A szolgáltatás a Left 4 Dead demóval egy időben vagyis ezen a héten illetve, a november 18-án már mindenki számára meg fog jelenni teljesen ingyenesen. A Cloud első változatában olyan játékadatokat tudunk majd eltárolni, mint a billentyűzetünk, egerünk és gamepadünk beállításait, valamint a multiplayer tulajdonságainkat, mint a grafiti.
A Cloud úgy fog működni, hogy amit a felhasználó megváltozat a játék beállításaiban, azt azonnal elküldi a Cloud hálózat felé. Ha egy másik PC-ről utána belép ugyanez a felhasználó, akkor oda azonnal le lesznek töltve a változtatások. Ha ezen is változtatást eszközöl a felhasználó, akkor pedig ismételten el lesz küldve a rendszernek.
A Steam Cloud természetesen nem csak a Valve játékokban lesz majd elérhető, hiszen ezt a szolgáltatást a cég teljesen ingyenesen nyújtja majd a többi fejlesztőnek, illetve kiadónak. A Cloud szolgáltatás kompatibilis lesz a Steamen vásárolt játékok mellett azokkal is, melyeket boltban vagy más digitális boltban vásároltál. Ha ez az utolsó mondat is igaznak bizonyul, akkor jó nagy lépést tesz a Valve ezzel a rendszerrel.
Már egy ideje a játékosok bárhonnét képesek saját Steam fiókjukkal belépni a világ bármely részén és így bárhol játszhatnak saját játékaikkal. Ez az új lehetőség mindenki számára lehetővé teszi, hogy ne csak a játék, de annak személyes beállításai is mindig kéznél legyenek.
Mondta Gabe Newell az SC-vel kapcsolatban, illetve hozzátette, hogy temrészetesen a játékkészítőknek megnyitják a lehetőséget, hogy a Steamen található és a Steamen kívüli összes játékba is belekerülhessen a kiegészítés.