748
 
1584
 
 
 
cs_office_400
 
1534
 
 
kép 6016
 
1942
 
 
 
kép 4909
 
2562
 

Counter-Strike Hírlevél

 
Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

 

A Counter-Strike hírei

 

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu