Counter-Strike hírek

 

Partnereink

 

Kedvelt Counter-Strike fórumok

 

Új Counter-Strike játékosok

 

Kedvelt Counter-Strike cikkek

 

Beszéd téma

 


master234 új blog bejegyzést írt címmel. szeptember 10.
 
 

Friss Counter-Strike hírek

 
Interjú 2013. július 24. 14 hozzászólás
 

Vasárnap este véglegesen eldőlt, hogy az első magyar Counter-Strike: Global Offensive válogatott kapitányi posztját Vörös „Deep” Lajos, az ancients játékosa fogja betölteni. Az interjúból kiderül többek között az is, hogy milyen célokkal vág neki a csapat a versenynek, valamint hogy fest a végleges magyar keret.

Sokan úgy vélték, hogy a szavazás eredményeképpen megérdemelt győzelmet arató Vörös „Deep” Lajos, az Hungary ancients csapatkapitánya kezében jó helye lesz a válogatottnak, míg néhányan kétkedve fogadták a szavazás lezárta utáni eredményeket. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a magyar Counter-Strike: Global Offensive közösség majd’ 50%-a elégedett lehet, hiszen sacc/kb. ilyen arányban gyűjtötte be a szavazatokat a későbbi győztes.

A mostani interjú célja az, hogy azok is jobban megismerjék, elfogadják Deep kapitányságát, akik eddig az ellenkező oldalt képviselték, hiszen valljuk be, mindannyian egy célért indultunk: Szerettük volna, ha sikeres lesz az első Team-Hungary. Bizonyára Deep célja is elsősorban ez, de ezt mondja el inkább ő… Jön Q&A rovat, avagy Deep vázolja, hogy mi történt az elmúlt néhány napban az ancients háza táján, milyen kerettel vág neki a felkészülésnek a magyar válogatott, kit miért hívott be a csapatába, milyen tervekkel, célokkal várják az előttük álló megmérettetést – szóval igyekeztünk minden fontos témát a helyére tenni.

Szervusz Deep, köszöntelek a CS2HU hasábjain! Úgy érzem, hogy a formális „mutatkozz be kérlek” részt elhagyhatjuk, mivel nem hiszem, hogy van még olyan ebben a közösségben, aki nem ismeri a nevedet. Vágjunk is bele! Milyen érzés újra válogatott kapitánynak lenni?

Nagyon örülök ennek a megtiszteltetésnek, úgy érzem, még ez hiányzott a pályafutásomból. Szeretném a munkámat a lehető legjobban végezni. Szeretnék még a vége felé valami európai szintű eredményt elérni.

Mit gondoltál akkor, amikor riválisaid programját, prezentációját olvastad? Kire mondtad azt magadban, ha mondtad egyáltalán, hogy „na, ez igen, ezt a csávót én is elnézném a válogatott élén, ha nem indultam volna!”?

Megmondom őszintén, annyira akartam ezt az egészet, hogy óriási csalódás lett volna, ha nem én nyerek. Nem azért, mert mondjuk a te prezid nem tetszett volna, hanem úgy érzem, hogy tettem annyit a magyar CS-ért, hogy nekem ez a bizalom jár. Lehet most ezt úgy venni, hogy arcoskodás, de én úgy gondolom, hogy ha ezen a legelső CS:GO NC-n kiemelkedőt akarunk nyújtani, akkor olyan kézbe kell rakni, akinek van a csapatépítésben és a játékban is elég tapasztalata.

A prezentációdban azt írtad, idézem: „lassan kifelé evezek az aktív játékból… még így a vége felé valami maradandót alkossak akár játékosként akár kapitányként”. Még így is azt érzed, hogy a Te karodon van a legjobb helyen a kapitányi karszalag?

Még mindig az aktív játékosok közé tartozom, és minden egoizmus nélkül merem azt mondani, hogy jelenleg még mindig az én csapatom az egyetlen igazi CSGO LAN győztese. Még ha perpill kicsit keszekusza az egész. Egyelőre még játszok és az, hogy mit tervezek 1 év múlva, az még bőven a jövő zenéje. Egyelőre tudom csinálni az aktív játékot úgy is, hogy több üzletem van, és mégis akad 1-2 órám naponta, hogy játsszak. Amire akar az ember, arra tud időt fordítani.

Majdnem a szavazatok 50%-át Te gyűjtötted be. Számítottál ilyen arányú győzelemre? Milyen érzéssel töltött el ez Téged?

Először is nagyon köszönöm a bizalmat. Igyekszem meghálálni. Másodszor reménykedtem ilyen arányú győzelemben. Örültem nagyon neki, mert nagyon akartam ezt.

Kik voltak azok a játékosok, akik támogatásukról biztosítottak Téged, amikor megtudták, hogy Te is a pályázók között szerepelsz? Volt esetleg olyan, aki változtatott a korábbi elképzeléseiden, aki tudott hatni rád valamelyest?

Megkérdeztem a top csapatok közül több játékost is, hogy kiket ajánlana a teamből. Volt egy elképzelésem, hogy kik alkotják majd a válogatott gerincét. Ezek a játékosok voltak azok, akiknek kikértem a véleményét a saját csapattársaikról. Mivel ők játszanak együtt, így nyilván többet tudnak egymásról, mint én.

Volt olyan, aki változtatott az elképzeléseimen. Én sem voltam 100%-ig biztos mindenkiben. Sokat jelentett az információ, amivel elláttak a játékosok.

Jöjjön az egyik, ha nem a legfontosabb kérdés: Hogy fest a végleges Team-Hungary kerete?

  • Lajos "Deep" Vörös (ancients)
  • Richárd "boE" Kovács (ancients)
  • Ádám "spinner" Németh (ancients)
  • Arnold "twist" Kiss (volgare)
  • Gábor "gabesson" Málovics (volgare)
  • Krisfóf "kHRIS" Iváncza (volgare)
  • András "ZEN" Hídvégi (volgare)
  • Csaba "V1CE" Kaposvári (WiLD.CM Storm)
  • Viktor "hal" Matkovics (WiLD.CM Storm)
  • Csaba "reactioN" Zsigmond (Hard2Believe)

Miért pont őket válogattad be? Menjünk szerintem végig a keret tagjain… Mivel indokolnád a behívásukat?

Igazából megkérdeztem több játékost is, hogy a saját csapatukból véleményezzék azokat, akikre gondoltam. Legszívesebben beraktam volna NOFEAR-t és FoDát is, de FoDa inaktív, NOFEAR-t pedig nem éreztem elég motiváltnak és összeszedettnek.

  • boE azért került be, mert egy aktív boE bármikor képes meccseket eldönteni. Márpedig ígéretet tett, hogy az NT miatt bármennyi időt ráfordítana és számomra ez elég indok arra, hogy betegyem.
  • reactioN azért került be, mert szerintem játéktudása alapján helye van a legjobb 10 között és szerintem számára elég tapasztalat boost lenne.
  • ZEN-t azért hívtam be, mert jelenleg ő Magyarország legjobb irányítója.
  • Spinner szerintem annak ellenére, hogy néha hullámzó a teljesítménye, eleget játszik ahhoz, hogy a top játékosok közül a legaktívabbak közé tartozzon.
  • kHRIS szerintem Magyarország legjobb rifle játékosa és úgy gondolom, hogy ő alap pillére lesz ennek a válogatottnak. Bár még sokat kell neki is fejlődnie egy-két dologban, ő mindenképp érett erre a feladatra.
  • twist olyan játékos, akire bármikor bármit rá lehet bízni. Éretten gondolkodik, és stabil ember. Ő is fontos eleme lesz a csapatnak.
  • gabesson talán a legtöbb lejátszott órával rendelkező játékos Magyarországon. Folyamatosan top szinten játszott és meg van minden tudása ahhoz, hogy mérkőzéseket döntsön el.
  • V1CE annak ellenére, hogy néha a stílusával és hisztijeivel kiborítja az embert, ha kellően van motiválva, csodálatos dolgokra képes! Reméljük ezt a válogatottban is megcsillogtatja.
  • halon sokat gondolkodtam, de sikerült játszanom párat vele a karrierem során és mindig megbízható volt a kritikus szituációkban. Hallgat az irányítóra és ez nagyon fontos ahhoz, hogy csapatként tudjunk működni.
  • Saját magam azért raktam be, mert úgy érzem, hogy van még bennem annyi, hogy ezt a csapatot győzelemre vezessem, akár játékon belül, akár játékon kívül. Tervezem azt, hogy a fontos mérkőzéseket 1 helyről játssza le a válogatott, ami sokat segítene a küzdelmek során.

Hogy érted azt, hogy 1 helyről? Esetleg kinézel magadnak Budapesten egy netkávézót, avagy valaki felajánlotta a mérkőzések idejére a lakását erre a célra? Hogy tudnátok összeegyeztetni ezt a vidéki, még tanuló, avagy dolgozó játékosokkal?

Van több lehetőség is, ezt még át kell rágnom. Volt, aki felajánlotta a lakását erre a célra 100 megabites nettel. De más megoldás is lehetséges. Nyilván a meccs időpontját előre fogjuk tudni. Ez alapján tervezem összehozni a dolgokat.

Első blikkre hogy képzelted el a majdani kezdő ötöst? Avagy szeretnél mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra?

Szeretnék mindenképp lehetőséget biztosítani, de 3-4 játékos van, aki alap pillére lesz a csapatnak. A többiek pedig a pillanatnyi formától és aktivitástól fog függeni, valamint az is számítani fog, hogy mennyire illik bele az adott mapon a csapatba.

Kik számítanak alap pillérnek?

gabesson, V1CE, twist, kHRIS

Megvan a 10 fős keret, így gyakorlatilag már semmi akadálya annak, hogy a válogatott megkezdje a felkészülést a közelgő megmérettetésre. Milyen ütemtervet vázoltál a játékosaidnak? Milyen szankciókat szeretnél bevetni annak érdekében, hogy mindenki jelen legyen a foglalkozásokon? Mi lesz annak a sorsa, aki nem felel meg az elvárásaidnak?

Augusztus 1-től heti 1-2 estét tervezek játszani a válogatottal. El fogunk indulni kupákban, mint pl. Go4CSGO és az sem elképzelhetetlen, hogy ICL-re is valamilyen 5-ös fog menni a válogatottból. Tervezek bootcampeket, illetve próbálok mindenkivel személyesen beszélni az elképzeléseikről. Ha valaki nem játszik eleget, az legyen az ő baja. Legyen megtisztelve, hogy itt lehet és tegyen azért, hogy játszhasson. Ez vonatkozik mindenkire a 10 fős keretből. Ha valakin nem látom azt, hogy készülne, az egyszerűen nem lesz játszatva, ennyi.

Bootcamp, heti gyakorlások, magas elvárások a játékosokkal szemben. Na de mik az elvárások a válogatottal szemben? A már hivatalos keretekre pillantva hova várod a Team-Hungary-t?

Nem látom még a lebonyolítást, ha csoportos rendszer lesz, akkor mindenképp tovább akarok jutni a csoportból. BO3-ban pedig bármi lehet. Én szeretnék a legjobb 5-be bekerülni és reálisan van is rá esélyünk, ha jól felkészülünk.

Ha rangsorolnod kéne a magyar válogatottat, kikkel tennéd egy szintre a csapatod? Kik lehetnek azok, akikkel nagy csatát vívhat az NT?

Finn, angol, szlovák, norvég, német, cseh, spanyol, észt, litván, bolgár, Izrael, Kazahsztán, görög. Szerintem számunkra ezek a csapatok verhetőek. Nyilván az első 5 erősebb nemzet, de szerintem egy jó felkészüléssel tudunk meccseket nyerni erős ellenfelek ellen is.

Kicsit vonatkoztassunk el a hazai dolgoktól: Mit gondolsz, kik érhetnek oda a legvégén? Melyek azok a nemzetek, akik úgymond kiemelkednek a válogatott mezőnyből?

Szerintem a svédek, a dánok, az oroszok, az ukránok és a franciák fognak dominálni. Őket várom a csoportok első helyeire.

Mit gondolsz, egy esetleges jó szereplés megbonthatja a jelenlegi csapatokat? Gondolok itt arra, hogy mondjuk a legtöbbet játszatott ötös a verseny végeztével is együtt folytatja tovább.

Jelenleg egy stabil csapat sincs Magyarországon. Bármi megtörténhet. De én azt szeretném, hogy most mindenki foglalkozzon ezek közül a játékosok közül az NT-vel többet, mint eddigi években jellemző volt. Akkor lehet eredmény. Nyilván én úgy gondolom, hogy az ország megítélése a szponzorok szemszögéből bőven változhat egy esetleges jó eredmény esetén. Ez viszont mindenki számára nagy lépés lenne.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy az általad vezetett válogatott elérje, esetlegesen túl is szárnyalja az elvárásaidat?

Motiváció, csapatszellem, jó hangulat és az, hogy ezek a játékosok elhiggyék, hogy igenis vannak olyan jók, mint azok a játékosok, akik ellen játszani fognak. Ez mind az én feladatom lesz, de elengedhetetlen, hogy a játékosok is úgy álljanak hozzá. Ha mindenki megtisztelve fogja érezni magát, és becsülni fogja azt, hogy válogatott, akkor nem lesz probléma ezekkel a dolgokkal.

Elérkeztünk jelen interjúnk utolsó részéhez, ahol is feltett szándékom, hogy az ancients-ről kérdezzelek. Történt 1-2 változás a csapaton belül az elmúlt néhány napban. Mi történt pontosan?

Addig erről nem nyilatkoznék, amíg nincs teljesen lezárva és lerendezve minden. Nem akarok segget csinálni a számból, és nem akarom azt se, hogy olyan információkat szivárogtassak ki, amik csak a csapatomra tartoznak. Ezt majd talán egy másik interjú keretein belül fogom megemlíteni. Egy biztos, az ancients volt, van és lesz is. Az, hogy kik vannak benne, változhat, de ettől még nem adjuk fel és továbbra is az első hely lesz a cél a következő ICL-en.

Ha jól értem, akkor végül is sikerült lerendezni a korábbi nézeteltéréseket az ICL szervezőivel?

Amit gondoltam elmondtam, nem értek egyet nagyon sok dologgal, ami ott folyik. Szerintem lehetne ezt sokkal, de sokkal jobban is csinálni, próbáltam segíteni, de mindannyian tudjuk, mi lett a vége. Szőkével azóta se rendeztem a viszonyom, nem is akarom, de megmondom őszintén, ez most nem is érdekel. Azért megyek le ICL-re, hogy megnyerjem és azért is, hogy lássam, ki milyen formában van igazi tétmeccsen.

Ha már így az ICL-nél tartunk, gondolom nektek is, illetve a közösségnek is valamelyest érdeke, hogy a lehető legnagyobb számban képviseltesse magát a CSGO szcéna. Mivel buzdítanád a „népet”, hogy legyenek ott augusztus végén Vácon?

Várom azokat a csapatokat, akik úgy érzik, hogy elvehetik tőlünk a győzelmet. Egy biztos: én ott leszek és mindent megteszek a győzelemért. A többi már csak rajtatok múlik!

Azt hiszem, hogy minden olyan témát érintettünk, ami fontos lehet az NT-vel kapcsolatosan. Meg is ragadnám az alkalmat, és szeretném megköszönni, hogy időt szakítottál rám és a kérdéseim megválaszolására, valamint szeretnék gratulálni a kapitányi pozíció elnyeréséhez. Sok sikert a válogatottnak az EC2013-ra! Utolsó szó jogán mondanál még valamit?

Utolsó szó jogán: Köszönöm szépen a bizalmat és igyekszem majd meghálálni. Továbbá szeretném, ha minél többen követnétek a válogatott meccseinek alakulását, lesz rá lehetőség remélem.

 

 
n0Rb1
szerkesztő
 
 
 
Most itt vannak
 
Eddig 14 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be az oldalon!
 
noavatar
Deep  Így terveztem összerakni az 5ösöket :) De legalább nem csak nekem vannak jó 5leteim ;) 
 

Elbandi

júl. 28., 22:38

a csere megteheto a mapvaltasok kozott is? ha jol latom playoffban bo3 van, tehat 3 map, akar 3 lineup...

mindenkepp jo ez, nemcsak hogy a legjobb 5 jatszik adott mapon, hanem felkeszulesben is jo (bela epp nem er ra, de van otto => X map gyakorlas), de jatekosnak is csak par mapra kell keszulni.

foci/vizipolo/stb-ben is keret van, amibol osszeall az aktualis kezdo csapat. nem is ertem miert nem csinalta ezt meg senki :/

 
 
 
 

GeRy

júl. 28., 14:12
http://www.hltv.org/n/11061
 
 
 
 
noavatar
Elbandi  vegig ugyanannak az 5 embernek kell jatszania? nem lehet olyat csinalni hogy adott mapon adott 5-os jatszik, akik a legjobbak _arra_ a mapra? pl teszemazt bela p*csajol jatszik infernon, de train nem fekszik neki annyira, ezert helyette otto jatszik ott, mert neki meg jobban megy a train.


de szorjatok fejemre hamut ha hulyeseg...

 

Deep

júl. 26., 20:39
Így terveztem összerakni az 5ösöket :) De legalább nem csak nekem vannak jó 5leteim ;) 
 
 
 
 
lemusz  Miért nem került még ki a hír hltv-re? 
 

GeRy

júl. 26., 20:30
Már tudnak róla, Striker azt írta, hogy nem akarják egyszerre kinyomni az összeset, hanem így sorba szépen "adagolják" nekünk.
 
 
 
 
Elbandi  vegig ugyanannak az 5 embernek kell jatszania? nem lehet olyat csinalni hogy adott mapon adott 5-os jatszik, akik a legjobbak _arra_ a mapra? pl teszemazt bela p*csajol jatszik infernon, de train nem fekszik neki annyira, ezert helyette otto jatszik ott, mert neki meg jobban megy a train.


de szorjatok fejemre hamut ha hulyeseg...

 

gbk^.

júl. 26., 19:26
tudtom szerint, kedvük szerint cserélgethetik egymást. Deep fogja nyílván eldönteni, hogy az adott ellenfél ellen melyik 5-ös fog kiálllni.
 
 
 
 
noavatar

Elbandi

júl. 26., 19:07
vegig ugyanannak az 5 embernek kell jatszania? nem lehet olyat csinalni hogy adott mapon adott 5-os jatszik, akik a legjobbak _arra_ a mapra? pl teszemazt bela p*csajol jatszik infernon, de train nem fekszik neki annyira, ezert helyette otto jatszik ott, mert neki meg jobban megy a train.


de szorjatok fejemre hamut ha hulyeseg...

 
 
 
 
lemusz  Miért nem került még ki a hír hltv-re? 
 

Ganrax

júl. 26., 18:35
Mert  e-frag.net -re  is most lett csak leadva azért? :)
 
 
 
 

lemusz

júl. 26., 18:23
Miért nem került még ki a hír hltv-re? 
 
 
 
 

trizden

júl. 25., 07:06
gl!
 
 
 
 
noavatar

NOFEAR

júl. 24., 22:49
Gratulálok díp.
 
 
 
 

P4TR1K

júl. 24., 19:08
Kétkedve olvastam nyaralásomon spanyolba, hogy húha Deep lett a kapitány?:/ A közösség miatt nem biztos hogy ez annyira hű, de jó ötlet! Tudni kell, hogy semmi negatívumot nem tudok felhozni Deep ellen, hiszen tényleg az egyik legjobb jelenleg. Majd elolvastam ezt az interjút és (a többi jelöltől elnézést nem sértésnek szánom) hála Istennek, hogy ő kapta meg! Egy olyan emberről beszélünk, aki képes komoly dolgokat megmozgatni, egy NT-ért nem hogy a saját csapatáért (bár nekem az az érzésem, hogy az NT-t ugyan úgy kezeli, mint ha a sajátja lenne). Sok sikert srácok, aztán valamit alkotni ám!:D
 
 
 
 

GeRy

júl. 24., 15:25
A lengyeleké is megvan, kiváncsi vagyok mikor lesz kint hltv.or-on.
 
 
 
 

ozy_

júl. 24., 14:45
pawa nélkül nincs NT :DD


am korrekt interyo lett.

 
 
 
 

SAIID__-

júl. 24., 14:00
zen-twist-khris-mage-spinner
 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Counter-Strike videók

 

CS2HU Steam csoport

 
1022játékos
153online
41játékban

Utolsó hozzászólások

 

Ajánló

 

Counter-Strike képekben

 
 
kép 1238
 
1731
 
 
 
kép 5826
 
1965
 
 
kép 2870
 
1560
 
 
 
kép 3827
 
1481
 

Counter-Strike Hírlevél

 
Iratkozz fel CS2HU hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a Counter-Strike sorozat világának legfontosabb híreiről.

Counter-Strike a facebookon

 

A Counter-Strike hírei

 

Logitech G600 MMO csak játékosoknak

Nem kevesebb mint húsz különálló gombbal szerelte fel a Logitech legújabb, leginkább stratégiai és online játékosoknak szánt számítógépes egerét.
június 18. - callofduty.hu

Kacsák a myRevenge-ben

A címből talán már sokan kitalálhatták, hogy miről is szól jelen cikkünk: a német szervezet újfent Magyarország felé vette az irányt és igazolt le egy tehetséges CSS felállást.
május 26. - counter-strike.hu

Online Gaming Championship Invite

Már elég régóta megy a mozgolódás a háttérben, ám kis hazánkra fókuszált terveinket most sikerült véghezvinnünk. Ez a terv nem volt más, mint az OGC Kft. nevéből érkező Online Gaming Championship versenysorozat, mely hamarosan el is kezdődik Counter-Strik
május 05. - counter-strike.hu

eSport ösztöndíj

Emlékszik még valaki a Corvinuson megtartott WoW-os közgazdaságtan előadásra? Sokak számára meglepő volt, mint ahogy az utóbbi években számtalan más játékostársadalombeli epizód. Laikus ismerőseim a mai napig kétkedve fogadják a téma legmeghökkentőbb szto
április 23. - counter-strike.hu

Csalt az aTTaX a CPHGames-en?

A Team ALTERNATE alsóági ellenfelei csalással vádolták meg a német szervezet Counter-Strike: Source játékosait.
április 10. - counter-strike.hu