Játékok és erõszak

Sokan gondolják, hogy a játék erõszakosságra nevel és erõszakosság tesz. Közületek biztos vagyok benne, hogy többen találkoztatok már a szülõk értetlenkedõ kérdéseivel, de fõleg sokszor irreális döntéseivel.

"Fiacskám, nem gépezhetsz tovább, elviszem a tápkábelt, kihúzom a netet stb stb.!"
Persze, ha megkérdezzük, hogy mire is volt jó ez az egyértelmû erõfitogtatás, nem igazán kapunk megnyerõ választ. Több szülõ szeretné, ha kisfia az iskolára és a komoly dolgokra koncentrálna a helyett, hogy bolond videojátékokkal tölti az idejét, amik még helytelen értékrendszerre nevelik.

Akár agresszívvá is teszik, de valóban így van ez?
Ennek néztünk utána kicsit, jó olvasást az érdeklõdõknek! Kihúzom a netet!! $!?@#}!
Archív cikk áttöltve: 2012/03/29 · Eredeti szerző: BugBeaR

---

A játék és az erõszak összefüggése már régi témája a médiának. Természetesen e mûsorok és cikkek nagy részben azzal foglalkoznak, miként lehet szenzációt kreálni és a semmibõl hírt készíteni.
Ennél keresve sem találhatnak jobb példát, a játék lövöldözéssel való azonosítása magával vonja a normális világ "erõszak" érzetét és máris kész a fals információkon alapuló szenzáció.
Több mûsor, többek közt mindkét kereskedelmi csatorna és a Level Up is foglalkozott.
Ne is ugorjuk át ezt a kis félreértést, mindössze mérlegeljük a valósággal. A szülõk a kívülállók szemével nézik a Cybersport vagy bármely játék történéseit. Számára csak egyszerû figurák ugrándozása a képen látott játékmenet, avagy érthetetlen kattingatás a képernyõn egy kalandjáték megoldása. Tegyünk hát mi is így, nézzük kívülállóként azokat a dolgokat, amiket Õk építõ jellegûnek tartanak.

A sport:
Amerikai futballban az emberek futnak, dobnak egy labdát és egymást lezúzva törekszenek egy vonal átlépésre. A helyes értékrend bizonyos célok érdekében megütni, nekiesni egy másik hús vér embernek.
Football és a rugby ugyanez a kategória, egyik esetben kemény testi küzdelem árán megszerezni egy bogyót és azt kellõ gyorsasággal rugdosni. A rugby már összetettebb pusztító játéka a többieknek.
A kosárlabda ugyanez kézzel, aztán nézhetjük a Sakkot, ahol fekete meg fehér bábúkat pakolnak egy táblán és e perceket rágódnak. Csudajó. A boxot már meg sem említem, ahol egyenesen az a cél, hogy a másik belátható idõn belül ne igazán próbáljon felkelni a padlóról.
Végeznek tényleges termelõ vagy egyáltalán olyan munkát ezek a "sportolók" gyûjtõfogalom alatt tevékenykedõ emberek, ami kézzel fogható és hozzátesz a világgazdasághoz? NEM.
A sportok tehát arra nevelnek, hogyan trükközzünk másik emberekkel, verjük meg õket, avagy agresszív viselkedést szít a legtöbb. Ezekben lehet versenyezni? Jézusom, hát akkor hova lesz ez a világ? Abban lehet versenyezni, hogy ki a szemetebb alávalóbb csibész, aki túljár mindenki agyán?
Hát ilyen sarkítás a cyberspotot is kívülállóként nézni. A foci azért elfogadott sport, mert sokan nézik és sokan értik. Mivel mindenki ismeri a szabályait, így a lökdösõdés és bármi más történés, mint JÁTÉKELEM szerepel, amire a futball játékos felkészül. Ha egy szülõ kipróbálná, milyen Counter-Strikeozni akár 1 óráig is, hamar rájönne, hogy az a teljesítmény, amit gyereke nyújt, lehet akár kivalló is a maga nemében és koránt sem egyszerû utánozni, nem csak gombok nyomogatásáról szól ez az egész.
Ne legyünk kegyetlenek a szülõkhöz, nézzük mégis reálisan a dolgokat. A sportok egyfajta nemességre nevelnek. A sportszellem magában hordozza a magabiztosságot, a fair és illedelmes és sokszor komoly viselkedés mintákat, mindezt megspékeli a másik ember tiszteletével. Akármennyire is erõszakos egy sport, profi szinten mindig gratulációval zárulnak az összecsapások, mindenki tudja, hogy ez egyfajta mérce. Itt mindenki szabadon követhet el dolgokat, amiket az életben nem szabad, vagy nem így. (lásd: box, küzdõ sportok)

Annyiban igaz az aggodalom, hogy a felsorolt sportokat, kivéve a sakk, mind a testünk aktív használatával végezzük. A cybersport olyan akár a fent említett agy játék, avagy a horgászat és így tovább. A legtámogatottabb sportok azok, amelyet a legtöbben értenek és követnek. Egy foci sztárért milliók vannak oda, egy cybersport játékosért alig száz ember, kivéve Korea-t, ahol Boxer minden idõk legjobban keresõ játékosává nõtte ki magát, jelenlegi személyes vagyona túlmutat a 30m $ dolláron.
Nehéz ezeket, a számokat nem komolyan venni, de lássuk be, mindenki elkezdte valahol. Ayrton Senna is gokartozott elõször, majd végigjárva az autóversenyzés ranglétráját, került be a Forma 1-be. Aztán igazolva tehetségét és kiválóságát, rekordokat állított fel és feljebb tolta a száguldó cirkusz mércéit.
A játékosok is elkezdik kisebb fps játékokkal, lehet még a neten játszható flash dolgokkal, aztán valahol találkoznak a versenyszerû játékkal, és máris elkapja õket a vágy, hogy egyszer híresek legyenek és megéljenek egy ilyen "egyszerû" dologból.
Bûn az, ha valaki követi a kedvenceit és eljátszik a gondolattal, milyen lenne, ha õ lenne abban a szituációban? A videojáték ipar jelenleg a szórakoztató részleg több mint felét termeli, a WSVG, GGL, CPL, WCG csak kódszavak, de lefordítva õket máris világossá válik, hogy ezek a szervezõdések egyenrangúak például a fociban az ismert FIFA és UEFA szervekkel. World Series of Video Games, Global Gaming League, Wolrd Cyber Games, Cyberathlete Professional League mind azt hivatott szolgálni, hogy ezen ágazat tagjai is elismert versenyeken, komoly pénzdíjakért mérkõzzenek meg egymással.
A mi generációnk már érteni fogja a számítógépes játékok nagy részét, és így nézõként is élvezheti adott események közvetítését. Ezzel elõbb, de inkább utóbb végleg a fiatalok javára dõl el az örök szülõ - gyerek csata a késõi játék és "jaj már csak egy késkör meg azt követõ 30 kör van hátra anya, had maradjak még". A barátnõk is meg fogják érteni, mikor Tommo azt mondja majd "Mond gyorsan, 5 perc múlva késkör".

Alapjában a játékosok korát felmérõ táblázat Amerikában meghökkentõ eredményeket mutat. Egyre több, a babyboom korában születõ, mostmár öregember, sokkal jobban örülne valami technikai újdonságnak, mintsem kötött pulcsinak vagy egy mamusznak. (a töri órát ritkán látogatók kedvéért: ez a közvetlen a világháború után született réteg neve, miután bátorították a gyereknevelést a nagy emberveszteség miatt, és több kedvezménnyel jutalmazták a nagycsaládosokat - ezzel fantasztikus számban növekedett a születés / halálozás aránya a születés irányában) Ezen felül a játékosok átlagéletkora feltolódott az eddigi 21-rõl 23.6 évre, amit még a Nintendo Wii tovább fog emelni valószínûsíthetõen. A 30-50 közt játszó emberek többnyire kikapcsolódásként és a mindennapi stresszhelyzet elõl való kikerülés módjaként játszanak. Nem keresnek semmi erõszakot, csak könnyed és önfeledt játékot, ahol kevesebb agymunkával sokszor tét nélkül tehetik, amit éppen kedvük tart. Lehetnek profi autóversenyzõk, és autócsodákkal száguldozhatnak, vagy akár sztár focisták se perc alatt, sõt még ugrándozó szuperhõsökké is válhatnak a BATMAN ruha leporolása és "Anyjuk foltozd meg légyszííí" mondat elhangzása nélkül is.

Összefoglalva, a játék sportszellemre, megfelelõen gyors és közlékeny kommunikációra, sok esetben a szociális élet fejlesztésére nevel. Megtanít alkalmazkodni, kezelni az idegességet, levezetni a feszültséget és egyfajta alázatra az iránt, amit komolyan szeretnénk csinálni.
Természetesen a játék megmutat számtalan utat egy ember vagy állat bántalmazására, csapdába ejtésére esetleg elpusztítására, mindezt tökéletlen szimuláción keresztül.
Ilyenkor jó, ha elolvasunk pár Agatha Christie krimit és mérlegeljük, hogy az ott olvasott ötletek mennyire használhatóak a való életben, ahol zajlanak a jobb érthetõség miatt. Arról nem is beszélve, hogy krimibõl 100x annyi van, mint erõszakos játékból. Nos akkor anyukánk és apukánk este rakja le a könyvet, mert agresszív lesz tõle?

Ugye, hogy ugye...

A cikk második felében játékosokat kérdezünk majd meg, miként vélekednek errõl, és hogyan találkoztak õk elõször a versenyjátékkal.